Veszprém

– Azt gondolom, hogy a veszprémi kerethez lassan másfél éve tartozó öcséd igazán jókat mesélhetett az egyesületről, aminek eredményeként aztán klubtársa lettél…

– Miután Balázs az év elején elszenvedett súlyos sérülése dacára jól érzi magát a királynék városában, a kosárlabdakör kötelékében, nem mondott éppenséggel rosszakat a helyi műhelyről. Mi több, a találkozásainkkor folyton dicsérte az itteni sportmunkát – hangsúlyozta a mieink új, 22 éves szerzeménye (198 centi, 104 kiló). A véleménye nyilván szerepet játszott a későbbi döntésemben, ám az ennél is többet nyomott a latba, hogy immár a szüleim is itt laknak Veszprémben, úgy tűnik: az eddigi „vándoréletünk” után mintha hosszabb távra rendezkednénk be a Jutaspuszta városrészi ingatlanunkba. Ha szabad azzal jönnöm: az ideköltözésemmel újra együtt a család.

– A veszprémi elöljárók tavasszal milyen jövőképet vázoltak fel előtted?

– Be kell, hogy valljam: a HOYA-vezetők nem idén kerestek meg először, a székesfehérvári szerepvállalásom második idényében is felmerült annak lehetősége, hogy ide szerződjek. Akkor nem lett semmi a dologból – a Fejér-megyei kenyéradóm nem engedett el –, de most nem képződtek előttem akadályok, örültem, hogy az egyeztetések után egymás tenyerébe csaptunk. Mielőtt megkérdeznéd, Balázs is boldogan konstatálta, hogy hamarosan közös célok vezérelnek bennünket. Egyébiránt más fórumokon is jókat hallottam a sportkörről, a vezetőedzőről, a kollektíváról, illetve annak összetételéről. Vagyis minden arra ösztönzött, hogy a pályafutásom a bakonyi megyeszékhelyen íródjon tovább. Hiszem, hogy Kámán Tamásék mellett biztosított a fejlődésem.

– A hazai sportági szövetség hivatalos honlapja szerint eddig csak az A-csoportban „muzsikáltál”, előbb az Alba Fehérvárban – az alkalmazottjukként debütáltál az élvonalban, valamint az EuroCup nemzetközi sorozatban –, majd a JP-TOP COP Jászberényben. Gyanítom, máshonnan is voltak megkereséseid…

– Az előző szezonban, átlagban tizenhárom percet töltöttem a pályán jászberényi színekben; az alföldiek szerették is volna, ha náluk maradok. Mivel hamar kiderült, hogy a családomat követve Veszprémben folytatódik a karrierem, sok telefonhívást nem kaptam, azonban hiába is „győzködtek” volna más helyről, én ide akartam jönni. Nem egy-két évre tervezek errefelé, tényleg komoly terveket dédelgetek HOYA-mezben.

– Ha megkérlek, etéren beavatsz bennünket a részletekbe?

– Meggyőződésem, hogy remek helyre érkeztem, egy stabil keretek között működő klubba, melynek „magyar magja” az élvonalban is megállná a helyét. A komoly konkurenciaharc mindnyájunk számára azt jelenti, hogy a tréningeken, a mérkőzéseken teljes erőbedobással kell küzdenünk. Ha elkerülnek minket a sérülések és nem lesznek hosszú lefolyású hullámvölgyeink, akkor messzire juthatunk, az NB I-be jutásért is viaskodhatunk. Szeretnék tevékeny részese lenni a sikereinknek.

– Ha jól veszem ki a szavaidból, elképzelhetőnek tartod, hogy a veszprémi egyesület egy év múlva magasabb osztályban versenyez?!

– Nem tagadom, annak tükrében is igazoltam ide, hogy a feljutásért csatázhassak. Mint azt a legutóbbi évad eredményei mutatják, a csapat eddig sem volt éppen gyenge, sőt, Jilling Lászlóval, Helmeczi Andrással, Hegedűs Attilával és – remélhetőleg – velem tovább erősödik. Nekem persze sok mindenben kell még fejlődnöm, hogy a mutatók alakulásában főszerepet vállalhassak. Ennek érdekében most nyáron sem lazítottam, szinte minden nap futottam és erősítettem. Az értő szemek azt mondják, hogy a pályán gyors és erős vagyok, nem megy rosszul az egy-egyezés és a védelem megbontása, de hátradőlni és valamivel megelégedni sosem szabad. Ha már itt tartunk, leginkább a hármas-négyes poszton vagyok bevethető.

– Azt már tudjuk, hogy a fehérváriaknál mutatkoztál be az NB I-ben, viszont mesélnél még pályafutásod kezdeti szakaszáról?

– Budapesten kezdtem el kosárlabdázni, az Óbudai Kaszásoknál két évet töltöttem. Tizenhat esztendősen részt vettem a Rátgéber-akadémián, ahol felfigyelt rám Meszlényi Róbert, majd a szakember Sopronba „csábított”. Egy évet húztam le a Hűség városában, s mivel az ottani felnőtt-csapattal dolgozhattam együtt, jó alapokkal felvértezve költöztem a Falco KC Szombathelyhez, ahol Váradi Attila edző vett a szárnyai alá. A korosztályos együttesünkkel 2012-ben – mindössze egy vereséggel – megszereztük az U18-as országos bajnoki címet. Aztán következett az általad is említett fehérvári időszak, ahol előbb egy spanyol, majd egy román szakvezető mellett fáradoztam, és tőlük szintén rengeteget tanultam. A hispán mestertől – az életkorom ellenére – viszonylag sok játéklehetőséget kaptam. Ám a társak, a légiósok is figyeltek rám, rendre a segítségemre voltak, hogy még jobb spíler legyek. A szombathelyi periódusom során az U18-as és az U20-as válogatottba is meghívtak.

– Kit ismersz a mieink mostani keretéből?

– Simon Lászlót még a vasi megyeszékhelyről, míg Kámán Tamással, Körtélyesi Gergellyel és Helmeczi Andrással ellenfélként találkoztam a parketten. Ha nem csal az emlékezetem, mindnyájan megnehezítették az aktuális társulatom dolgát. Már vártam, hogy „összefussak” velük az alapozás kezdetén. Jó érzés tudni, hogy az alakulatomnak ezúttal nem riválisai lesznek.

– Mit tudhatunk a tanulmányaidról, a magánéletedről?

– Remélem, hogy előbb-utóbb felvételt nyerek a Pannon Egyetemre, tehát részemről nem pusztába kiáltott szó, hogy sokáig időznék ezen a szép településen. Ha bekerülnék a felsőfokú tanintézménybe, annak csapatát is erősíteném. Nyáron sokat dolgoztam, hogy a közös munka kezdetére formába legyek, ezért gyakori vendég voltam a városi stadion rekortánján. Szerencsére már Balázsnak sem fáj semmije. Minden jel arra utal, hogy az orvosok által jósolt hat-nyolc hónapos kihagyásból „csak” fél év lesz, ennek okán a felkészülést is velünk kezdhette el. A felvetésed másik feléről annyit: nem vagyok oda a számítógépekért, inkább olvasni szeretek, a könyvek terén éppúgy mindenevő vagyok, mint a filmek világában. Legszívesebben Rejtő Jenő munkáit forgatom.

– A célod, hogy megerősödve megint az A-csoportban játssz?

– Mint a felsorolásokból kitűnt, az elmúlt években több helyütt megfordultam, a családunk általában ott „székelt”, ahol én sportoltam. Boldog lennék, ha hosszú ideig maradnánk Jutaspusztán, mert az azt jelentené, hogy megtaláltam itt a számításaimat. Ráadásul a magyar tengerért is odavagyok. De hogy a kérdésedre is válaszoljak, igen, szeretnék még jobb kosárlabdázó lenni, s az igazi az lenne, ha a veszprémi srácokkal harcolnánk ki a szurkolók által is olyannyira áhított A-csoportos részvételt.

 

Fotó: vehirsport