Még semmi nem dőlt el
2015. Május 24.
9 éve
9 éve
vissza
Budapesti Honvéd SE–HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 84-78 (23-29, 25-21, 19-15, 17-13)
Budapest, 200 néző. Vezette: Jakab, Rácz, Győrki.
Honvéd: Szollár 8/6, Sinkovits 1, Haris 12/12, Mácsai 15/9, Stefán 14. Csere: Máté 11/3, Szalay 10/3, Kovács 5/3, Kerpel 5/3, Sebők 3. Vezetőedző: Puskás Artúr.
Veszprém: Nagy 2, Puszta 15/3, Kámán 20/3, Fekete 15/9, Szabó 10. Csere: Sipos 9/3, Novák 4, Gáll 3/3, Kováts. Vezetőedző: Mérész Csaba.
A kosárlabda NB I/B kilenc-tizedik pozíciójáért kiírt párharcban a keleti hetedik fogadta a nyugati ötödiket, utóbbiaknál Vertetics Ádám, Oltárczy Máté és Blaskovits Balázs sérülés miatt hiányzott. Az alapszakasz után még veretlen mieink idegenben is nyerni akartak, a mérkőzést ennek megfelelően kezdték (2-7). A távolról is eredményes Fekete Csabáék nyugodtnak és magabiztosnak tűntek, a fiatal – főként Haris Róbert tripláival operáló – hazaiakat akkortájt csak felzárkózni engedték (12-14). Kisvártatva újabb tűzpárbajba bonyolódtak a felek, ebből a vendégek profitáltak, akik Puszta Dávid és Sipos Ádám hárompontosával megnyugtató előnybe kerültek (18-26). A második negyed elején a hajtós fővárosiak kihasználták a veszprémiek megingásait, akik abban a periódusban eladott labdákkal és sok apró szabálytalansággal jelentkeztek (27-29). Az egyenlítésük után vezethettek is volna, de mert a büntetőkkel meggyűlt a bajuk, Feketéék a maguk módján válaszoltak (33-38). A nagy múltú klub később precízebb játékra váltott, ismét feljött egy pontra (41-42), ám a lepattanókat futószalagon szedő Kámán Tamásnak, illetve a társainak erre is volt felelete (42-48). Sajnos a különbség a nagyszünetig majdhogynem elfogyott – köszönhetően néhány Honvéd-triplának…
Fordulást követően mindkét csapat célzóvize felhígult, közelről és távolról is maradtak ki dobások, s az átadások sem oda érkeztek, ahová azt szánták (54-52). Közben a rivális megfordította az állást, igaz, nem sokáig – a találkozó hátralévő részében hol az egyik, hol a másik gárda vezetett. A kivitelezési hibák dacára lüktetett a játék, az összecsapás mind izgalmasabb lett (58-59). Pusztát nehezen tartotta a vetélytárs, a remek képességű sportoló jó pár személyi hibát harcolt ki, majd Gáll Dominik is beköszönt egy triplával (58-64). Az ellenfél tartását jelezte, hogy az utolsó negyed előtt már náluk volt az előny (65-64). A záró felvonásban gyorsan egalizáltak a több lepattanót szedő egyetemisták, csakhogy a temérdek hazai hárompontos kísérletből jó néhány hullott Nagy Róberték gyűrűjébe (73-69; végül tizenhárom triplájuk lett jó). A vendégek nem becsülték meg a labdákat, ez az összpontosítás hiányával volt magyarázható. Szerencsére a másik oldal sem szolgált gördülékeny csapatjátékkal – Szabó Tibor egymás után osztotta ki a blokkokat –, így a differencia nem nőtt tovább. Ez azt jelenti, hogy az előzetesen esélyesebbnek hitt veszprémieknek megmaradt a lehetőség, hogy május 27-én (szerda, 19 óra) taktikus és fegyelmezett kosárlabdával kiharcolják a kilencedik helyet.
Mérész Csaba: A csatát ugyan elvesztettük, a háborút azonban megnyerhetjük. Jövő héten szépen búcsúznánk a közönségünktől.
Fotó: Fotó24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Kometa Kaposvári KK
VS
Veszprém KK
2024. 12. 04.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Százhalombattai KSE | 8 | 0.94 | 15 | 7 | 1 |
2. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 8 | 0.88 | 14 | 6 | 2 |
3. | Veszprém Kosárlabda Klub | 8 | 0.88 | 14 | 6 | 2 |
4. | Dunaharaszti MTK | 8 | 0.81 | 13 | 5 | 3 |
5. | BUDAFOK | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
6. | Vásárhelyi Kosársuli | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
7. | Nagykőrösi Sólymok KE | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
9. | Agrofeed UNI Győr | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
10. | PTE-PEAC | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
11. | Eszterházy SC | 8 | 0.63 | 10 | 2 | 6 |
12. | Békéscsabai KK | 8 | 0.50 | 8 | 0 | 8 |