Interjú Nika Ratianival
2023. Augusztus 16.
1 éve
1 éve
vissza
Csapatunk georgiai centere, Nika Ratiani első szezonján van túl Veszprémben, és keményen készül a másodikra. A 214 cm magas játékos a hárompontosokat is egyre jobb százalékkal dobja, ráadásul hamar a veszprémi közönség egyik új kedvencévé vált, így természetesen vele is beszélgettünk az alapozás kezdetéhez érkezve.
- Szia, Nika! Hogy vagy, hogy telt a nyári szünet?
- Remekül vagyok, köszönöm. A szezon végeztével hazamentem Georgiába, hogy lássam a családomat és a barátaimat. Nagyon jó volt velük újra, hiszen nem találkoztunk az elmúlt egy év folyamán.
- Edzettél, készültél egyénileg a nyáron? Mire fókuszáltál a tréningek során?
- Természetesen edzettem, napi rutin volt számomra. A barátaim szintén profi kosárlabdázók, így béreltünk egy pályát, és napi két-három órát edzettünk. Majd mentünk a konditerembe, és fizikai felkészüléssel folytattuk a napot. Ez utóbbi volt elsősorban a fontos számomra, ugyanis nyaranta inkább az erőnlétemre helyezem a fő hangsúlyt.
- Jó pár hét elteltével hogyan tekintesz vissza az elmúlt szezonra?
- Az én szempontomból az elmúlt szezon nem volt se teljesen jó, se teljesen rossz. Számomra például remek volt ez az év az egyéni- és csapatedzések vonatkozásában, amelyek során sokat fejlődtem. Mondom ezt annak ellenére is, hogy sajnos végül nem sikerült elérni a célunkat. Természetesen meg van bennünk a motiváció és az elszántás, hogy belevágjunk az új szezonba, és új technikával és startégiával kijavítsuk a korábbi hibáinkat, valamint leküzdjük azokat a kihívásokat, amelyeket tavaly nem sikerült.
- Az első veszprémi éved után osszd meg velünk, kérlek, hogy érzed magad a klubunknál és a városában?
- Fontos kiemelnem, hogy milyen nagyra értékelem azt a lehetőséget, hogy a magyar, de különösképpen a veszprémi kosárlabda közösség tagja lehetek. Ez az egyesület rengeteget segít nekem abban, hogy jobb emberré és sportolóvá váljak. Igazi családtagként kezelnek itt az első naptól kezdve, aminek köszönhetően nincs honvágyam Veszprémben.
- Melyik a kedvenc helyed a városban?
- Most nem válaszhatom a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnokát, igaz? (Nevet) Komolyra fordítva a szót, tényleg lenyűgöző számomra a veszprémi vár és úgy általában a város utcái. Szabadidőmben sokat sétálok Veszprémben, és próbálom felfedezni, megismerni a várost. Rengeteg szép látnivaló van itt.

- Az eltiltásod miatt (sportszerűtlen magatartás a játékvezetővel szemben az egyik playout meccsen) csak decemberben léphetsz újra pályára tétmérkőzésen. Hogyan készülsz ennek tudatában a következő idényre?
- Az eltiltás az egyik legrosszabb dolog, ami egy sportolóval történhet, ám ez nem tart vissza attól, hogy motivált maradjak és győzni akarjak. Igyekszem ezen helyzetet arra használni, hogy még inkább növeljem magamban az elszántságot. Ezt tovább erősíti az edzők támogatása és startégiája. Ez hajt engem előre, készülök keményen, hogy amikor ismét a pályán lehetek, akkor pozitív hatással lehessek a csapat játékára.
- Mit gondolsz az új vezetőedzőről, Alex Geddesről és csapattársakról? Mire lehet képes ez az együttes a következő szezonban?
- Ahogy már említettem, nagyon optimistán vágok neki az új idénynek. Az új vezetőedző tapasztalata és energiája, valamint az edzésterv elkészítésében rejlő kiváló képességei biztosítják számunkra, hogy teljesen felkészüljünk és készen álljunk az előttünk álló feladatokra. Ebben a szezonban kiváló esélyeink vannak arra, hogy egy igazán jó csapattá váljunk, hiszen az új játékosok nagy potenciállal és remek képességekkel rendelkeznek.
- Honfitársad, Nikoloz Berdzenasvili is hamarosan csatlakozik a csapathoz. Mióta ismeritek egymást? Hogy írnád le őt?
- Nagyon örülök, hogy lesz valaki a csapatban, aki abból az országból származik, mint én. Nikushát csupán egy éve ismerem. Budapesten találkoztunk, amikor az EYBL tornáján játszott, majd utána ő is részt vett az Athlete Plus tavaszi táborában. Ő egy fiatal, tehetséges játékos, akiben nagy lehetőségek rejlenek. Boldog vagyok, hogy ő is a csapatunk tagja lesz.
- Fogod nézni a világbajnokságot? Szerinted ki fogja megnyerni a tornát?
- Természetesen nézni fogom, és szurkolok a georgiai válogatottnak abban a reményben, hogy minél jobb eredményeket érjenek el és bizonyítsák, mire képesek. A verseny nagyon szoros lesz, hiszen szinte minden csapat egyforma játékerőt képvisel. Ugyanakkor véleményem szerint Spanyolország, az Egyesült Államok és Franciaország kiemelkedik ebben az évben, úgyhogy szerintem közülük kerülnek ki a döntő résztvevői és így a végső győztes.
Fotók: Ulrich Tamás – veszpremkosar.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Kometa Kaposvári KK
VS
Veszprém KK
2024. 12. 04.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Százhalombattai KSE | 8 | 0.94 | 15 | 7 | 1 |
2. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 8 | 0.88 | 14 | 6 | 2 |
3. | Veszprém Kosárlabda Klub | 8 | 0.88 | 14 | 6 | 2 |
4. | Dunaharaszti MTK | 8 | 0.81 | 13 | 5 | 3 |
5. | BUDAFOK | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
6. | Vásárhelyi Kosársuli | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
7. | Nagykőrösi Sólymok KE | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
9. | Agrofeed UNI Győr | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
10. | PTE-PEAC | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
11. | Eszterházy SC | 8 | 0.63 | 10 | 2 | 6 |
12. | Békéscsabai KK | 8 | 0.50 | 8 | 0 | 8 |