Hagyomány kontra lendület
2018. November 22.
6 éve
6 éve
vissza
Nehogy valaki is azt higgye, hogy a Hoya-Pannon Egyetem Veszprémnek november huszonharmadikán (péntek, 19 óra) könnyű dolga lesz a Budapesti Honvéd SE otthonában, igaz, a ligában még veretlen kosárlabdázóink esélyesek a győzelemre, ősszel már megmutatták, hogy jó állapotban vannak.
Körtélyesi Gergelyék a minap – egy álomszerű tíz percet produkálva, az Oroszlányi SE Lions ellenében – megérdemelten nyerték meg az NB I/B Piros-csoport csúcsrangadóját (85-77). A remek körítés, illetve a felfokozott várakozás közepette a mieink az első félidő jelentős részében motiváltabban és nagyobb kedvvel játszottak. Mivel jó tempót diktáltak, szigorúan védekeztek és formás támadásokat vezettek, folyamatosan nőtt az előnyük. Később is önbizalomtól telve, az utasításokat betartva pattogtattak; néha ugyan veszítettek a pontosságukból, de az „oroszlánok” nem találták a ritmusukat. A nagyszünet után már meg kellett harcolni a pontokért, ám az ötletesebb és a palánkok alatt dominált egyetemisták nem engedték magukhoz közel az üldözőiket. Miközben állandósult a felek közötti tizenöt pont körüli eltérés, az OSE gondoskodott arról, hogy a passzívabb hazaiaknak a záró felvonásban ne legyenek nyugodt pillanatai, mindenre volt válaszuk, ugyanakkor az éllovasnak a végén helyén volt a szíve.
Az immár kilenc diadalt számláló Szabó Péterék holnap a hetedik helyen álló fővárosiakhoz látogatnak, akik eddig hat győzelemre – és három vereségre – voltak jók. Eddig kizárólag élcsapatoktól kaptak ki, az ötödik Nyíregyháza Blue Sharkstól (72-64), a második MAFC-tól (85-70), továbbá a hatodik BKG-Príma SE-től (67-76). Legutóbb a MEAFC-Miskolcot fektették két vállra. Nem szabad lebecsülni őket, még akkor sem, ha nincsenek olyan szinten, mint a hajdani elődök, Simon, Greminger, Gyurasits, Losonczy és Gellér. A megfogalmazásuk szerint: jelenleg egy középcsapat az övék, amely idővel többre is viheti.
– Tiszteljük a Honvédot, hiszen feléjük nagy hagyománya van a kosárlabdának – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz lesz legyőzni őket, kiváltképp az otthonukban, mert az évadban azért nekik is vannak komoly skalpjaik. Az előző mérkőzés sok energiát kivett belőlünk, de természetesen győzelemre készülünk. Ezúttal is a védekezés lesz a kulcs, arra építünk, hogy kevés ponton tartsuk őket. Nem engedhetjük, hogy tempósan játszanak, mert akkor meglepetést is okozhatnak. Ezzel szemben mi szeretnénk jó ritmusban és agresszíven viaskodni. Arra törekszünk, hogy a külső és a belső dobásaink közötti arány megfelelő legyen. Jó passzban vagyunk, de persze nekünk is vannak hullámzó periódusaink. Ezek időtartamát a minimálisra csökkentenénk.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Eszterházy SC
VS
Veszprém KK
2025. 01. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
2. | Dunaharaszti MTK | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
3. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
4. | Százhalombattai KSE | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 11 | 0.77 | 17 | 6 | 5 |
6. | BUDAFOK | 11 | 0.73 | 16 | 5 | 6 |
7. | PTE-PEAC | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
11. | Eszterházy SC | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
12. | Békéscsabai KK | 11 | 0.55 | 12 | 1 | 10 |