Interjú Takács Erikkel
Interjúsorozatunkban most már az új igazolásokkal készített beszélgetéseket olvashatják a szurkolóink. Ezúttal Takács Erikkel, a 200 cm magas bedobónkkal, aki veszprémi nevelés, de játszott az Alba Fehérvár és a Kecskemét kötelékében is, ám most visszatért a királynék városába.
- Köszöntünk Veszprémben! Minek köszönhető a döntésed, hogy a mi csapatunkban folytatod a pályafutásod?
- Már korábban is volt arról szó, hogy itt játszak, illetve a több játéklehetőség miatt választottam a Veszprémet.
- Mesélj egy kicsit magadról. Mikor és minek a hatására kezdtél el kosárlabdázni? Mi volt a fő motivációd ezen a téren?
- Itt Veszprémben kezdtem el kosárlabdázni hatévesen, ekkor még csak hobbi szinten, de annyira megtetszett a sport, hogy már korán eldöntöttem, én ennek a sportnak szeretnék élni. Szeretem mindig a maximumot kihozni magamból, ez a pályán sincs másképp.
- Van vagy volt esetleg példaképed a kosárlabdában, vagy olyasvalaki, akinek a játékát és személyiségét kimondottan tiszteled? Ha igen, kicsoda és miért?
- Nem tudnék egy személyt megnevezni, mint példaképem, a csapataim idősebb, rutinosabb játékosaira nézek fel, és tőlük próbálok minél több hasznos dolgot tanulni.
- Mik a céljaid a Veszprém Kosárlabda Klub játékosaként a csapat és saját magad szempontjából?
- Célom itt Veszprémben, hogy meghatározó játékosa lehessek a csapatnak, és segítsek minden erőmmel visszajuttatni a csapatot a Piros csoportba.
- És mik a céljaid hosszútávon a kosárlabdában?
- Szeretnék a karrierem során egyre feljebb lépni, egyre magasabb szinten kosárlabdázni, és az első osztályban játszani.
- Milyen stílusú játékosnak tartod magad? Hogyan jellemeznéd a játékodat?
- Négyes poszton játszok, ami egy elég érdekes poszt szerintem. Gyors, dinamikus a játékom, erősségeim a védekezés, illetve az atletikus befejezések.
- Mi lesz a mezszámod? Van a választásodnak esetleg valamilyen különleges oka?
- Az ötös mezben fogok játszani. Az Alba Fehérvárnál ötvenes volt a mezszámom, majd Kecskeméten lett ebből ötös, és azóta játszom ebben.

- Hogy érzed magad eddig Veszprémben? Hogy tetszik a város mostani képe?
- Eddig jól érzem magam, sok dolog változott ebben a nyolc-kilenc évben, mióta elköltöztem, de nagyjából ismerem már a környéket. Veszprém egy kis, hangulatos város, szeretek itt lenni.
- És milyen a felkészülési időszak? Hogy alakul a beilleszkedésed a csapatba?
- Nagyon keményen edzünk a felkészülés alatt, lépésről lépésre haladunk előre, és építjük fel a játékunkat. A csapat nagyon befogadó volt, örülök, hogy Birkás Andris is a csapatban van, hiszen vele korábban Fehérváron sok évig játszottam együtt, de a többiekkel is sikerült megtalálni a közös hangot.
- Mit gondolsz a keretünkről, mire lehet képes ez a csapat az új idényben?
- A keretünk átlagéletkora nagyon alacsony, egy dinamikus, jó csapatnak érzem az ideit. Ugyanakkor van pár rutinosabb játékosunk is, akik segítik a fiatalokat. Én a csapatot a szezon végére biztosan az élmezőnyben látom.
- Milyen srácnak írnád le magad a pályán kívül? Mivel töltöd a szabadidődet?
- Egy jókedvű, pozitív, szociális srácnak tartom magam. Jelenleg a felkészülés alatt nincs sok szabadidőnk, de amikor van, a családommal, a barátaimmal és barátnőmmel töltöm azt, illetve egyetemre is járok, a TF-re Budapesten.
- Jöjjön néhány kedvenc kérdés! Melyik a kedvenc filmed, színészed, valamint zenei műfajod és zenészed?
- Kedvenc filmem a Carter edző, sorozatom pedig a Breaking Bad, ellenben kedvenc színészem Kevin Hart. Általában hip-hopot, rapet és elektronikus zenéket hallgatok, kedvenc előadóm pedig Drake.
- A kosárlabdán kívül milyen más sportágakat követsz, és ott kiknek szurkolsz?
- Focit szoktam nézni, illetve követem is az aktuális eredményeket. Barcelona és Arsenal szurkoló vagyok, illetve tervezek újra kijárni a veszprémi kézilabda meccsekre szeptembertől.
- Zárásként mit üzensz a veszprémi szurkolóknak?
- Egy nagyon izgalmas csapattal készülünk a szezonra, amiben óriási a potenciál. Ha szeretne az ember egy látványos, jó atmoszférájú mérkőzést látni, jöjjön a Vetésibe!

Fotók: ktekosar.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
TF-BP
2025. 10. 04.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Phoenix-MT Fót | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
2. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
3. | Óbudai Kaszások | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
4. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
5. | Újbuda MAFC | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
6. | BKG PRIMA Akadémia | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
7. | Jászberényi KSE | 1 | 1.00 | 2 | 1 | 0 |
8. | Vasas Akadémia | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
9. | PVSK-Veolia | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
10. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
11. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
12. | TF-BP | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
13. | Salgótarjáni KSE | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |
14. | DEAC U23 | 1 | 0.50 | 1 | 0 | 1 |