Naptár

Betöltése

Feldobás előtt: BKG – Veszprém

2021. Március 13.
3 éve
A második mérkőzését játssza a héten a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém. Vasárnap, azaz március 14-én Szigetszentmiklósra utazunk, hogy ott lépjünk pályára a BKG-Príma Akadémia ellen a bajnokság 24. fordulójában, 18:00-tól. A találkozó élőben közvetítjük a YouTube csatornánkon.
 
Nehéz és fontos összecsapáson van túl a veszprémi gárda, amely szerdán a Bajai Bácska FKE ellen lépett pályára, hogy bebiztosítsa helyét a playoffban. A feladatot nehezítette, hogy Nebojsa Dukic nem játszhatott eltiltása miatt. Ez érezhető is volt a csapaton, leginkább védekezésben. A második félidőben azonban jobban koncentráltunk, igazi csapatként harcoltunk, aminek köszönhetően végül itthon tartottuk a két pontot az igen eseménydús és pontgazdag mérkőzésen (113:106). A találkozón Madár András 38 pontot dobott, amiből hatot a saját térfelünkről szerzett.
 
Ezzel a győzelemmel csapatunk bebiztosította a rájátszásban való szereplését, sőt hetediknél rosszabb helyezést már nem érhetünk el az alapszakaszban. A további meccseink - sorozatban: BKG, NKA és MAFC - döntik el, hogy hányadik helyen végzünk, és hogy kivel küzdünk az elődöntőbe jutásért a playoffban.
 

Aktuális ellenfelünk, a BKG jelenleg gyengébb formát mutat, az utóbbi három mérkőzésükön nem tudtak győzelmet aratni. Legutóbb a Budapesti Honvéd SE otthonában szenvedtek el vereséget (87:72).
Nagy Botond Ágoston mester csapatának egy része az utóbbi hetekben karanténba kényszerült, ezért nehezebb volt számukra a felkészülés. A rosszabb periódus ellenére még mindig tartják azonban második helyüket a tabellán, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszottak, mint az őket üldözők jelentős része, beleértve minket is. A két csapat közti különbség jelenleg így mindössze egy pont.
 
Külön pikantériája a találkozónak, hogy az NBI/B Piros csoportjának két legponterősebb játékosa is szembe nézhet egymással, a szigetszentmiklósi Nagy Boton (27,79 pontos átlag) és a veszprémi Madár András (24,26) személyében. De a liga négy legjobb előkészítőjéből is ott lesznek hárman: hazai részről Nagy Benedek (8,42) és Nagy Botond (7,05), míg a vendégektől Szabó Péter (6,96).
 
Újabb izgalmas, fontos és várhatóan magas színvonalú rangadó vár tehát a bakonyi alakultra. Szurkoljunk a srácoknak minél többen az élő közvetítés követve!
 
Hajrá HOYA, hajrá Veszprém!
 

Következő mérkőzés

K

Eszterházy SC
VS  Veszprém KK

2025. 01. 12.

Korábbi mérkőzés

GY

Békéscsabai KK
VS  Veszprém KK

79 - 85

2024. 12. 20. 19:40

Kövess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink