Feldobás előtt: Honvéd - Veszprém
Idegenben játszik a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a bajnokság 19. fordulójában, Budapesten a Budapesti Honvéd SE ellenfeleként, 15:30-tól, a Ludovika Arénában. A mérkőzést élőben fogjuk közvetíteni a YouTube csatornánkon.
Javítani szeretne a bakonyi együttes, hiszen a legutóbbi, hazai bajnoki mérkőzésén a Baját látta vendégül, akik tizennyolcpontos győzelmet arattak (81:99), ezzel a Veszprém zsinórban hatodszor kapott ki a bajnokságban.
A Honvéd szintén botlott a legutóbbi fordulóban. A Vasas Akadémiát látták vendégül, akik végül 76:82 arányban tudtak felülkerekedni a Honvédon.
A Veszprém legutóbb ősszel találkozott a fővárosi gárdával. Akkor egy igen fordulatos mérkőzést játszott egymással a két együttes. Ez volt az az összecsapás, amelyen az azóta már ismét egészséges Szabó Péter megsérült. A találkozó végül a hazai csapat győzelmével zárult (84:81), köszöhetően többek között 19 ponting és 31-es VAL mutatóig jutó Czirbus Józsefnek. A Honvédnél ugyanezen a mérkőzésen Horváth Ákos szerezte a legtöbb pontot (25) és a 34-es VAL mutatója is önmagáért beszélt. Horváth Ákos egyébként a 21 pontos átlagával a negyedik helyet foglalja a listán.

A Veszprém jelenleg a negyedik helyen áll a bajnokságban, tizenegy győztes, illetve hét vesztes mérkőzéssel a háta mögött, míg a Honvéd a kilencedik helyet foglalja el a ranglistán, nyolc megnyert és tíz elbukott találkozó után.
Komoly mérkőzés vár tehát a HOYA csapatára, aki teheti, az látogasson ki a helyszínre, vagy nézze élőben YouTube közvetítésünket, és buzdítsuk együtt a srácokat! Ideje visszatérni a győzelem útjára!
Hajrá HOYA, hajrá Veszprém!
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Jászberényi KSE
VS
Veszprém
2026. 02. 07.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 18 | 0.94 | 34 | 16 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 18 | 0.83 | 30 | 12 | 6 |
| 3. | Újbuda MAFC | 18 | 0.83 | 30 | 12 | 6 |
| 4. | BKG PRIMA Akadémia | 18 | 0.81 | 29 | 11 | 7 |
| 5. | PVSK-Veolia | 18 | 0.81 | 29 | 11 | 7 |
| 6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 18 | 0.78 | 28 | 10 | 8 |
| 7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 18 | 0.75 | 27 | 9 | 9 |
| 8. | DEAC U23 | 18 | 0.75 | 27 | 9 | 9 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 18 | 0.75 | 27 | 9 | 9 |
| 10. | Vasas Akadémia | 18 | 0.72 | 26 | 8 | 10 |
| 11. | EBH-Salgótarjáni KSE | 18 | 0.69 | 25 | 7 | 11 |
| 12. | Jászberényi KSE | 17 | 0.68 | 23 | 6 | 11 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 18 | 0.61 | 22 | 4 | 14 |
| 14. | TF-BP | 17 | 0.53 | 18 | 1 | 16 |