Elhalasztva a Veszprém - Salgótarján meccs
2020. November 14.
4 éve
4 éve
vissza
Tájékoztatjuk a tisztelt Szurkolókat, hogy a mai napra, azaz november 14-re előzetesen kiírt HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Salgótarjáni KSE mérkőzés el lett halasztva, miután a vendégcsapat erre vonatkozó kérését végül mégis elfogadta az MKOSZ Versenyirodája. A találkozó új időpontjáról később születik döntés.
A Salgótarjáni KSE-t működtető Sport Salgó Szervező és Szolgáltató Kft. még november 9-én halasztási kérelmet nyújtott be a mai napra kiírt HOYA-Pannon Egyetem Veszprém elleni felnőtt és U20-as mérkőzéseire, ugyanis többen is pozitív koronavírus tesztet produkáltak a csapatukból, és karanténba kerültek. Az MKOSZ november 10-én hozott határozata alapján azonban az U20-as játékosaikkal pótolva a hiányzókat le kellett volna tudniuk játszani a mai összecsapást.
A Veszprém Kosárlabda Kft. a hét folyamán többször is egyeztetett az MKOSZ Versenyirodával, ám semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptunk arra vonatkozóan, hogy a szombati két találkozó elmaradna, éppen ezért egyesületünk mindvégig úgy készült az elmúlt napokban, hogy a mérkőzéseket (felnőtt és U20) megrendezi, és a játékosaink is úgy készültek, hogy azokat lejátsszák.
Az MKOSZ Versenyiroda tegnap, azaz november 13-án, 16:50-kor, a Versenybizottsággal történő egyeztetését követően, hivatalosan arról tájékoztatta a feleket, hogy a Sport Salgó Szervező és Szolgáltató Kft. egyoldalú kérése ellenére, a jelenleg érvényben lévő COVID-19 vis maior halasztási szabályzások alapján nem lehetnek elhalaszthatók a november 14-re kiírt felnőtt és U20-as mérkőzései, ezért a találkozókat az eredeti időpontokban le kell játszani.
Ugyanezen a napon, 20:45-kor az MKOSZ Versenybizottsága levelet küldött, miszerint felülvizsgálta a Sport Salgó Szervező és Szolgáltató Kft. mai mérkőzés elhalasztása okán benyújtott módosítási kérelmét, és megváltoztatja a korábban hozott döntését, így a mérkőzést elhalasztja. Ennek indokaként azt jelölték meg, hogy a salgótarjáni sportszervezet által benyújtott kérelem 2020. november 9-én, az MKOSZ Elnökségének ezirányú döntése előtt érkezett, ezért azt az akkor hatályban lévő halasztási szabályok alapján kell elbírálni.
Sajnos ez a rendkívül késői, utolsó pillanatban történt tájékoztatás komoly felesleges költségeket jelent a szervező fél, azaz a Veszprém Kosárlabda Kft. számára. Ez különösen érzékenyen érinti a sportszervezetünket ebben a jelenlegi, minden sportegyesület számára nehéz gazdasági helyzetben, amelyet a világjárvány okozott.
A halasztási döntéssel klubunk nem tud egyetérteni, de kénytelene elfogadni azt.
Mielőbbi gyógyulást kívánunk a salgótarjáni játékosoknak!
Hajrá HOYA, hajrá Veszprém!
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Eszterházy SC
VS
Veszprém KK
2025. 01. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
2. | Dunaharaszti MTK | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
3. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
4. | Százhalombattai KSE | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 11 | 0.77 | 17 | 6 | 5 |
6. | BUDAFOK | 11 | 0.73 | 16 | 5 | 6 |
7. | PTE-PEAC | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
11. | Eszterházy SC | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
12. | Békéscsabai KK | 11 | 0.55 | 12 | 1 | 10 |