Kevésen múlott Pápán a továbbjutás
Pápa, 100 néző
Írhatnék tudosítást, de azt majd az újságok megteszik. Majd meg is osztom. Ez legyen most egy kicsit bensőségesebb.
Idén ez volt a kilencedik (4-5) idegenbeli mérkőzésünk, hat (2-4) bajnoki és három (2-1) kupameccs. Nagyon hiányzik már a hazai pálya!
Az eddigi eredmények és a sajtó beherangózója szerint sem a Veszprém volt papiron az esélyes. A Kálmán, Keresztes, Jarosevits, Henrik rutinos A-ligás négyessel felálló Pápa továbbjutása mégis sokáig kérdéses volt.
Kicsit azt éreztem, hogy lenéztek minket. A csapat gyönyörűen dolgozott. Élmény volt nézni a játékot, mely hétről-hétre egyre hosszabb ideig, egyre pontosabb. Három negyeden keresztül simán vertük a bajnokságban negyedik helyen álló ellenfelünket az otthonukban. Aztán a negyedik játékrészben 9! pontot dobtunk. Látszott a fiúkon, hogy fejben fáradtak el. DE három negyedig sima 8-10 pontos előnnyel vezettünk.
Ha egy kicsit visszaolvassuk Petőfi Áron bajnokság elején készült nyilatkozatait, akkor láthatjuk, hogy a fejlődés folyamatos. Nem tudom meddig jutunk el januárig, az első és aztán további 10 hazai - ilyen bajnokságot sem éltem meg soha - mérkozésen, de az, amit a bajnokság elején elterveztünk, az megvalósulni látszik. Nem eredményben, hanem a JÁTÉKban! Ennek a csaptnak hasznos minden tagja. Ki ezért, ki azért de hasznos. A legnagyobb feladat, hogy mindenki megtanulja a saját, illetve a másik helyét. Idén ez a feladat, hogy jövőre erre tudjunk építkezni.
Azt gondolom, hogyha 40 percen keresztül tud ez a gárda koncentrálni és elhiszi, hogy képes meccset nyerni, akkor Veszprémben egyik ellenfelünk sem lehet biztos a győzelemben.
Most még négy bajnoki mérkőzés következik idegenben, először Bonyhádon (1. a tabellán), aztán az MTK-nál (2.), majd Pápán (4.). Biztos vagyok benne, hogy mindegyik "oroszlánnak" meg fogjuk ráncigálni a bajszát, és a negyedik, budafoki (12) mérkőzésen pedig több, mint remélem a sikert.
Naményi Miklós
szakosztályvezető
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
Újbuda MAFC
2026. 01. 03.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 13 | 0.92 | 24 | 11 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 12 | 0.88 | 21 | 9 | 3 |
| 3. | PVSK-Veolia | 13 | 0.85 | 22 | 9 | 4 |
| 4. | Újbuda MAFC | 13 | 0.81 | 21 | 8 | 5 |
| 5. | DEAC U23 | 12 | 0.79 | 19 | 7 | 5 |
| 6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 13 | 0.77 | 20 | 7 | 6 |
| 7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 13 | 0.77 | 20 | 7 | 6 |
| 8. | BKG PRIMA Akadémia | 12 | 0.75 | 18 | 6 | 6 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 13 | 0.73 | 19 | 6 | 7 |
| 10. | Jászberényi KSE | 13 | 0.73 | 19 | 6 | 7 |
| 11. | Vasas Akadémia | 13 | 0.73 | 19 | 6 | 7 |
| 12. | EBH-Salgótarjáni KSE | 13 | 0.65 | 17 | 4 | 9 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 13 | 0.62 | 16 | 3 | 10 |
| 14. | TF-BP | 12 | 0.50 | 12 | 0 | 12 |





