Naptár

Betöltése

„Magánemberként is számíthatnak rám!”

2019. Augusztus 28.
4 éve
Javában zajlik már kosárlabdacsapatunk felkészülése az NB I/B Piros csoportjának 2019/20-as kiírására. Ennek kapcsán alakulatunk frissen kinevezett kapitányát, Medve Mátét kérdeztük, akit a sűrű program miatt egy délutáni edzés előtt, a Vetési Sportcsarnokban sikerült utolérnünk.
 
– Hogy vagy? Ahogy látom, egyelőre még le van kötve a bokád… Mesélnél a sérülésed körülményeiről?
 
– Köszönöm, egyre jobban. Az egyik korábbi mérkőzésem alkalmával ki akartam zárni egy játékost, közben pedig sikerült rálépnem a cipőjére… Egy abszolút ártalmatlan szituáció volt, a bokám azonban kifordult. Múlt hét kedden pedig sajnos sikerült ráterhelnem, ezért a szakmai, illetve az orvosi stábbal karöltve úgy döntöttünk, ha csak elővigyázatosságból is, de le kell kötnöm a bokám az edzések előtt.
 
– Múlt pénteken, a Budafok elleni hazai, első felkészülési mérkőzésen csak külső szemlélőként, lélekben segítetted a társaid. Óvatosságból maradtál ki a csapatból?
 
– Természetesen. A stábbal közösen úgy döntöttünk, egyelőre még pihentetjük a lábam. Ettől függetlenül az edzések már jól mennek: idővel a kontaktokból is kiveszem majd a részem.
 
– Így, hogy kintről figyelted a játékostársaid, mit gondolsz: jó útón haladunk?
 
– Lassan a 20. alapozásomon is túl leszek, így megtanultam pozitívan tekinteni a jövőre. Nyilván hibák mindig, mindenhol akadnak, de az alapozás egyrészt azért is van, hogy azokat kiküszöbölhessük. Azt tudni kell, hogy nagyon kemény hét állt mögöttünk, nagyon fáradtak voltak a lábak, illetve a fejek is… Mégis türelemmel, megértéssel fordultak egymás felé a játékosok, amit nagyon jó volt látni. Össze kell szoknunk, csiszolódnunk, s ha ez sikerül majd, úgy gondolom, elérjük a célunk!
 

 
– Nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy a szakmai stáb döntése alapján te lettél a gárdánk újdonsült kapitánya. Hogy fogadtad a kinevezést? Számítottál rá?
 
– Abszolút meglepett, hogy engem neveztek ki a vezetők csapatkapitánynak! Természetesen megtiszteltetés, s igyekszem majd minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy csapaton belül rendben legyenek a dolgok… Pénteken pedig, ha nem is tudtam fizikailag segíteni a társaimon, próbáltam őket mentálisan, szellemileg támogatni, hiszen tapasztaltam már korábban magamon is, hogy ez mennyit tud jelenteni bizonyos helyzetekben.
 
– Pályafutásod során volt olyan csapatkapitányod, akire kimondottan felnéztél? Akitől igazán sok jó tulajdonságot lehetett tanulni?

 
–  Nagyon fiatalon, 17 évesen kerültem le anno Paksra, ahol akkoriban Mészáros Zalán volt a „csk”. Tipikusan egy olyan klasszis volt, akire nemcsak sportolóként, hanem magánemberként is fel lehettet nézni. Rengeteget tanulhattam tőle, amit ezúton is köszönök!
 
– Ha esetleg az egyik csapattársad felhívna egyik délelőtt, hogy szüksége lenne egy kis „lelki fröccsre”, magánemberként is számíthatna rád?
 
– Ezért vagyok! Sőt, ha nem lennék csapatkapitány, akkor is bármikor számíthatnának rám. Összességében negyedik éve vagyok már kapitány, s megtanultam mindig magamat adni: szeretettel, tisztelettel fordulni a „kollegák” felé!
 

K?vetkez? mérk?zés

K


VS 

1970. 01. 01.

Korábbi mérk?zés

GY

Veszprém KK
VS  Vásárhelyi Kosársuli

99 - 77

2024. 04. 13. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink