Naptár

Betöltése

Egyetemek közötti csata

2014. November 26.
9 éve
Kelemen Bálinték az eddig megvívott fordulók után három diadallal és két vereséggel a tabella negyedik helyén állnak, míg a Vetési gimnáziumba érkező, nyolcadik pozíciót elfoglaló ellenfél eddig kétszer nyert és háromszor kapott ki. Más kérdés, hogy a Rába-partiak az első három összecsapásukat elvesztették (sorrendben a Motax-Concordia KC Pápa, a MAFC II. és a Bajai Bácska FKE ellen), majd a következő kettőt hozták: előbb a Pécsi VSK-Kronosz Kiadót, aztán pedig az MKB-Euroleasing Vasast mattolták. A kisalföldiek trénere az a Molnár István, aki a megyeszékhelyünkön sokáig dolgozott eredményesen, s a keretében Gaál Róbert, Márkus Tamás, Baruta Richárd és az osztály legjobb lepattanozója, Gombás Gábor jó formát mutat az idényben.

A mieink a MAFC II. ellen magabiztosak és ellenállhatatlanok voltak, de a sorsolásból adódó nehéz bajnoki sorozatukat nem tudták sikerrel zárni. Legutóbb az MTK Törökbálint ellen – összességében – tisztességes munkát végeztek Nagy Róberték és vállalható módon kaptak ki. A csapat statisztikáját böngészve felfigyelhetünk érdekességekre is, így például arra is, hogy az eddigi veszprémi pontok 62 százalékát Farkas Attila, Kámán Tamás és Vertetics Ádám dobta. Ők együtt 55 pontot hintenek mérkőzésenként.

– Ez mind szép és jó, de annak még jobban örülnék, ha a fiatalok kis lépésekben elkezdenének felzárkózni a rutinos, az A-ligás múltjuk miatt helyzetbe könnyebben kerülő társak mellé – mondta Petőfi Áron edző. Fontos, hogy mások is minél többször nyújtsanak jó egyéni teljesítményeket, ugyanis hiszem, hogy egységesebb teherelosztással könnyebben érhetjük el a céljainkat. Ennek érdekében bátrabbnak, magabiztosabbnak és valahol vagányabbnak kell lenniük. Mivel az előző hetekben elől és hátul is láttam hibákat, a szusszanásnyi szünetben próbáltuk azokat kijavítani. Tovább csiszoltuk a támadójátékunkat is. A győriek ellen természetesen nyerni szeretnénk, ám meggyőződésem, hogy a párharc nem lesz számunkra sétagalopp. Riválisunk általában pörgős találkozókat vív, a közösségük lelkes és összetartó, a szakvezetőjük pedig alighanem kettőzött akarattal készül egykori kenyéradója ellen. Szerencsére nálunk mindenki egészséges, Czakó Tamás dereka és Gáll Dominik válla is rendbe jött, tehát teljes a keretünk. Számunkra most egy olyan sorozat veszi kezdetét, ami nagyban befolyásolja majd a csoport élmezőnyébe jutást. Elárulom: idén már nem szeretnénk kikapni.
 
Fotó: veol
 

K?vetkez? mérk?zés

K

Agrofeed UNI Győr
VS  Veszprém KK

2024. 10. 08.

Korábbi mérk?zés

V

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
VS  Veszprém KK

72 - 61

2024. 10. 04. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink