Naptár

Betöltése

Feldobás előtt: Veszprém - MTK

2019. November 21.
4 éve
A férfi kosárlabda NBI/B piros csoportjának 9. fordulójában a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém látja vendégül az MTK-Elite Basket csapatát, november 22-én, pénteken 18:00-kor, a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnokában. Élő közvetítés a YouTube csatornánkon lesz elérhető!

A bakonyi együttes zsinórban a hatodik győzelmét készül begyűjteni, ellenfele pedig az az az MTK lesz, akik szintén megnyerték a legutóbbi forduló küzdelmeit. Míg a Veszprém a Pécset verte meg (92:114), addig az MTK a Vasas Akadémia ellen tudott diadalt aratni egy igen szoros mérkőzésen (63:60). A HOYA jelenleg vezeti a tizennégy csapatos tabellát hét győzelemmel és egy vereséggel, az MTK pedig a hatodik helyen áll kettővel kevesebb sikert aratva.
 
Az MTK egy nagyon fiatal csapat, ám ennek ellenére, ahogy játékosaink is nyilatkozták, egy rendkívül okos, gyors és kemény kosárlabdát játszó ellenfélről van szó. Fontos lesz az is, hogy az ellenfél leginkább pontérzékeny játékosát, Jakab Pétert, aki 16.4 pontot, 8,5 gólpasszt  és 3,25 labdaszerzést átlagol meccsenként (utóbbi két mutatóban vezeti a ranglistát), minél inkább hatástalanítani tudjuk.
 
 
A Veszprémnél sajnos több hiányzó is lesz. Szabó Péter még nem épült fel részleges térdszalagszakadásából, és  szerencsétlenségünkre Völgyi Marcell is kényszerpihenőre kellet, hogy menjen, mivel a Pécs elleni mérkőzésen a talpa sérült meg.
 
Örvendetes viszont, hogy ezen a bajnokin már bemutatkozhat csapatunk új szerzeménye, az amerikai légiósunk, Mike McCall. Kíváncsian várjuk első szereplését a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém színeiben!

A feladat adott: a győzelmi sorozat folytatása és a hazai veretlenség megőrzése, ezúttal az MTK-Elite Basket ellen.
Szurkoljunk együtt pénteken is a fiúknak! Hajrá HOYA, hajrá Veszprém!

 

K?vetkez? mérk?zés

K

Veszprém KK
VS  Százhalombattai KSE

2024. 03. 31.

Korábbi mérk?zés

V

Veszprém KK
VS  Dávid Kornél KA

68 - 88

2024. 03. 23. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink