Interjú Varga Gergővel
2023. Augusztus 19.
1 éve
1 éve
vissza
Interjúsorozatunkban most már az új igazolásokkal készített beszélgetéseket olvashatják a szurkolóink. Ezúttal Varga Gergővel, a húszéves és 192 cm magas bedobónkkal, aki szombathelyi nevelésű, és Oroszlányból érkezett hozzánk.
- Köszöntünk Veszprémben! Minek köszönhető a döntésed, hogy a mi csapatunkban folytatod a pályafutásod?
- Azért döntöttem Veszprém mellett, mert tetszett az az elképzelés, hogy egy tehetséges fiatal csapattal érjünk el minél jobb eredményeket és vigyük sikerre az együttest.
- Mesélj egy kicsit magadról. Mikor és minek a hatására kezdtél el kosárlabdázni? Mi volt a fő motivációd ezen a téren?
- Ez egy igazán érdekes történet. A bátyám általános iskolai tesi tanárja mindig hívta, hogy menjen kosarazni, de mivel ő a társastánc mellet döntött, ezért én mentem el edzésekre, ezt követően pedig nagyon megszerettem, szépen haladtam előre minden korcsoportban és a nehézségek ellenére sem adtam fel. Utánpótlás koromban Szombathelyen, tavalyi évben pedig az OSE U20 csapatában játszottam és lehetőségem volt a felnőttekkel edzeni, ami sokban hozzájárult a fejlődésemhez.
- Van vagy volt esetleg példaképed a kosárlabdában, vagy olyasvalaki, akinek a játékát és személyiségét kimondottan tiszteled? Ha igen, kicsoda és miért?
- Igen van, az unokatestvérem Benke Szilárd, akinek a játékát nagyon szeretem nézni.
- Mik a céljaid a Veszprém Kosárlabda Klub játékosaként a csapat és saját magad szempontjából?
- A csapat szempontjából szerintem egyértelműek a célok, visszajutni a Piros csoportba, a saját magam szempontjából pedig, hogy ehhez hozzá segítsem a csapatot és minél többet fejlődjek.
- És mik a céljaid hosszútávon a kosárlabdában?
Minél magasabb szinten szeretnék kosárlabdázni, a lehető legtöbb ideig, utána pedig mindenképpen a kosárlabda mellet szeretnék maradni, amihez jelenleg - a sport mellett - a kosárlabda szakedzőit csinálom az ELTE-n, Szombathelyen.
- Milyen stílusú játékosnak tartod magad? Hogyan jellemeznéd a játékodat?
- Fegyelmezett játékosnak tartom magam, aki mindig figyel az edző utasításaira. Mindig a legjobb dolgot próbálom kihozni az adott szituációból és figyelni a csapattársaimra. Ha egy erősséget ki kellene emelnem a játékomból, az a hárompontos dobás lenne.
- Mi lesz a mezszámod? Van a választásodnak esetleg valamilyen különleges oka?
A hármas lesz a mezszámom, aminek különleges oka igazából nem volt, ez tetszett meg.

- Hogy érzed magad eddig Veszprémben? Hogy tetszik a város?
- Eddig nagyon jól érzem magam, bár sok időm nem volt felfedezni a várost, de amit eddig láttam az nagyon tetszett.
- És milyen a felkészülési időszak? Hogy alakul a beilleszkedésed a csapatba?
- Eddig nagyon jól telik a felkészülési időszak, mindenki nagyon keményen dolgozik, és jó hangulatban telnek az edzések. Szerintem sikerült beilleszkednem a csapatba, mindenki nagyon szimpatikus, mind emberileg, mind pedig játékosként.
- Mit gondolsz a keretünkről, mire lehet képes ez a csapat az új idényben?
- Szerintem egy nagyon jó, fiatalos, lendületes csapatunk van, akikkel képesek vagyunk elérni a kitűzött célokat.
- Milyen srácnak írnád le magad a pályán kívül? Mivel töltöd a szabadidődet?
- Egy átlagos srácnak tartom magam a pályán kívül. A szabadidőmben, ha van, szeretek filmet vagy sorozatokat nézni, olvasni és főzni.
- Jöjjön néhány kedvenc kérdés! Melyik a kedvenc filmed, színészed, valamint zenei műfajod és zenészed?
- Igazából nincsen kedvenc filmem, mindenfélét szoktam nézni, de ha egyet ki kellene emelnem, akkor az az Oroszlánkirály lenne, mert az volt a gyerekkorom egyik kedvence és ma is bármikor szívesen megnézem. A zenékkel pedig ugyanez a helyzet, éppen amilyen hangulatom van, olyat szoktam hallgatni.
- A kosárlabdán kívül milyen más sportágakat követsz, és ott kiknek szurkolsz?
- Nagyon nem szoktam más sportágat követni, ám ha egyet ki kellene emelnem, akkor az a darts világbajnokság lenne. De ott se szoktam igazából senkinek sem szurkolni, azonban minden évben megnézem.
- Zárásként mit üzensz a veszprémi szurkolóknak?
- Azt hogy minél többen látogassanak ki a mérkőzésekre és szurkoljanak nekünk, mi pedig mindent meg fogunk tenni, hogy minél jobb mérkőzéseket láthassanak. Hajrá, Veszprém!
Fotók: falco.pressenger.com és mvm.oselions.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Eszterházy SC
VS
Veszprém KK
2025. 01. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
2. | Dunaharaszti MTK | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
3. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
4. | Százhalombattai KSE | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 11 | 0.77 | 17 | 6 | 5 |
6. | BUDAFOK | 11 | 0.73 | 16 | 5 | 6 |
7. | PTE-PEAC | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
11. | Eszterházy SC | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
12. | Békéscsabai KK | 11 | 0.55 | 12 | 1 | 10 |