Minden jó, ha a vége jó
2014. November 29.
10 éve
10 éve
vissza
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–Széchenyi Egyetem Győri KC 64-63 (24-20, 14-19, 14-8, 12-16)
Veszprém, 400 néző. Vezette: Bognár, Török, dr. Magyari.
Veszprém: Vertetics 20/3, Kováts 6/6, Novák P. 1, Kámán 9/3, Farkas 23/3. Csere: Nagy, Czakó 2, Sipos, Kelemen 3, Novák B., Gáll, Oltárczy. Edző: Petőfi Áron.
Győr: Káli 2, Márkus 17/3, Gaál 16/6, Horváth 2, Gombás 10/3. Csere: Baruta 8/6, Hlinyánszky 3/3, Daru 3, Erdész, Papp 2. Edző: Molnár István.
Valahol kellemes helyzetben várhatta a találkozót Petőfi Áron, lévén, a zajló évadban először állhatott rendelkezésére a teljes játékos-kerete, melyből ezúttal Takács András vált a létszámfeletti tizenharmadikká. Több mint két percet kellett várni az első hazai pontra, aztán az elhibázott távoli kísérletek után beindulni látszott a gépezet (6-2). Úgy tűnt, minden a normális kerékvágásba került, az esélyesebb veszprémiek szép lassan elkapták a fonalat. Időnként szemre is tetszetősen tettek-vettek (13-5), csakhogy a kisalföldiek sem akartak lemaradni, néhány triplával megint ott lihegtek a figyelmetlen mieink nyakán (15-13). A rivális a következő játékrészben sok apró szabálytalansággal akadályozta meg, hogy Nagy Róberték gyorsan iparkodhassanak, ez olyannyira sikerült nekik, hogy együttesünk kizökkent az addig sem eget rengetően magas ritmusából. A lendületvesztés következtében a vendéglátók csupán két pontot termeltek négy perc alatt, még szerencse, hogy az agresszívebb védekezésre váltott vetélytárs sem volt sokkal termékenyebb a palánkunk alatt (26-24). Petőfi-edző forgatta a csapatát, ám az övéi akkortájt kifejezetten nyögvenyelősen kosárlabdáztak, a nézőket a legritkább esetben szórakoztatták, a Rába-partiak át is vették a vezetést (26-29). A hazaiak később is fogcsikorgatva küzdöttek, ami arra volt elég, hogy – az alacsony színvonalú játékrészt követően – az ellenfél minimális előnnyel vonulhatott nagyszünetre.
A felek fordulás után is nehezen találtak be a gyűrűkbe. Mivel Kámán Tamás kiváltképp lepattanózásban jeleskedett, Vertetics Ádámra és Farkas Attilára hárult a feladat, hogy kimozdítsa csapata kátyúba ragadt szekerét. A bakonyiak két kulcsembere aztán megrázta magát, általuk felpörögtek a támadások, s ez nyomban visszaköszönt az eredményen (46-39). A feszesebb védekezést alkalmazó Kelemen Bálinték lépésről-lépésre húztak el (50-41), noha továbbra is messze voltak a csúcsformájuktól. Ez sajnos a negyed végén ismét megmutatkozott: a harcos vendégek belátható közelségbe kerültek (52-47). A veszprémiek a második és a harmadik negyedbeli mezőnyszázalékukat (36, illetve 37) a negyedikben alulmúlták (24), ami azt jelentette, hogy képtelenek voltak leszakítani magukról a szintén gyengén célzó másik oldalt (54-51). Ennek „hála”, rendkívül izgalmasan alakult az összecsapás hátralévő része (59-58). A vérszemet kapott ellenfél kisvártatva átvette a vezetést (59-61), majd az utolsó percben 60-63-at mutatott az eredményjelző-tábla. A hajrában előbb Vertetics büntetőből szépített, majd öt másodperccel a vége előtt Kováts Viktor beszórt egy triplát, amivel talpra ugrasztotta a tornaterem teljes közönségét.
Petőfi Áron: Fontos volt, hogy ezen az alacsony színvonalú mérkőzésen is végig hittünk a győzelemben. Összességében megérdemelten nyertünk, a diadalra pedig nagy szükségünk volt. Ellenfelünk bizonyította: egy remekül összerakott gárda, s ez kollégám munkáját dicséri. A védekezésünkben már éreztem azt a kohéziót, amit mindig is akartam, viszont a mai dobóformánk roppant gyenge volt. Sajnos a kulcsembereink mellé ezúttal sem nőttek fel a fiatalok. Vannak még tartalékaink, amire ebben az erős csoportban szükségünk is lesz.
Fotó: veol
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Kometa Kaposvári KK
VS
Veszprém KK
2024. 12. 04.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Százhalombattai KSE | 8 | 0.94 | 15 | 7 | 1 |
2. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 8 | 0.88 | 14 | 6 | 2 |
3. | Veszprém Kosárlabda Klub | 8 | 0.88 | 14 | 6 | 2 |
4. | Dunaharaszti MTK | 8 | 0.81 | 13 | 5 | 3 |
5. | BUDAFOK | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
6. | Vásárhelyi Kosársuli | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
7. | Nagykőrösi Sólymok KE | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
9. | Agrofeed UNI Győr | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
10. | PTE-PEAC | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
11. | Eszterházy SC | 8 | 0.63 | 10 | 2 | 6 |
12. | Békéscsabai KK | 8 | 0.50 | 8 | 0 | 8 |