Fegyelmezetten és pontosan
Kosárlabdázóink az NB I/B Piros-csoport múlt heti körében komoly ellenállásba ütköztek, ám ami a legfontosabb: a Miskolci EAFC-vel szemben, hosszabbításban megszerezték zsinórban a hetedik sikerüket (76-73). Gárdánkat meglepte a vetélytárs, emiatt Ryan Cookék nehezen vetkőzték le a bénultságukat, nem könnyen lettek úrrá az idegességükön. Egy ideig képtelenek voltak kihozni magukból a legtöbbet, nem lelték a gyűrűtől való távolságot (…a lefújásig tizenhét büntetőt rontottak el), a felek közötti különbség a küzdeni tudásuknak köszönhetően nőtt. A nagyszünet előtt kidomborodott ugyan a bakonyiak nagyobb kompetenciája, ám a koncentrációhiányuk miatt nem tudtak végérvényesen rátérni a helyes útra. Később is választottak rossz megoldásokat, majd a záró felvonásban jött a holtpont: a játékuk szétesett, a kimaradt dobásaik pedig megbosszulták magukat. A „túlórában” is hibáztak, a szurkolóikat infarktus közeli állapotba hozták, de legalább nyertek.
Amennyiben a tabellára pillantunk, a második helyezett Körtélyesi Gergelyéknek hétvégén könnyebb dolguk lehet, hiszen az angyalföldiek – két diadallal és hat vereséggel – tizenkettedikek. A zajló évadban a Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE-t (82-79) és a Knipl Kft. Bonyhádi KSE-t (59-76) mattolták, utóbbiakat idegenben és éppen a minap. Vagyis a Katona Róbert, Andrássy Géza és Peringer Balázs tolta együttesüket nem szabad egy kézlegyintéssel elintézni.
– A napokban próbáltuk rendezni a sorokat, mert bár legutóbb nem kaptunk ki, viszont nem fogtunk ki jó napot, sok hibával vitézkedtünk a MEAFC ellen – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Egy szó, mint száz, megdolgoztunk a sikerért, ugyanakkor jó néhány lehetőséget adtunk a másik oldalnak. Ettől most eltekintenénk, tanulnánk az akkori „mulasztásainkból”. Ezúttal sem játszhatunk kényelmesen, inkább figyelmesen, fegyelmezetten és pontosan. A múltkorinál könnyebben pörögnénk fel. Tiszteljük a fővárosiakat, de mi most is főként magunkkal törődünk, így hatékony védekezéssel, tetszetős csapatjátékkal, gyors akciókkal, „egyszóval”: élvezetes és látványos kosárlabdával szolgálnánk.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
HÜBNER Nyíregyháza BS
VS
Veszprém
2026. 03. 07.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 20 | 0.95 | 38 | 18 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 20 | 0.85 | 34 | 14 | 6 |
| 3. | PVSK-Veolia | 20 | 0.83 | 33 | 13 | 7 |
| 4. | BKG PRIMA Akadémia | 20 | 0.80 | 32 | 12 | 8 |
| 5. | Újbuda MAFC | 20 | 0.80 | 32 | 12 | 8 |
| 6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 20 | 0.78 | 31 | 11 | 9 |
| 7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 20 | 0.75 | 30 | 10 | 10 |
| 8. | DEAC U23 | 20 | 0.75 | 30 | 10 | 10 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 20 | 0.75 | 30 | 10 | 10 |
| 10. | Jászberényi KSE | 19 | 0.71 | 27 | 8 | 11 |
| 11. | Vasas Akadémia | 20 | 0.70 | 28 | 8 | 12 |
| 12. | EBH-Salgótarján | 20 | 0.68 | 27 | 7 | 13 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 20 | 0.63 | 25 | 5 | 15 |
| 14. | TF-BP | 19 | 0.53 | 20 | 1 | 18 |





