Feldobás előtt: NKA – Veszprém
2021. December 02.
3 éve
3 éve
vissza
A hét győzelemmel és három vereséggel, az NBI/B Piros csoportjának alapszakaszában a 3. helyén álló Veszprém Kosárlabda Klub ezúttal Pécsre látogat szombaton, ahol 17:30-tól a Nemzeti Kosárlabda Akadémia lesz Martin Blaho együttesének ellenfele.
Az NKA tavaly a nyolcadik helyen zárta a bajnokságot, hiszen pont a mieink ellenében küzdöttek a hetedik helyért, és a veszprémi fiúk javára végül a pontkülönbség döntött. Az első találkozón ugyanis 85:82-re pécsiek nyertek, ám a második összecsapáson, Veszprémben már Madár Andrásék győztek méghozzá 79:70 arányban.
A Baranya megyei alakulat meglehetősen hullámzóan teljesít eddig, szinte felváltva nyernek vagy vesztenek el egy-egy vagy két-két meccset, és állnak így most 6:4-es mérleggel a bajnokság hatodik helyén. Kimondottan jól kezdték az idényt, hiszen előbb otthon legyőzték a TF-et (85:78), majd idegenben a Jászberényt (61:75). Ezt a két remek eredményt követően talán meglepőnek volt mondható az idegenbeli vereségük Nagykőrösön (68:63) és odahaza a városi rivális, PVSK ellenében (70:81). Ezután egy MAFC elleni, idegenbeli győzelem következett (74:84), amely szintén jelezheti azt, hogy bárkire és bárhol veszélyes tud lenni ez a csapat. Ezt támasztotta alá a soron következő meccsük is, amikor is odahaza csupán egy ponttal kaptak ki a BKG-tól (83:84). Aztán nyertek Baján (84:107), majd egy nagyon szoros meccsen kikaptak otthon az éllovas Honvédtól (76:79), az Óbudát viszont legyőzték (97:65). A legutóbbi fordulóban Pápára látogattak, és ismét nyertek, méghozzá 90:95 arányban.

sinema izle film izle gaziantep escort bayan gaziantep escort malatya escort hd film izle erotik film izle Netflix Filmleri Turkce Altyazili Film izle
A Veszprém hét-hármas mérleggel rendelkezik jelenleg, és áll a tabella harmadik helyén. A legutóbbi fordulóban a nyeretlen Baja elleni arattak magabiztos győzelmet (118:79) a piros-szürkék, próbálva feledtetni a rivális BKG otthonában elszenvedett vereséget (96:68).
Csapatunk magasembere, Nebojsa Dukic a következőt nyilatkozta az előttünk álló összecsapásról: „Mindig nehéz a NKA Pécs vendégeként játszani, hiszen fiatal, tehetséges csapatuk van egy remek edzővel. De tudjuk, hogy mi a célunk, és ahogy már korábban is mondtam, lépésről lépésre, meccsről meccsre próbáljuk ezt elérni. Okos támadójátékkal és jó védekezéssel bárki ellen nyerni tudunk. Azért megyünk oda, hogy megszerezzük a győzelmet.”
„Duka” egyébként izgalmas egyéni párharc elé is nézhet, hiszen a vele súlyban (115 kg) és magasságban (206 cm) is megegyező, szintén szerb, ám tíz évvel fiatalabb Nemanja Djordjeviccsel kell összemérnie erejét és tudását. A pécsiek légiósa a hazaiak legponterősebb játékosa (15,8), ráadásul lepattanózásban (9,8) és dobásblokkolásban (0,6) is az élen jár.
Jön tehát egy olyan meccs, amelyet fontos lenne megnyernie e Veszprémnek, ám biztos, hogy nem lesz ez könnyű feladat Szabó Péteréknek, hiszen ahogy az eredményeik is mutatják a papíron erősebb csapatok ellen rendre felszívja magát az NKA, és képes extra teljesítménnyel előrukkolni annak érdekében, hogy meglepetést okozzon.
Szurkoljunk a veszprémi fiúknak, hogy meglegyen ez a győzelem, és ezzel továbbra is tartsuk a lépést az alapszakasz élbolyával. A mérkőzést a hazai csapat élőben közvetíti a Rátgéber Akadémia YouTube csatornáján.
Hajrá Veszprém!
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Kometa Kaposvári KK
VS
Veszprém KK
2024. 12. 04.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Százhalombattai KSE | 8 | 0.94 | 15 | 7 | 1 |
2. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 8 | 0.88 | 14 | 6 | 2 |
3. | Veszprém Kosárlabda Klub | 8 | 0.88 | 14 | 6 | 2 |
4. | Dunaharaszti MTK | 8 | 0.81 | 13 | 5 | 3 |
5. | BUDAFOK | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
6. | Vásárhelyi Kosársuli | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
7. | Nagykőrösi Sólymok KE | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
9. | Agrofeed UNI Győr | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
10. | PTE-PEAC | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
11. | Eszterházy SC | 8 | 0.63 | 10 | 2 | 6 |
12. | Békéscsabai KK | 8 | 0.50 | 8 | 0 | 8 |