MEAFC - Veszprém 75-74
Idénybeli 11. bajnoki mérkőzésünk alkalmával ismét idegenben léptünk pályára: ezúttal Miskolcra utaztunk. A találkozó előtt egyértelmű volt a célunk: megszerezni az első idegenbeli győzelmünket, és bizonyítani, hogy vendégként is képesek vagyunk ugyanazzal az elszántsággal és minőséggel játszani, mint hazai környezetben.
Férfi kosárlabda, NB I/B Piros csoport, Alapszakasz 11. forduló
Peka Bau-MEAFC Wolves – Insedo Veszprém KK 75-74 (23-17, 18-17, 19-26, 15-14)
Miskolc, Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Játékvezetőkés MKOSZ ellenőr: Sallai István József, Domán István, Drenyovszki Dániel és Gergely Csaba.
Miskolc: Kelemen 8, Dunai 20/12, Velkey 8, Czermann 6, Kékesi 15/3. Cserék: Árva-File 2, Radics 14, Gadus 2. Vezetőedző: Szollár György Gergő.
Veszprém: Kass 11/9, Tóth -, Bonifert 11/3, Norman 13/9, Bogdán 12. Cserék: Gera 13/3, Kelechi -, Frank 8/3, Kocsis 6, Krkljes-. Vezetőedző: Naményi Márk.
Tudósítás
Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést: Kass előbb duplával, majd egy távolival jelentkezett, így gyorsan 5-0-s előnybe kerültünk. Lendületben maradtunk, és Bogdán találatával már kilenc ponttal megléptünk. A hazaiak azonban egy 9-0-s szériával hamar ledolgozták a hátrányukat. Innentől fej fej mellett haladtak a csapatok, ám a játékrész végén a miskolciak voltak pontosabb, aminek köszönhetően 23-17-re vezettek.
A második negyed elején a Miskolc vette át az irányítást, és Dunai közelijével már 33-22-re vezetett. A hazai csapat sokáig őrizte ezt a különbséget, ám a játékrész hajrája ezúttal nekünk sikerült jobban: szépen fokozatosan elkezdtük ledolgozni hátrányunkat. A szünetben 41-34-es hátrányban voltunk.
A nagyszünet után Radics és Kelemen irányításával 12 pontos előnyt épített ki a Miskolc. A folytatásban azonban csapatunk összeszedte magát, és fokozatosan közelített a házigazdához. A 26. percben Gera találata után mindössze két pontra csökkent a különbség. Innen ismét a hazaiak kerültek fölénybe, hét ponttal is elléptek, ám újra sikerült visszajönnünk. A játékrész végén pedig Gera közelije hozta meg az egyenlítést, így 60–60-ról vághattunk neki a záró szakasznak.
A záró felvonásban fej fej mellett haladt a két csapat, egyik fél sem tudott komolyabb előnyt kialakítani. Egészen a hajráig kellett várni, amikor lassan kezdett felénk billenni a mérleg: Bogdán büntetői után átvettük a vezetést, Norman hármasa pedig már 71-66-os előnyt eredményezett. A végjáték azonban a miskolciaknak sikerült jobban, és egy utolsó másodpercben esett találattal megfordították a meccset, így egy ponttal, 75-74-re nyertek.
Nyilatkozat
Naményi Márk: „Gratulálok a miskolci csapatnak, mert 40 percen keresztül nagyon keményen küzdöttek és keményen játszottak. Azt gondolom, hogyha egy statisztikai mutatót kell kiemelni a mérkőzésből, akkor az utolsó negyedben engedett 10 támadó lepattanó az, ami miatt elsősorban mi elvesztettük a mérkőzést. A védekezésünk nagyon jól összeállt a negyedik negyedre, viszont sajnos a védekezéseinket nem tudtuk egy védőlepattanóval lezárni. Természetesen más dolgok is vannak amin dolgozni kell, de most elsőre ez a legszembetűnőbb. Gratulálok még egyszer a Miskolcnak és további sok sikert kívánok nekik.”
Szollár György Gergő: „A szezon első szakaszában három „egylabdás” mérkőzésen maradtunk alul, amelyek fontos tanulságokkal szolgáltak a későbbiekre. A mai napon bár nem játszottunk jól, a srácok szíve a helyén volt. Büszke vagyok a Csapatra, és arra, hogy ilyen helyzetben is helyt tudunk állni. A Veszprém, ahogy várható volt, kemény ellenfélnek bizonyult, Márk és Zalán kiváló munkát végeznek a csapattal. Sok sikert kívánok nekik a folytatásra. Külön köszönet a szurkolóinknak, akik kilátogattak ma a Farkasverembe és remek hangulatot teremtettek. Szeretném ezt a győzelmet annak a három, közelmúltban elhunyt családtagomnak ajánlani, akik a mai napon már nem lehettek velünk. Köszönöm a “farkascsaládomnak” is, hogy a nehéz időkben is számíthatunk egymásra.”
Fotó: Takács József
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
Phoenix-MT Fót
2025. 12. 10.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
| 3. | Újbuda MAFC | 10 | 0.80 | 16 | 6 | 4 |
| 4. | PVSK-Veolia | 10 | 0.80 | 16 | 6 | 4 |
| 5. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 10 | 0.80 | 16 | 6 | 4 |
| 6. | Jászberényi KSE | 10 | 0.80 | 16 | 6 | 4 |
| 7. | DEAC U23 | 9 | 0.78 | 14 | 5 | 4 |
| 8. | Vasas Akadémia | 10 | 0.75 | 15 | 5 | 5 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 10 | 0.75 | 15 | 5 | 5 |
| 10. | BKG PRIMA Akadémia | 9 | 0.72 | 13 | 4 | 5 |
| 11. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
| 12. | Salgótarjáni KSE | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.60 | 12 | 2 | 8 |
| 14. | TF-BP | 9 | 0.50 | 9 | 0 | 9 |





