Veszprém

 

– Mellőzve mindenféle számonkérést, az miként lehet, hogy noha holt idényt írunk, napközben „művészet” téged telefonon elérni? – kérdeztük a korábban az élvonalbeli Zalakerámia ZTE-KK-ban és a másodosztályú Kanizsa KK-ban is megfordult 28 éves sportolót, aki 2013. őszén mutatkozott be a bakonyi megyeszékhelyen.

– Kapaszkodj meg, ezen a nyáron is a barátnőm szüleinek birtokán időzök, ma éppen traktort vezettem, ezért sem hallhattam meg a készülék csörgését. Aztán az is lehet, hogy a közelemben lévő szarvasmarhák hangoskodtak.

– Olybá tűnik, számodra nyilvánvaló, hogy a kosárlabda-karriered után mihez kezdesz…

– Szerencsére ott még nem tartunk, de szó mi szó, kedvemre való a családi gazdaságban munkálkodni. Szeretek bálázni, s az sincs ellenemre, épp ellenkezőleg, még élvezem is, ha egyedül tevékenykedhetek. Tudom, olyankor senki sem zavar. Ám az is igaz, hogy a pincérdobás azért jobban megy, vagyis a pályák környékét még jó ideig nem szándékozom elhagyni.

– Jóllehet az előző kiírás nem úgy sikerült számotokra, mint ahogy azt előzetesen terveztétek…

– Fogalmazhatunk úgy is: keserves évadon vagyunk túl, az elképzeléseinkből kevés dolog vált valóra. Az első itteni idényem jóra sikeredett, a második már kevésbé. Komoly elhatározásaink voltak, s végül semmi sem jött össze. Lemaradtunk a felsőházi rájátszásról, aztán a középház kilencedik helyéről, közben kicserélődött a fél keret, de betegségek és sérülések is kínoztak bennünket. Persze utólag felesleges magyarázkodnunk, tanulnunk kell a hibáinkból.

– Egyes-kettes poszton bevethető spílerként szórtad a pontokat, szedted a lepattanókat, szerezted a labdákat, adtad a gólpasszokat, ráadásul a riválisok temérdek szabálytalanságot követtek el ellened. A saját teljesítményedet hogy értékeled?

– A kosárlabda csapatjáték, a korszakos zsenik mellé is kellenek társak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a személyemet sztárként aposztrofálnám. Szó sincs róla, igaz, a legutóbbi évadunk jól indult, Farkas Attilával és Kámán Tamással egy húron pendültünk, ám a többiek is kellettek ahhoz, hogy a táblázat elején állomásozzunk. Sajnos az év elején eltörött az állkapcsom és a felépülésem után nehezen nyertem vissza a formámat. Ha nincsenek ezek a problémák, s kicsivel több a szerencsénk, jegyet váltunk a legjobb nyolc közé. Ott minden előfordulhatott volna. De mert nem így történt, csalódott vagyok, s összességében a saját produkciómtól sem voltam elájulva.

– Többször említetted a sérülésedet. Mostanra tökéletesen szuperál az állad?

– Még egy kontrollom hátravan, de lekopogom: minden rendben vele. Az operált részből kiszedték a síneket, a fémeket, ám a tavaszomat senkinek sem kívánom. Másfél hónapig nem ehettem szilárd táplálékot, mivel képtelen voltam rágni, kizárólag ilyen-olyan püréken éltem. Minden pépesítve került elém, emiatt hat-hét kilót fogytam. Először júniusban ehettem rántott húst, úgy talán még sosem ízlett étel, mint akkor. Azóta is nagykanállal eszek, így „visszajött” az eredeti testsúlyom.

– Tényleg szóba került az, hogy esetleg nyáron lecseréled a mieink szerelését?

– Én is csak hallomásból értesültem arról, hogy egy A-csoportos körnél felmerült a nevem. Állítólag ők is csak puhatolództak, semmi konkrétum nem történt. Ám bátran jelenthetem ki: nem is mennék el a királynék városából, ahol jól érzem magam. Nem csupán udvariasságból mondom: tetszik a klubmodell, korrekt a vezetés, tisztelem az edzőnket, a társakkal pedig remekül kijövök.

– Azt már tudjuk, hogy a kormánykereket serényen forgatod, ám időnként a labdát is előveszed a szekrény mélyéről?

– Az utolsó rájátszásbeli találkozónk óta talán kétszer volt labda a kezemben, s most már kezd is kicsit hiányozni. Ha nem „sürögnék-forognék” a zalai birtokon, biztosan gyakrabban játszottam volna vele, de így legalább labdaéhesen várom az augusztus közepén kezdődő alapozást. Azért a szabadidőmben eljárok futni, kondicionáló termekben is feltűnök, s szerintem hamarosan a játékszert is rendszeresebben pattogtatom.

– Pihenésre marad időd?

– A Budapesten óvónőként dolgozó kedvesemmel úgy tervezzük, hogy augusztusban elmegyünk egy hétre a horvát tengerpartra. Nem az a láblógatós típusok vagyunk: szeretünk kirándulni, nemrég is hegyet másztunk. A hároméves spánielünkkel gyakran járunk a Bakonyba, a Cuha-völgyet felettébb kedveljük. Sajnos a távolság miatt csak hétvégente tudunk találkozni a barátnőmmel, ezzel együtt nagyon szeretjük egymást.

– Ősszel milyen veszprémi csapat futhat ki a Vetési gimnázium pályájára?

– Miután ismerem az újonnan igazoltakat, örülök az érkezésüknek, Simon László és Körtélyesi Gergely is jó játékos, velük tovább erősödtünk. Ez azt is jelenti, hogy 25-30 percnél többet aligha tölthetünk a parketten. Meggyőződésem, hogy Mérész Csaba jó érzékkel forgat majd minket, tehát mindenkinek szerepet szán. Viszont az előző évadból kiindulva óvatos vagyok, nem bonyolódnék felelőtlen jóslásokba. Egy biztos – nem lebecsülve másokat –, a Nyugati-csoport első négy helyén kell végeznünk. Abban reménykedem, hogy egy jó felkészülés után, egy, a tavalyinál is jobb szellemű társaságot alkotunk, amely egy irányba húz, s amelyet elkerülik a gondok.

 

 

Fotó: veol.hu