Naptár

Betöltése

Godena Ferenc nélkül folytatja a VESC

2013. November 24.
11 éve
Még be sem tudott mutatkozni a hazai közönség előtt Godena Ferenc és sajnos már el is köszönt a Veszprémi Egyetem SC-től.
 
A játékos és a klub közös megegyezéssel vált el egymástól. Az ok prózai. Feri nem tudta, hogy gyermeke születésével mennyiben fog megváltozni az élete. A 40 éves, felelősségteljes, ráadásul munkájában folyamatosan ingázó apának egy hónap után vált nyilvánvalóvá, hogy nem tudja vállalni már az NB I/B szabta kötelességeket és így nem képes olyan mértékben a csapat hasznára lenni, ahogy azt szeretné.
 
Augusztusban hízelgő volt a Veszprém megkeresése és boldog voltam, hogy 40 évesen még számítanának rám. Mivel első gyermekem született októberben, ezért sajnos nem tudhattam, milyen feladatokkal jár az apa szerep. Azonban mára kiderült, hogy a családom és a munkám mellett nem tudok már ezen a szinten időt ádozni a sportra - mondta Godena.
 
A sportoló elmondta, sajnálja, hogy az eredeti megállapodásnak megfelelően nem tudja ezt az évet végig kitölteni és köszöni Naményi Miklósnak, Petőfi Áronnak és a csapatnak, hogy megértették problémáját és további sok sikert kívánt a csapatnak.
 
Természetesen, amikor már hazai pályán játszhat a Veszprém, családommal Siófokról átjövünk szurkolni és figyelemmel kisérem a csapat teljesítményét - búcsúzott Godena Ferenc.
 
Nagyon sajnálom, hogy Feri így döntött, de megértem. Sok boldogságot és egészséget kívánok az egész Godena családnak. Az eddigi mérkőzések alapján látszik, hogy egy stabil emberrel leszünk kevesebbek. Nagyon nehéz lesz őt pótolni, hiszen ilyenkor egy ötös poszton játszó játékost nem könnyű találni. Biztos vagyok benne, hogy a fiatalok, Czakó és Takács több lehetőséget fog kapni és élni is fognak vele - mondta Naményi Miklós szakosztályvezető
 

Következő mérkőzés

K

Eszterházy SC
VS  Veszprém KK

2025. 01. 12.

Korábbi mérkőzés

GY

Békéscsabai KK
VS  Veszprém KK

79 - 85

2024. 12. 20. 19:40

Kövess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink