Veszprém

 

Veszprém, 500 néző. Vezette: Frányó, Minár, Pralsch.

Veszprém: Helmeczi 5/3, Kálló 6, Kámán 6, Pavlovic 21, Körtélyesi 10/3. Csere: Simon 12, Hegedűs 6, Jilling 14/12, Máyer, Szűcs, Oltárczy. Vezetőedző: Mérész Csaba.

Miskolc: Szögi 17, Drahos 10/6, Máté 2, Lippai, Price 12. Csere: Takács 6/6, Szojka 4, Galló 8, Endrész 2, Kopasz 3, Szepesi. Vezetőedző: Bene Szilárd.

A továbbjutás szempontjából a hazaiakon volt nagyobb nyomás, ettől függetlenül, vagy talán épp ezért, Nebojsa Pavlovicék óriási elánnal, hatalmas energiákat mozgósítva kezdték a találkozót (6-0). A vendégek hamar kikérték az első idejüket, ám ez nem befolyásolta az „előadás” képét: a telt házas rangadó jelentőségét átérző veszprémiek fantasztikusan védekeztek, aminek köszönhetően gyors indításokból könnyű kosarakat szereztek (12-0). A pompás play-off hangulatot teremtett szurkolók nem akartak hinni a szemüknek, hiszen a roppant motivált és hősiesen küzdött helyi kedvencek nem ismertek elveszett labdát; nem csoda, hogy állva hagyták a jó képességű ellenfelet (17-0). Szinte minden sikerült, amihez Helmeczi Andrásék nyúltak, a nyitó negyedben hatvan százalékos pontossággal céloztak, ezzel szemben az elbizonytalanított, hovatovább megzavarodott másik oldal épphogy átlépte a skála tízes küszöbét. A vért izzadt Drahos Gáboréknak néha azzal is meggyűlt a baja, hogy a félpályán áthozzák a labdát, hogy a legközelebb álló társhoz passzoljanak, igaz, szenvedéseik közepette azért megszerezték az első pontjaikat (20-3). A mieink a játék minden elemében domináltak, ráadásul akkora hévvel viaskodtak, hogy a tanácstalan miskolci tekintetek árulkodóak voltak (24-6). A riválist „megsajnált” sípmesterek már akkor is könnyű szívvel ítéltek a javukra büntetőket, más kérdés, hogy azokból jó néhányat elpuskáztak (…a lefújásig összesen tizennégyet). A folytatásban valamelyest összekapta magát az addig esélytelenségre kárhoztatott MEAFC, persze a személyi hibákat bőszen gyűjtögető bakonyiaknak ebben az időszakban nem sült úgy a keze, mint korábban (26-11). Főként a vetélytárs palánkjánál jelentkeztek hibák, de az összképen ez nem változtatott, az élményszámba ment hátsó alakzatuk hatékonyságával minden apró problémát kompenzáltak (30-11). A fél tucat blokkot kiosztott Hegedűs Attila a csata ezen szakaszában gond nélkül elbánt az amerikai James Price-szal, de ha kellett, a többiek is besegítettek az őrzés-védelembe (34-11). A negyed eleji rövid pihenő után ismét felszabadultan muzsikáltak Körtélyesi Gergelyék, s tekintélyesebb is lehetett volna a különbség, ha több dobásuk nem a gyűrű belső pereméről pattan vissza a mezőnybe (37-13). Az alárendelt szerepet hol fel-, hol pedig magáról levevő keleti-második többek között két triplát elsüllyesztve jött közelebb, jelezvén: még nincs vége az összecsapásnak (39-26). A hazaiak a közönség támogatásával azonban kilábaltak a nyúlfarknyi hullámvölgyből és a nagyszünetben tizenhat pontos előnnyel vonulhattak az öltözőbe.

 

A fordulást követően több mint három percig nem esett kosár. Mindkét oldalon futószalagon maradtak ki a helyzetek, a nézők mégsem elsősorban emiatt ráncolták a homlokukat, inkább a bírói verdiktek okán, a játékvezetők ugyanis nemhogy hazai pályát nem fújtak, a közreműködésük zöme a vendégeknek kedvezett (46-30). Ezután az észak-magyarországiaknak sikerült zavart okozni a veszprémi gépezetben, bizonyították, hogy igenis komoly ellenlábasok (48-36). Mivel a nyugati-első az első félidőben gyakran maximumhoz közeli fordulatszámon pörgött, kezdtek mutatkozni a fáradtság jelei, a koncentrációhiány következtében odalett a megnyugtató differencia (48-39). Az ellen ekkortájt alaposan megnehezítette a dolgukat. A fontos pillanatban Jilling László állt a serege élére, az irányító hárompontosokat is értékesített, így támadásban tovább szélesítette a repertoárt (56-39). Csakhogy Szögi Ádámék a legnehezebb szituációban is az utolsó leheletükig küzdöttek (56-47). Kilenc pontos HOYA-vezetésről indult a záró etap, és a labdákat szerzett Simon Lászlóék úgy gondolták: ideje lezárni a párharcot (64-50). A bakonyiak ebben a periódusban újra úgy védekeztek, mint a derbi elején: a levegőt is sajnálták az összesen huszonegy labdát eladott riválistól, szervezetten és taktikusan pattogtattak, valamennyi megmozdulásukon érződött, hogy hisznek magukban (69-50). Közben Mérész-mester jó érzékkel ültette le a kispadra az erejükkel mind jobban elkészült tanítványait. A küzdelemre később sem lehetett panasz – bár addigra eldőltek a lényegi kérdések (71-52), – Körtélyesi és Price összeszólalkozott a parketten, majd a vereséget nehezen viselt tengerentúli center látványos mozdulattal lökte el magától az ex-válogatottat. Előbbi emiatt a kizárás sorsára jutott, utóbbi pedig technikai hibát kapott. Az incidens még élhetett Körtélyesi fejében, tudniillik kisvártatva megkapta a második technikaiját is (…hogy miért, azt csak a gyenge teljesítményt nyújtott bírók tudhatják), így neki is el kellett hagynia termet. Ez sajnos azt jelenti, hogy a döntő első meccsén – eltiltás miatt – nem játszhat, ami óriási hátránynak tűnik az aranycsatában. A sok pontatlanságot és szabálytalanságot hozott hajrában (…a keretekből négyen pontozódtak ki, a hazaiaktól hárman) már mindenki az utolsó sípszót várta: a publikum vastapssal köszönte meg az előnyét megtartott Pavlovicéknak, hogy egy-egyes állásról kiharcolták a fináléba jutást.

Mérész Csaba: Szerintem egy percig sem volt kérdéses, hogy melyik csapatnak van helye a döntőben. Megérdemelten nyertünk: éltünk a pályaelőnyünkkel és kijavítottuk, amit az első mérkőzésen elrontottunk. Szédületesen kezdtünk, mindennek az alapja a szigorú védekezés volt, így a párharcnak nem lett újabb feltámadása. Fejben és fizikálisan is jól produkáltunk, de mindazonáltal a szurkolóinknak is köszönettel tartozunk.