Közönségszórakoztató párharc lehet
Kétség sem férhet hozzá, hogy a kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjának egyik legerősebb klubja érkezik a Vetési gimnázium tornatermébe. A Tolna megyeiek tavasszal másodikak lettek az alapszakaszban – úgy, hogy Petőfi-edző körét oda-vissza mattolták –, majd megnyerték az 1-8. helyért rendezett keresztjátékot. Tavaly novemberben, idegenben alaposan elbántak a mieinkkel (79-51), akkor a veszprémiek nem találták a gyűrűtől való távolságot: a hazaiak a sikertelen dobásainkból és az eladott labdáinkból, vagyis a hibáinkból éltek. A vendégek szinte bármihez nyúltak, az rosszul sült el. Vertetics Ádámék hiába nyerték meg a második és a harmadik negyedet, a vetélytársukkal szemben a játék minden elemében alulmaradtak. Az egyetemisták februárban viszont sikert érdemeltek volna ellenük – a szezon egyik legjobb negyedével nyitottak és már húsz ponttal is mentek. A rivális aztán a drámai csata hajrájában átvette a vezetést, így a hazaiak hajszálnyira kerültek a bravúrtól (88-95).
Az idei szezonban mindkét fél egy fellépésen van túl, Kámán Tamásék az évnyitón az Oroszlányi SE Lions otthonában nyertek (94-82), míg a Tömösváry Máté, Jilling László, Faragó Péter és Lukács Attila nevével fémjelzett bonyhádiak hazai pályán fektették két vállra a Pécsi VSK-Kronosz Kiadót (85-81). Petőfi Áron nem repes a boldogságtól, hogy az újonc után a csoport talán legmasszívabb kollektívájával találkoznak, amely régóta együtt játszik. S szó van róla, hogy a királynék városába egy új, szerb centert is magukkal hoznak.
– Már a holt idényben jeleztem: az első négy mérkőzésünkből a lehető legtöbbet hoznánk ki, lévén, egy sikeres rajt jó hatással lehetne a folytatásra, azt akár alapjaiban is meghatározhatja – mondta a szakvezető. Szerencsére a keretünkben mindenki harcra kész, s ami legalább ilyen fontos, a sportolóink kezdik megérteni, a gyakorlások során pedig mind jobban előadni, hogy mivel kerekedhetnek a vetélytársak fölé. A védekezésen most is nagy hangsúly lesz, ha hátul stabilak vagyunk, akkor sikerrel vehetjük az újabb akadályt. A rotációnak ezúttal is különös nyomatékot szánok, elvárom, hogy aki pályára lép, az a tudása legjavát nyújtsa. Természetesen örülnénk annak, ha minél többen tekintenék meg az összecsapást. Biztos vagyok benne, hogy a nézőket egy remek párharccal örvendeztetjük meg. Nyerni szeretnénk, már csak azért is, mert trénerként még nem vezettem diadalra az aktuális csapatomat a bonyhádiak ellen.
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
Újbuda MAFC
2026. 01. 03.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 13 | 0.92 | 24 | 11 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 12 | 0.88 | 21 | 9 | 3 |
| 3. | PVSK-Veolia | 13 | 0.85 | 22 | 9 | 4 |
| 4. | Újbuda MAFC | 13 | 0.81 | 21 | 8 | 5 |
| 5. | DEAC U23 | 12 | 0.79 | 19 | 7 | 5 |
| 6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 13 | 0.77 | 20 | 7 | 6 |
| 7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 13 | 0.77 | 20 | 7 | 6 |
| 8. | BKG PRIMA Akadémia | 12 | 0.75 | 18 | 6 | 6 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 13 | 0.73 | 19 | 6 | 7 |
| 10. | Jászberényi KSE | 13 | 0.73 | 19 | 6 | 7 |
| 11. | Vasas Akadémia | 13 | 0.73 | 19 | 6 | 7 |
| 12. | EBH-Salgótarjáni KSE | 13 | 0.65 | 17 | 4 | 9 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 13 | 0.62 | 16 | 3 | 10 |
| 14. | TF-BP | 12 | 0.50 | 12 | 0 | 12 |





