Naptár

Betöltése

Feldobás előtt: Veszprém – Vasas

2019. Október 18.
4 éve
A férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának 4. fordulójában ismét hazai parketten, a Vetési Gimnázium sportcsarnokában készülünk szerencsét próbálni. Ellenfelünk szombaton este 18.00 órakor nem más lesz, mint a fővárosi Vasas Akadémia együttese. A találkozót élőben közvetítjük a YouTube csatornánkon.

Faragó Péter alakulata a tavalyi idényben az alapszakaszban, valamint a végelszámolásban is a bajnokság hetedik helyén végzett. Mindkét találkozónk alkalmával mi bizonyultunk jobbnak Pest megyei ellenfeleinknél; a fővárosi összecsapáson 84-72 arányban, míg hazai környezetben 92-77-re diadalmaskodtunk. A Vasas legeredményesebb kosarasa Moravcsik Áron, míg saját legjobb játékosunk Madár András volt.

Centerünk, Völgyi Marcell excsapata alig változott a tavalyi idény végezte után; Katona Róbert felhagyott aktív pályafutásával, Debreceni Dániel azonban búcsút intett a Honvédnak a Vasas kedvéért.
 
A Vasas együttese

Könnyűnek még véletlenül sem ígérkezik a feladat számunkra, hiszen a felkészülési szakaszunk zárómérkőzésén 85-77-es hazai vereséget szenvedtünk Andrássy Gézáéktól.

Mérész Csaba vezetőedző Szűcs Péter játékára nem számíthat a hétvégén; fiatal játékosunk jelenleg kötőhártya-gyulladásból lábadozik. Rajta kívül azonban mindenki más egészségesen, teljes erőbedobással hangolhat az Akadémia ellen.

Felhívjuk tisztelt szurkolóink figyelmét, hogy az összecsapás előtt megvásárolhatják bérleteiket a 2019/2020-as idényre, amely a bajnoki mérkőzéseken kívül minden hazai kupamérkőzésre is egyaránt belépésre jogosít.
 
Mindemellett pedig adakozásra külön lehetőségük is nyílik. Az első találkozónk minden idényben ingyenesen megtekinthető, ugyanakkor az azt követő négy hazai összecsapás teljes jegybevételét a Magyar Mentőmotor Alapítvány részére ajánljuk fel. Kérjük, aki teheti csatlakozzon a kezdeményezéshez.
 
Legyünk minél többen, ugyanis jót tenni könnyű, ha sokan segítenek! S nem utolsósorban szurkoljuk ki együtt immár harmadik hazai győzelmünket!

Hajrá HOYA, Hajrá Veszprém!
 

K?vetkez? mérk?zés

K

Veszprém KK
VS  Százhalombattai KSE

2024. 03. 31.

Korábbi mérk?zés

V

Veszprém KK
VS  Dávid Kornél KA

68 - 88

2024. 03. 23. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink