Naptár

Betöltése

Lehet eső, lehet sár

2018. Május 24.
6 éve
 
Új párharc, új kihívás, új remények. A másodosztályú kosárlabdaliga múlt heti elődöntői után két csalódott klub találkozik a „kisdöntőben”, lévén, a felek a rájátszás fináléjában szándékoztak ismét egymásnak feszülni. Amíg a mieinket a Vasas Akadémia, addig az „oroszlánokat” a Tehetséges Fiatalok Basketball Players múlta felül, a viadalok mindkét ágon kettő–egyes eredménnyel zárultak (…itt: 71-64, 67-74, 69-71; ott: 72-62, 78-85, 61-62). A bakonyiak a szezonban, az NB I/B Piros-csoportban két csúcsrangadót vívtak a leendő ellenféllel, mint emlékezhetünk rá, a gárdánk az év végén tisztességgel helytállt a vetélytárs pályáján, volt tartása, ám az is igaz, hogy az első negyed végétől futott az OSE után (81-74). A vendégek a csata során többször sem találták a ritmusukat, sokat hibáztak, pedig lehetett volna fogást lelni a riválison. A fordulást követően ugyan harcosabbak és elszántabbak lettek a HOYA-mezesek, de a saját árnyékukat nem tudták átlépni. A „visszavágón” Körtélyesi Gergelyék a jó tavaszi formájukat „tartosítva”, a híveiket kiszolgálva – hosszabbítás után – győzték le a listavezetőt (88-87). A kitűnő atmoszférájú presztízsderbin a csapatok élvezetes, izgalmas és színvonalas bajnokit produkáltak. A Mérész-tanítványok – ha szűken is, de – kézben tartották az irányítást, ám mivel a másik oldal is átérezte a forró hangulatú összecsapás fontosságát, a parketten egyenlő erők küzdelme zajlott.

Ezen párbajok immáron a múlt részét képezik, a történelem kategóriájába tartoznak. A bronzmeccset kiszámíthatatlanná teheti, hogy az elődöntőbeli fiaskók melyik oldalon tépázták meg jobban a sportolók lelkét, önbizalmát?! Nyilvánvaló, hogy egyik alakulat sincs tökéletes állapotban, a „munkaadók és -vállalók” szomorúak, mert nemrég még azt hitték, hogy ők lesznek a finálé egyik résztvevői. Csak reménykedni lehet abban, hogy Helmeczi Andrásék kevésbé törtek össze, hiszen azzal ők is tisztában vannak: a folytatásban az oroszlányiak is egyazon célért küzdenek. A Hoya-szurkolók abban bíznak, hogy a feljutásra vágyott együttes tagjai átérzik: azért így is fontos találkozósorozat előtt, ha úgy tetszik, egy szép lehetőség kapujában állnak. Ha erre gondolunk, parázs mérkőzésre lehet számítani, és pompás eredmény lenne a vendégsiker. A holnapi nyitány valahol útmutatást adhat a későbbi kilátásokat illetően. A vetélkedés azért is tűnik érdekesnek, mert egyik műhelyen sincs (…nagy) nyomás.

– A kiélezett, „egylabdás” elődöntő megmutatta, hogy van miben hinnünk, hogy igenis van esélyünk nyerni – mondta Mérész Csaba vezetőedző. A jól felkészített OSE-val mindig éles derbiket adunk elő, hiszem hát, hogy lehet keresnivalónk feléjük, vagyis nincs előre lefutva a harmadik helyért kiírt ütközet. Egyszerűen meg kell ragadnunk a lehetőséget, hogy dobogóra álljunk. Most is elsősorban a saját játékunkra fókuszálunk, hogy minél nagyobb energiákat mozgósítsunk a győzelem érdekében. Kontrollálnunk kell a pályán történteket és csapatként kell működnünk. Pénteken kemény mérkőzésre számítok. A hazai pálya az ellenfél mellett szól, ezért kizárólag akkor lehet sanszunk a bravúrra, ha pontosan megvalósítjuk a taktikát és a tudásunk legjavához közeli teljesítményt nyújtunk.

A két diadalig tartó bronzcsata második felvonására május 30-án (szerda, 18 óra) kerül sor a Vetési gimnázium tornatermében.
 
Fotó: vehirsport.hu

Következő mérkőzés

K

Eszterházy SC
VS  Veszprém KK

2025. 01. 12.

Korábbi mérkőzés

GY

Békéscsabai KK
VS  Veszprém KK

79 - 85

2024. 12. 20. 19:40

Kövess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink