Megvédték saját várukat
2016. Március 19.
8 éve
8 éve
vissza
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–Concordia Motax KC Pápa 81-65 (18-12, 26-23, 25-17, 12-13)
Veszprém, 400 néző. Vezette: Vida, Jurák, Bátovszki.
Veszprém: Vertetics 11, Novák 10, Kámán 16/6, Körtélyesi 15, Takács 14/3. Csere: Simon 2, Oltárczy, Kálló 2, Sipos 4, Kováts 7/3, Kovács, Herbel. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Pápa: Kutasi 13/3, Puszta 2, Németh 6/6, Vukolic 12, Keresztes 19. Csere: Horváth 9/3, Szanati 2, Ács 2, Perger, Domján, Hole, Fülöp. Vezetőedző: Vajda József.
Az ezer sebből vérző, nem a legszebb napjait élő vendégek szerezték meg a vezetést, de mint utóbb kiderült: a megyei rangadón ekkor voltak előnyben először és utoljára. A pontatlan hazaiak nehezen találtak rá a megfelelő ritmusra, ám Körtélyesi Gergely vezérletével fordítottak, igaz, teljesítményükön végig érződött, hogy ezért a diadalért aligha kell vért izzadniuk (8-2). A védekezésük ezzel együtt jól működött, „csak” Keresztes Rafaellel nem tudtak mit kezdeni, a – végül tizenöt lepattanóig jutott – hórihorgas center ezúttal is kihasználta magassági fölényét a palánkok alatt és szorgalmasan gyűjtögette pontjait (10-6). A nézők is tapasztalták, a felek között lehetett volna nagyobb is a differencia, ha az egyetemisták – főként a dobásoknál – jobban koncentrálnak, ám tudat alatt bennük volt, hogy a csapatokat jókora különbség választja el egymástól a tabellán (18-10). A nem túl magas színvonalú mérkőzés továbbra is lassan csordogált, miként várni lehetett: nem tartogatott nagy izgalmakat. Ha a mieink figyelme nem lankadt, az nyomban meglátszott az eredményjelző-táblán (24-12), ám sajnos utána általában kiengedtek. Ilyenkor a büntetőkkel is meggyűlt a bajuk (a lefújásig nyolcat hagytak ki), nem találták a gyűrűtől való távolságot, sok volt részükről az úgynevezett ki nem kényszerített hiba (28-23). Félreértés ne essék, a derbiben nem volt benne a meglepetés, Novák Patrikék tudták, hogy most ennyi is elég a sikerhez (32-27). Az előző tizenegy fellépését elvesztő ellenfél hiába küzdött derekasan, a jobban lepattanozó listavezető a nagyszünet előtti percekben tízpontos előnybe is került (41-31).
Fordulás után magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a veszprémiek, kiváltképp a tíz lepattanót és három blokkot is felírató Takács András volt elemében, de a többiek is odatették magukat (50-38). Mérész-edző folyamatosan frissített gárdája kevés elkerülhető kosarat kapott, kezdett is kiütközni a műhelyek közötti tudásbeli privilégium (57-40). Gyorsabban és pontosabban játszottak a hazaiak, igaz, Puszta Dávidék is becsülettel tették a dolgukat, bár szemernyi esélyük sem volt a sikerre (62-46). A negyed hátralévő részében több hárompontos is célba ért, az egyiket a régóta „jegelt” Kováts Viktor süllyesztette el (67-52). A záró felvonásban az éllovas nagyágyúi – Körtélyesi, Vertetics Ádám és Kámán Tamás – a kispadon üldögéltek, talán már a következő fordulóra pihentek. Nem is volt ezzel semmi baj, hiszen a pályára küldött társaik meghálálták a bizalmat, Sipos Ádám például egy tucat lepattanót szerzett (73-55). A hajrában azért őket is megtévesztette kicsit – az addig sok labdát eladott – rivális helyzete, nem kellően összpontosítottak, így egyre-másra maradtak ki a dobóhelyzeteik (74-60). Persze történhetett bármi, a veszprémiek megszerezték tízedik hazai győzelmüket – ami tiszteletet parancsoló eredménysor.
Mérész Csaba: Valamennyi sportolómnak gratulálok, lévén, mindnyájan hozzátettek valamit a mai mutatónkhoz.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Kometa Kaposvári KK
VS
Veszprém KK
2024. 12. 04.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Százhalombattai KSE | 8 | 0.94 | 15 | 7 | 1 |
2. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 8 | 0.88 | 14 | 6 | 2 |
3. | Veszprém Kosárlabda Klub | 8 | 0.88 | 14 | 6 | 2 |
4. | Dunaharaszti MTK | 8 | 0.81 | 13 | 5 | 3 |
5. | BUDAFOK | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
6. | Vásárhelyi Kosársuli | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
7. | Nagykőrösi Sólymok KE | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
9. | Agrofeed UNI Győr | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
10. | PTE-PEAC | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
11. | Eszterházy SC | 8 | 0.63 | 10 | 2 | 6 |
12. | Békéscsabai KK | 8 | 0.50 | 8 | 0 | 8 |