„Itt szeretném valóra váltani az álmom!”
Vannak, akik félnek. Félnek, mert úgy gondolják, ha megvalósítanák az álmaikat, akkor elveszítenének valamit, ami motivációval szolgál számukra. Adódik a kérdés: akkor miért dolgoznak? Miért dolgoznak, ha a meghatározó pillanatokban mégsem mernek lépni? Félnek a csalódástól? Nem mindenki…
A Hepp Kupa-címvédő, bajnoki ezüstérmes alakulatunk újonnan igazolt reménysége, a hátvéd és bedobó poszton egyaránt bevethető korosztályos válogatott Mucza Tamás az élő példa arra, hogy az álmainkért fiatal fejjel is lehet felelősségteljes döntést hozni, a szülővárosunkat és a „komfortzónánk ölelését” pedig valami újra, ismeretlenre cserélni.
– Fogalmazhatnánk úgy is, hogy nemcsak egy csapattól, hanem egy családtól is búcsúztál hívószavunkra, hiszen a Budapest Honvéd kötelékében lett belőled az a sportoló, aki jelen pillanatban vagy.
– Így igaz, a pestieknek csak köszönhetek. Az igazat megvallva fájó szívvel is fogadták a döntésem, de megértették, hogy tizenhárom tartalmas év után új kihívásra volt szükségem. Elengedtek, sikerekben gazdag pályafutást kívántak, de hozzátették, bíznak benne, hogy egykor láthatnak majd még Honvéd mezben.
– Új kihívást említettél. Ezzel azt akarod mondani, hogy egyértelmű céllal érkeztél a királynék városába?
– Pontosan! Azt tudni kell, hogy abszolút komolyak a céljaim a kosárlabdázással kapcsolatban. Kisgyerekkorom óta egy cél lebeg a szemem előtt: az NB I. A csoportjában játszani… Itt szeretném az álmomat valóra váltani. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ehhez töretlen hozzáállás és minőségi munka szükséges, de állok elébe, Veszprémben minden más adott a sikerhez!
– Figyelemre méltó a hozzáállásod. Megfordult egy pillanatig is a fejedben, hogy esetleg nemet mondj a megkeresésünkre?
– Egy pillanatra sem. Úgy gondolom, óriási potenciál van a bakonyi gárdában, s azt is hallottam, hogy Veszprémben komoly célokat tűztek ki: egyszóval remek, kihagyhatatlan lehetőségnek találtam. Arról nem is beszélve, hogy Mérész Csaba vezetőedzőtől is rengeteget tanulhatok majd.
– Akkor mondhatjuk azt, hogy hosszú távra tervezel nálunk?
– Ha sikerül a feljutás, akkor természetesen! És ha rajtam múlik, akkor sikerülni is fog…
– Mindjárt itt a felkészülés. Várod már az új idényt, az ismerkedést a csapattársakkal? Az U20-as válogatottal igaz, már dolgoztál a nyáron, de jutott azért időd a pihenésre is?
– Jutott persze, talán sok is volt még. Viccet félre téve, nagyon várom a felkészülést! A válogatottnál lefolytatott munka még pluszban hozzá is járult ahhoz, hogy jó fizikai állapotban vághassak neki az elkövetkezendő idénynek. Azt pedig csak remélni tudom, hogy a társak barátsággal fogadnak, mert úgy hiszem, hogy családból családba érkezem majd.
Élő közvetítés
Akiktől a gólpasszok érkeztek

Következő mérkőzés
Veszprém
VS
Budafok
2023. 06. 01.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | NKA Pécs | 26 | 0.96 | 50 | 24 | 2 |
2. | Pécsi VSK-VEOLIA | 26 | 0.90 | 47 | 21 | 5 |
3. | MAFC | 26 | 0.87 | 45 | 19 | 7 |
4. | Vasas Akadémia | 26 | 0.85 | 44 | 18 | 8 |
5. | DEAC U23 | 26 | 0.83 | 43 | 17 | 9 |
6. | Jászberényi KSE | 26 | 0.77 | 40 | 14 | 12 |
7. | BKG PRIMA Akadémia | 26 | 0.75 | 39 | 13 | 13 |
8. | CKE | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
9. | Salgótarjáni KSE | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
10. | TF-BP | 26 | 0.69 | 36 | 10 | 16 |
11. | PHOENIX-MT Fót | 26 | 0.67 | 35 | 9 | 17 |
12. | Óbudai Kaszások | 26 | 0.63 | 33 | 7 | 19 |
13. | Nagykőrösi Sólymok KE | 26 | 0.60 | 31 | 5 | 21 |
14. | Veszprém Kosárlabda Klub | 26 | 0.52 | 27 | 1 | 25 |