Veszprém

Legújabb cikksorozatunkban játékosainkkal beszélgetünk gyerekkorukról és családjukról. Szóba kerül, hogy mikor találkoztak először a kosárlabdával, illetve az is, hogy mik a jövőbeli terveik a sportban, illetve azon kívül. Ezúttal Gaál Bence árult el magáról jó pár érdekességet.

 

- Mikor és hol születtél?
- 2002. november 8-án születtem, Budapesten.

 

- Mesélnél kicsit a gyerekkorodról?
- Jó gyerekkorom volt. Van egy nővérem és egy bátyám. Előbbi tizenkét, utóbbi hat évvel idősebb. Így a bátyámhoz állok kicsit közelebb, de jól kijövünk egymással mind a hárman.

 

- Mit, miket sportoltál?
- Először hobbi szinten volt jelen a sport az életemben. Hároméves koromban úsztam és vízilabda alapokat tanultam, nyolcéves koromban judoztam is. Az úszás megmaradt csak hobbinak, ami a mai napig tart. Két éves koromban találkoztam először a kosárlabdával, apukám felszerelt egy palánkot, és arra dobáltunk. Nem gondoltam arra, hogy kosárlabdázó leszek, mivel művészeti iskolába jártam és szerettem rajzolni, ezért érdekelt a grafikusi szakma. Tizenegy éves lehettem, amikor elkezdtek piszkálni a súlyom miatt. Akkor tetszett is egy kislány, ezért elkezdtem komolyabban venni a sportot. Ekkor keresett meg a Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia. Amikor odakerültem, akkor láttam, hogy mennyire le vagyok maradva a korosztályom kosárlabda tudásától. Ezért az edzés után ott maradtam gyakorolni kint, a hidegben vagy bent a teremben. Tudtam, hogy hogyan „törjem fel” a szertárt, szóval szereztem labdát, majd gyakoroltam és gyakoroltam. Volt olyan többször is, hogy az iskolák udvarára is bemásztam, hogy edzhessek. Többször volt is ebből kisebb probléma. Természetesen azóta rájöttem, hogy nem ez a legjobb módszer, és azóta parkokba járok ki gyakorolni. Leginkább Újpesten a Semsey parkba. Fejlődésemben sokat segített a Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia. Volt hogy edzésmunkám jutalmául, eljuthattam egy-egy edzőtáborba, vagy bemehettem külön edzeni. Rosta Balázs segített feldolgozni mikor édesapám kórházban volt. Megtanultam átvészelni ezt az időszakot a kosárlabda által. Nagyon sokat köszönhetek Báthor Vilmos bácsinak is, akitől sokat tanultam mind az életről, mind pedig a kosárlabdáról. A tanulásban is segített, csak akkor mehettem edzésre, ha legalább négyes tanuló voltam.

 

 

- Miért szerettél bele ebbe a sportba?
- Nagyon tetszett, hogy a bátyám olyan magasra be tudja dobni a labdát. Amikor apukám felemelt, és nekem is sikerült, az nagyon jó érzés volt. Amikor pedig versenyző csapatba kerültem, megtetszett az edzések és az öltöző hangulata. A lepattanózásban azért vagyok jó, mert a szomszédunk nem szereti a labdapattogást, ezért el kellett mindig kapnom a labdát, mielőtt földet érne.

 

- Gyerekként melyik volt a kedvenc csapatod, ki volt a kedvenc játékosod?
- A bátyám csapata a volt a kedvencem, és az ő egyik csapattársa. Nemzetközi szinten, LeBron James 2014-ben átzsákolt egy játékost, ami akkora hatással volt rám, hogy azóta LeBron fan vagyok. Bátyámmal azóta mindig együtt nézzük a playoffokat, ami közelebb hozott minket. Vicces, hogy úgy kerültünk közelebb, hogy mindketten utáltuk a Warriorst (nevet).

 

- 2015 januárjában lettem igazolt sportoló a Kiss Lenke Kosárlabda Suliban.
 

 

- Emlékszel még az első meccsedre vagy az első kosaradra?
- Igen. Az Óbuda ellen játszottunk. Egy negyedet voltam a pályán, dobtam négy pontot és leszedtem három lepattanót.

 

- Mi volt az első igazán nagy saját élményed, pillanatod a kosárlabdával?
- A sok áldozatos munka, amit beletettem. Ezt, amikor láttam kifizetődni, az felülmúlhatatlan. U14-ben „B” döntő győztesek voltunk, U16 országos „A” döntő nyolcadikok lettünk, valamint benne voltunk az U18-as országos playoffban. Ezeken kívül több tornán MVP lettem, All-Star csapatokba kerültem be. Akikkel ezt elértem, velük a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolunk, és olyan, mintha lenne még tíz testvérem.

 

- Hogyan kerültél Veszprémbe?
- Megtetszett a CBA edzésmódszere a nyári táborukban, és habár már egy másik európai akadémia is megkeresett azzal, hogy segítenek kijutni Amerikába, én úgy éreztem, hogy a Veszprém tudja megadni azt a lökést, ami ahhoz kell, hogy megvalósítsam ezt az álmomat.

 

- Úgy alakultak a dolgok eddig, ahogy elképzelted korábban?
- Azt mondanám, hogy igen. Természetesen van pár dolog, amit megbán az ember, de menni kell tovább. Minden okkal történik.

 

 

- Visszatekintve van bármi, amit másképp csinálnál? Ha igen, mi az?
- Volt olyan csapattársam, aki lezüllött. Neki, így utólag belegondolva sokkal többet segítenék, hogy a fontosabb dolgokra koncentráljon. Hozzá kell tennem, hogy azóta neki is jó élete van, de rossz volt ezt látni akkor.

 

- Szeretnék kijutni Amerikába. Reménykedek benne, hogy minél több országban játszhatok később, és minél többet tanulhatok a kosárlabdáról. Aztán ha valakit érdekel a tudás, amit felhalmoztam, átadom, de ha nem, akkor visszatérek a grafikai pályához (nevet).
 

- Meddig szeretnél a kosárlabdával foglalkozni?
- Ameddig csak lehet, és bírja minden ízületem. Ha kell, még negyvenöt évesen, vagy később, bottal is ugrálni fogok a lepattanókért. Engem nem az izom, hanem a szív visz előre. Minél tovább szeretnék ezzel a sportággal foglalkozni.