Hosszabbítás után vereség a SMAFC ellen
Sopron, 300 néző
SMAFC-NYME: Balogh 17, Berneczei 10/3, Czukor 17/3, Herczeg 13/6, Csaplár-Nagy 10, Szlávik M. 3/3, Jávor 2, Nagy G. 0, Udvaros 0, Vesztergom 6. Bencsik 0, Horváth. Edző: Barlai Tamás
Veszprém Egyetem SC: Vertetics19/3, Oltárczy 5/3, Kováts 3/3, Sefcsik, Czakó 9. Csere: Takács 2, Bagó, Szlávik 1, Hoffmann 13, Kelemen, Godena 12, Nagy R. 5. Edző: Petőfi Áron
Végre úgy kezdett el egy mérkőzést a VESC, hogy egyértelműen uralta az első negyedet, és az első félidőben is végig vezetett. Volt lendület a csapatban és ha játékosai követnek már ekkor el érhetetlen védekezési hibákat, valószínűleg el is dőlt volna a mérkőzés.
Ezután viszont érthetetlenül beleült csapatunk az eredménybe és mindenki kicsit arra várt, hogy az előnyünk majd kitart a mérkőzés végéig. Valószínűleg ez vezetett oda, hogy az egész második félidőben nem volt ritmusa a játéknak és ekkor már egyénileg is nagyon súlyos hibák tűntek fel. A végjátékban még így is megvolt az esély a győzelemre és csak egy nagyon szerencsétlen soproni hárompontos kellett a hosszabbításhoz.
Petőfi Áron: Közel sem éreztem azt a tüzet és koncentrációt, mint az előző hétvégi pécsi győzelmünk alkalmával. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből és nagyon remélem, hogy csütörtökön ugyanitt, a kupamérkőzésen javítunk.
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
HÜBNER Nyíregyháza BS
VS
Veszprém
2026. 03. 07.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 20 | 0.95 | 38 | 18 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 20 | 0.85 | 34 | 14 | 6 |
| 3. | PVSK-Veolia | 20 | 0.83 | 33 | 13 | 7 |
| 4. | BKG PRIMA Akadémia | 20 | 0.80 | 32 | 12 | 8 |
| 5. | Újbuda MAFC | 20 | 0.80 | 32 | 12 | 8 |
| 6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 20 | 0.78 | 31 | 11 | 9 |
| 7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 20 | 0.75 | 30 | 10 | 10 |
| 8. | DEAC U23 | 20 | 0.75 | 30 | 10 | 10 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 20 | 0.75 | 30 | 10 | 10 |
| 10. | Jászberényi KSE | 19 | 0.71 | 27 | 8 | 11 |
| 11. | Vasas Akadémia | 20 | 0.70 | 28 | 8 | 12 |
| 12. | EBH-Salgótarján | 20 | 0.68 | 27 | 7 | 13 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 20 | 0.63 | 25 | 5 | 15 |
| 14. | TF-BP | 19 | 0.53 | 20 | 1 | 18 |





