Interjú Fábián Szabolccsal
Interjúsorozatunkban ezúttal már az új igazolásokkal készített beszélgetések következnek. Elsőként Fábián Szabolccsal. A 212 cm magas és 103 kg súlyú center, aki decemberben tölti majd be huszonharmadik életévét, Debrecenből tette át székhelyét Veszprémbe.
- Köszöntünk Veszprémben! Minek köszönhető a döntésed, hogy a mi csapatunkban folytatod a pályafutásod?
- Köszönöm szépen. Mivel Debrecenben az NB1/B csoportos csapat az U23-as korosztályból állt, így a tavalyi év után kénytelen voltam csapatot váltani. A Veszprém már év közben is kíváncsi volt rám, ami szimpatikus volt, de végül nem jött össze a találkozás velük. Nyáron pedig elkezdtem csapatot keresni. Árgyelán Olivér volt az, aki segített kapcsolatba lépni a Veszprémmel, úgyhogy innen is köszönöm neki.
- Mesélj egy kicsit magadról. Mikor és minek a hatására kezdtél el kosárlabdázni? Mi volt a fő motivációd ezen a téren?
- Egészen későn kezdtem el kosárlabdázni, ha jól emlékszem olyan 14 éves lehettem. Több sportot kipróbáltam, mivel már akkor is magasabb voltam, gondoltam kipróbálom magam a kosárlabdában is, és hát azóta is minden nap lejárok kosárlabdaedzésekre.
- Van vagy volt esetleg példaképed a kosárlabdában, vagy olyasvalaki, akinek a játékát és személyiségét kimondottan tiszteled? Ha igen, kicsoda és miért?
- Példaképem ugyan nincsen, viszont évek óta Nikola Jokic játéka nyűgöz le leginkább. Ráadásul a sporton kívüli életvitele is nagyon szimpatikus. Kevés szupersztártól láthatunk olyat, hogy a szabadidejét legszívsebben a farmján, a versenylovai közt tölti.
- Mik a céljaid a Veszprém Kosárlabda Klub játékosaként a csapat és saját magad szempontjából?
- A csapat szempontjából rendkívül egyszerű: minél több győzelmet bezsebelni, majd a feljutást kiharcolni. A saját szempontomból pedig a fejlődés, valamint, hogy minél magasabb szintű kosárlabdát tudjak játszani.
- És mik a céljaid hosszútávon a kosárlabdában?
- Szeretnék minél többet kihozni belőle és minél magasabb szintre eljutni. Konkrét célom nincs, élvezni szeretném, hogy azt csinálom, amit szeretek.
- Milyen stílusú játékosnak tartod magad? Hogyan jellemeznéd a játékodat?
- Olyan játékosnak tartom magam, aki inkább ésszel próbál érvényesülni a pályán, nem erővel. Nem hajszolom a személyes statisztikákat, hanem próbálok minél inkább a csapat hasznára lenni.

- Mi lesz a mezszámod? Van a választásodnak esetleg valamilyen különleges oka?
- A mezszámom 22 lesz. Igaz, a DEAC-ban a B csoportban szinte végig 15-ös voltam, ám amikor felkerültem a felnőtt csapathoz, akkor ez a szám foglalt volt, úgyhogy a 22-es lettem ott, amivel sikerült bemutatkoznom az A csoportban. Ezért maradt meg ez a szám.
- Hogy érzed magad eddig Veszprémben? Hogy tetszik a város?
- Nagyon jól érzem magam, volt lehetőségem megnézni a várost is, ami gyönyörű. Természetesen főként a vár érdekelt, úgyhogy azt néztem meg legelőször, de csak a belvárosban sétálgatni is nagyon jó volt.
- És milyen a felkészülési időszak? Hogy alakul a beilleszkedésed a csapatba?
- A felkészülési időszak mindig nagyon kemény, ez most is így van. Alex (Geddes vezetőedző – a szerk.) mindenre szakít elég időt, gondolok itt az egyéni edzésekre, az erőnléti felkészítésre és a csapat edzésre egyaránt. Szerintem sikerült beilleszkednem, a srácok nagyon befogadók voltak velünk.
- Mit gondolsz a keretünkről, mire lehet képes ez a csapat az új idényben?
- Szerintem nagyon jó, fiatal, de tehetséges csapatot sikerült összerakni. Úgy érzem, bármire képesek lehetünk a következő szezonban.
- Milyen srácnak írnád le magad a pályán kívül? Mivel töltöd a szabadidődet?
- Csendesebb srácnak tartom magam, nem vagyok a szavak embere, de mindenkivel meg tudom találni a közös hangot. Szabadidőmben szeretek kirándulni, filmezni, valamint zenét hallgatni
- Jöjjön néhány kedvenc kérdés! Melyik a kedvenc filmed, színészed, valamint zenei műfajod és zenészed?
- A kedvenc filmem „A szív bajnokai”, míg a kedvenc színészem Adam Sandler. Zenéből pedig mindenevő vagyok, de három előadót mindenképp kiemelnék: Eminem, Michael Jackson és Rilès. Ők azok, akiket sosem unok meg hallgatni.
- A kosárlabdán kívül milyen más sportágakat követsz, és ott kiknek szurkolsz?
- Megmondom az őszintét, a kosárlabdát sem követem úgy, ahogy kéne (nevet), de a magyar csapatok meccseit általában szoktam követni, legyen az bármilyen sportág.
- Zárásként mit üzensz a veszprémi szurkolóknak?
- Azt, hogy jöjjenek ki szurkolni minél többen a Vetésibe, mert higgyék el, megéri. Nagyon várom, hogy bemutatkozzak veszprémi színekben és meccseket játsszak. Hajrá Veszprém!

Fotók: kosarlabda.deac.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
TF-BP
2025. 10. 04.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Phoenix-MT Fót | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
2. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
3. | Óbudai Kaszások | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
4. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
5. | Újbuda MAFC | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
6. | BKG PRIMA Akadémia | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
7. | Jászberényi KSE | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
8. | Vasas Akadémia | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
9. | PVSK-Veolia | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
10. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
11. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
12. | TF-BP | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
13. | Salgótarjáni KSE | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
14. | DEAC U23 | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |