Erősebb keret, merészebb célok
A holt idényben egy játékostól elköszöntek, hármat szerződtettek, de még két, vagy három posztra érkezhet új ember.
Az együttes az előző évadban temérdek problémával szembesült, s noha azokból alig tudott kilábalni, előzetes célját elérte: az NB I/B középmezőnyében végzett. Petőfi Áron vezetőedzőnek kevés ideje maradt a csapatépítésre, s miután a hazai pályájuknak számító Vetési gimnázium tornatermében tavaly ősszel felújítások zajlottak, terem- és edzéshiánnyal küszködtek. A Nyugati-csoportban tíz győzelemmel és tizenkét vereséggel hetedikek lettek, majd az alapszakaszt követően, a 9-16. helyért zajló keresztjátékban döntetlenre hozták a mutatójukat (15–15), aminek eredményeként a középső csoportban ötödikek, a liga összetett vetélkedésében pedig a tizenharmadik helyen zártak.
A szakosztálynál lerakták egy jó csapat alapjait, amely a hibái dacára becsülettel harcolt, jó közösségi munkával megmutatta, hogy van benne kurázsi. Mivel a következő szezonban a mostaninál jobb eredményt mutatnának fel – feledve a korábbi hullámzó teljesítményt és a találkozók végén előfordult fáradtságot –, a játékos-keretükben változásokat eszközöltek. Az elöljárók nem kötöttek új szerződést a 3-as, 4-es poszton használható Hoffmann Balázzsal, akinek egyúttal köszönetet mondtak az eddigi szolgálataiért. Petőfi-edző reménykedik abban, hogy a tavasszal sokáig egészségügyi panaszokkal, valamint különböző lábsérülésekkel bajlódott Nagy Róbert, Czakó Tamás, Oltárczy Máté és Vertetics Ádám az augusztus 10-én kezdődő felkészülésre teljes értékű harcos lesz. Jelenleg mindnyájan speciális vizsgálatokra járnak. A kontraktusukat akkor hosszabbítják meg, ha arra az orvosok is áldásukat adják.
Az érkezői oldalon egyelőre három név található. A legnagyobb kétség kívül Kámán Tamásé, aki volt válogatott és magyar bajnok is. A hármas poszton bevethető 36 éves bedobó (201 centi, 92 kiló) a jövőben a Zalakerámia ZTE KK utánpótlás-vonalában dolgozik edzőként, ám a veszprémiek játékajánlatát is elfogadta. A hármas-négyes poszton harcba küldhető 23 éves Sipos Ádám (195 centi, 94 kiló) a Pécsi TE-PEAC-tól, míg a 19 éves Novák Patrik az Atomerőmű SE U23-as gárdájától érkezik a Pannon Egyetemre felsőfokú tanulmányokat folytatni, illetve az új klubba sportolni. A vezetés még két, vagy három játékos leigazolását tervezi, az egyikük a centerposztra érkezhet. Az új bajnoki kiírás szerint a csapatban egy 20 évnél fiatalabb sportolónak mindig pályán kell lenni.
A szakosztály augusztus végén egy négy-, vagy hatcsapatos nemzetközi teszttornát rendez a Vetési gimnáziumban, majd szeptemberben két másik felkészülési rendezvényen vesz részt, de természetesen edzőmérkőzéseken is pályára lép.
Petőfi Áron szerint a következő évadban lendületes, élvezetes és eladható játékkal szeretnék elérni a céljaikat, ami az NB I/B Nyugati-csoportjának első négy helyének egyikét jelenti. Ha a korábbinál hatékonyabb támadójátékkal szolgálnak, nagyobb önbizalommal játszanak, bátrabbak és vagányabbak lesznek, több helyről jelenthetnek veszélyt az ellenfelek gyűrűjére. Így több sportbarátot csalogathatnak ki a nézőtérre, vagyis siker koronázhatja az elképzeléseiket. Az új keret, a mennyiségi és minőségi változás garanciát jelenthet arra, hogy az őszi találkozóikon már nem lesznek foghíjasak, a csapatba kerülésért pedig nagy harc várható. A szakosztály megtalálta azokat a sportolókat, akik emberileg és szakmailag magasabb célok eléréséhez segíthetik a gárdát, akik révén többek és jobbak lehetnek.
él? k?zvetítés
Akiktől a gólpasszok érkeztek

K?vetkez? mérk?zés
K
Veszprém KK
VS
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
2023. 09. 23.
Korábbi mérk?zés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 0 | 0 | 0 | 0 | |
2. | Dávid Kornél KA | 0 | 0 | 0 | 0 | |
3. | Vásárhelyi Kosársuli | 0 | 0 | 0 | 0 | |
4. | Pénzügyőr Sportegyesület | 0 | 0 | 0 | 0 | |
5. | Agrofeed UNI Győr | 0 | 0 | 0 | 0 | |
6. | Atomerőmű SE U23 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
7. | Békéscsabai KK | 0 | 0 | 0 | 0 | |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 0 | 0 | 0 | 0 | |
9. | Nagykőrösi Sólymok KE | 0 | 0 | 0 | 0 | |
10. | Eszterházy SC | 0 | 0 | 0 | 0 | |
11. | Dunaharaszti MTK | 0 | 0 | 0 | 0 | |
12. | NKA Universitas Pécs II. | 0 | 0 | 0 | 0 | |
13. | Veszprém Kosárlabda Klub | 0 | 0 | 0 | 0 | |
14. | Százhalombattai KSE | 0 | 0 | 0 | 0 |