Interjú Nebojsa Dukiccsal
2020. Június 25.
4 éve
4 éve
vissza
Klubunk tegnap jelentette be hivatalosan, hogy Nebojsa Dukic a 2020/21-es szezont már a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém színeiben kezdi meg. A Magyarországra ismét visszatérő erőcsatár-centerrel beszélgettünk az egy plusz egy évre szóló szerződése aláírását követően.
- Köszöntünk Veszprémben, Duka! Miért döntöttél úgy, hogy városunkban folytatod a pályafutásod?
- Először is szeretném megköszönni a lehetőséget. Sokat beszélgettem Levivel (Csorvási Levente, a klub sportigazgatója), valamint az egyik barátommal is, aki a TF-BP-ben játszik, és mindketten azt mondták, hogy ez egy nagyon jól szervezett klub. Tudom azt is, hogy Veszprém nagy sportmúlttal rendelkezik, elsősorban a kézilabda miatt, de a kosárlabda is folyamatosan növekszik. A legtöbbet fogom beleadni, hogy mindehhez én is hozzájárulhassak.

- Ismersz már valakit a csapatunk tagjai közül?
- Szabó Petit ismerem, illetve a már említett Csorvási Leventét. Levivel még 2012-ben játszottunk együtt Szegeden. Nagyon jó a kapcsolatunk. Nagyon jó ember és kiváló játékos is volt.
- Mik a céljaid a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém játékosaként – a csapat és saját magad szempontjából?
- Azért jöttem ide, hogy jó eredményeket érjünk el. Annak érdekében, hogy ez meg is valósuljon, mindent bele fogok adni. Nincs más cél számomra, csakis a feljutás. Biztos vagyok benne, hogy ez sikerülhet idén.
- Milyen stílusú játékosnak tartod magad? Hogyan jellemeznéd a játékodat?
- Négyes és ötös poszton is bevethető vagyok, de leginkább az utóbbit játszom. Természetesen bármit megcsinálok, amit az edző kér. Hallgatok rá, és teszem a dolgomat.
- Mikor és milyen indíttatásból kezdtél el kosarazni?
- Hétéves koromban kezdtem el játszani. Karatézni akartam kezdetben, de azt mondták, hogy inkább ne, nekem kosaraznom kell. Jól döntöttem.
- Volt gyerekkori példaképed?
- Pedrag Stojakovic. Egy városban születtünk, és néhány utcányira laktam tőle.
- Milyen srácnak írnád le magad a pályán kívül?
- Soha nincs senkivel nem volt konfliktusom, mindenki azt mondja, hogy egy jó srác vagyok. Semmi különös.
- Mivel szereted tölteni a szabadidődet?
- A barátnőmmel érkezek majd, vele sok időt töltök. Szeretek videójátékozni, sétálni, valamint moziba járni. Ismét semmi különös (nevet).
- A barátnőmmel érkezek majd, vele sok időt töltök. Szeretek videójátékozni, sétálni, valamint moziba járni. Ismét semmi különös (nevet).
- Beszélnél egy kicsit a családodról? Volt esetleg valaki, aki kosárlabdázott korábban?
- 1992-ben, miután kitört a háború, Szerbiába költöztünk. Édesapám a harmadosztályban focizott, ami egész jónak számított akkoriban. Még a nagybátyám is focizott, a húgom pedig röplabdázott. A másodunokatestvéreim kosaraztak csak. A magasságomat egyébként a nagypapámtól örököltem.

- Zárásként mit üzennél a szurkolóknak?
- Megnéztem nemrég azt a meccset, amikor márciusban a TF-BP játszott itt. Láttam, hogy nagyon sokan kilátogattak a mérkőzésre, és kiváló hangulatot teremtettek. Remélem én is megtapasztalhatom ezt, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy közösen, a szurkolókkal együtt elérjük a céljainkat.
- Köszönjük szépen a beszélgetést, és sok sikert kívánunk!
- Köszönöm szépen!

élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Eszterházy SC
VS
Veszprém KK
2025. 01. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
2. | Dunaharaszti MTK | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
3. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
4. | Százhalombattai KSE | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 11 | 0.77 | 17 | 6 | 5 |
6. | BUDAFOK | 11 | 0.73 | 16 | 5 | 6 |
7. | PTE-PEAC | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
11. | Eszterházy SC | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
12. | Békéscsabai KK | 11 | 0.55 | 12 | 1 | 10 |