Veszprém

 

A szezon eddigi legfontosabb összecsapását is megnyerte a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, a példás csapategységről tanúbizonyságot tett kosárlabdaklubunk a dr. Hepp Ferenc-emlékkupa győri fináléjában sem tudott hibázni; így az évad egészét illetően továbbra is veretlenek.

Hoya-Pannon Egyetem Veszprém–Nyíregyháza Blue Sharks 84-67 (18-22, 26-15, 27-15, 13-15)

Győr, 300 néző. Vezette: Boros, Nyilas, Győrfy.

Veszprém: Szabó 14/3, Madár 9/3, Pavlovic 14/3, Kovács 9, Völgyi 21. Csere: Körtélyesi 10/3, Szűcs, Kerkai 4, Helmeczi 3/3. Vezetőedző: Mérész Csaba.

Nyíregyháza: Harmon 20/6, Bús 14, Bazsó 7/3, Sitku, Czinger 6. Csere: Fazekas 9/3, Mokánszki 11/3, Czura. Vezetőedző: Siska János.

A nyírségiek úgy indították a mérkőzést, mint akik egyrészt vissza akarnak vágni a mieinknek az év végén, a királynék városában elszenvedett bajnoki vereségükért, másrészt, kiköszörülnék azt a csorbát, amit az oroszlányiakkal szemben elveszített tavalyi Hepp-kupa döntő miatt éreztek (2-6). Óriási iramot diktáltak és oly’ agresszíven viaskodtak, hogy a veszprémiek megszeppent kezdőknek tűntek mellettük, Mérész-mester idejekorán ki is kérte az első idejét (4-10). Az ellenfél továbbra is a gyorsaságára épített, amivel meglepte a lassúnak és lámpalázasnak látszódott, távolról pontatlanul célzott egyetemistákat (8-15). Érződött, hogy az NB I/B Piros-csoport ötödik helyezettje nagyon felszívta magát, a helyzeteiket biztosabb kézzel értékesítették, ráadásul az amerikai légiósuk, Michael Harmon akkortájt tarthatatlannak bizonyult (14-20). Idővel az eredmény után futott Körtélyesi Gergelyék is mind nagyobb energiákat mozgósítottak annak érdekében, hogy felzárkózzanak, és a produkciójuknak legyen ritmusa (18-22). Miközben a „Cápák” később is a rohanást tűzték a zászlajukra, addig a – másik oldalt egyre gyakrabban csapdába csalt – gárdánk rájött arra, hogy a remek napot kifogott Völgyi Marcellt kell tömni labdákkal, mert a fiatal középjátékos számolatlanul szórja a közeli duplákat (…a lefújásig tizennégy lepattanót is gyűjtött sportoló talán az idénye legjobb előadásával szolgált; 21-24). A másodosztály éllovasa szép akciókat vezetve végre megérkezett a meglepetésben gondolkodott ellen nyakára –vagyis tíz-tizenkét perc kellett nekik ahhoz, hogy bemelegedjenek, hogy a védelmüket rendbe és keményebbé tegyék, de a párharc azon részében még nem sikerült egyenlíteniük (…már csak azért sem, mivel a büntetődobásokkal meggyűlt a bajuk; 25-26). Aztán a találkozó során először, huszonkilenc-huszonnyolcnál átvették a vezetést, s mint utóbb kiderült: ezzel megtörték a nyíregyháziak lendületét. Látványosan feljavult a bakonyiak dobóformája, de az „elszakadásuk” kulcsát a hátsó alakzatukban kellett keresni, amely öt perc alatt csak hat pontot engedett Bús Ivánéknak (32-28). Az aranyéremre esélyesebb veszprémiek emelkedő pályára álltak, a soraikat rendezve fölénybe kerültek (41-37). Az első félidő utolsó mozzanataként Helmeczi András elsüllyesztett egy szédületes hármast – még a saját térfeléről: a fegyelmezettebbé vált együttese tizenegy ponttal nyerte meg a második negyedet.

A fordulást követő pillanatokban Madár András is bevágott egy triplát, így tíz pont lett a feleket elválasztó különbség (47-37). A Hoya-mezesek derekasan és csapatként küzdöttek, kezdeményeztek, és amit az öltözőben megbeszéltek, azt végre is hajtották. Immáron nem először találtak fogást a kintről csapnivalóan, alig tizenhat százalékos pontossággal tüzelt vetélytárson, a pályán tényleg az történt, amit a mieink akartak (53-39). Siska-edző alakulatában főként Harmon próbálta tartani a lelket, de idővel a tengerentúli karmester is követett el hibákat (53-43). Persze nem csak az ő teljesítménye esett vissza, hanem a társaié is, miután akadtak problémáik, állandósult a tíz pont körüli eltérés. Közben a veszprémi szurkolók is kitettek magukért, becsülettel bíztatták a pompásan pattogtatott, csak előre nézett kedvenceiket, akik mindent megtettek az újabb sikerért; mivel jól olvasták Czinger Zoltánék „műsorát”, az akcióiknál rendre résen voltak (61-47). A harmadik etap végén valósággal átgázoltak az elfáradt és felőrölt ellenfelen, többek között annak is köszönhetően, hogy a lepattanó-csatában hatalmas fölénybe kerültek (…tizenkilenc támadólepattanót is jegyzőkönyvbe írattak; 66-47). Miután a differencia nem változott – triplára, tripla volt a válasz –, a záró felvonás tizenkilenc pontos veszprémi vezetésről kezdődött. Az Audi Arénában helyet foglalt sportbarátok tisztában voltak azzal, hogy az észak-alföldieknek innen visszajönni – kiváltképp fordítani – lehetetlen vállalás, Nebojsa Pavlovic triplája pedig pontot tett a történésekre (74-52). A faképnél hagyott ellenfél a reményét is elvesztette, a derbi egyoldalúvá vált, nem kellett azon morfondírozni, hogy Kovács Ádámék vajon búcsút intenek-e az ősz óta tartó veretlenségüknek (80-56). A kiemelkedően teljesített egyetemisták egymást túllicitálva parádéztak, többen is megvillantották a klasszisukat, az elégedett drukkerek élményszámba menő megoldásoknak tapsolhattak. A hajrára „értelemszerűen” csökkent az összpontosítás, ám nem volt miért aggódni, ugyanis addigra a lényeges dolgok eldőltek (80-65). A veszprémiek a végén okosan játszottak az idővel, tudták, hogy nem történhet baj, mi több, a lefújás előtt a nézőtérről felharsant a „Kupagyőztes” rigmus.

Mérész Csaba: Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna, aztán védekezésben és támadásban is komoly tempót vettünk fel, magas fordulatszámon pörögtünk. Idővel tetemes előnyt harcoltunk ki, pedig a külső dobásaink nem igazán jöttek be. Ma a sorainkban akadtak szenzációs egyéni teljesítmények, a sikert mégis a csapat számlájára írom. Köszönöm a bennünket elkísérő szurkolóink támogatását, számunkra remek hangulatot teremtettek.