Nagy csatára számítanak
2018. Március 27.
6 éve
6 éve
vissza
Már csak három forduló van hátra az NB I/B Piros-csoport alapszakaszából, és mert az éllovas Oroszlányi SE Lions az előző öt fellépéséből hármat elvesztett (…időrendben a Nagykőrösi Sólymok SE-től, a Tehetséges Fiatalok Basketball Playerstől és a Vasas Akadémiától), az évadban két „zakóval” többet számláló, ám a hajrában nehéz ellenfeleket kapó mieink számára hovatovább belátható közelségbe került az első hely. Persze, ha úgy pattogtattak volna, mint a minap, alighanem mindenki a hátukat nézné, lévén, a legutóbbi csatájuk jelentős részében jó ritmusban és akaratosan játszottak, sokat tettek azért, hogy a Knipl Kft. Bonyhádi KSE idejekorán összeomlott (76-105). A jól védekezett bakonyiak előbb kaptak lábra, majd igazán ráléptek a gázpedálra: kombinatívabb kosárlabdával és remek dobóformával szolgáltak. Hibákra kényszerítették a sereghajtót, előbb tíz-, majd húszpontos előnyt harcoltak ki – vagyis a felek nem voltak egy súlycsoportban. A hazaiak nem találtak fogást az önbizalomtól duzzadt HOYA-mezeseken, akik a lepattanókat hatékonyan gyűjtötték, a második félidő elejére pedig harminc pontra növelték az eltérést. Mivel a pályán macska-egér küzdelem zajlott, a záró felvonásba az is belefért, hogy a két fokozattal visszakapcsolt vendégek az éberségüket, a hatásfokukat és az agresszivitásukat a „sarokba hajították”.
Ezúttal nehezebb dolguk lesz a – tizenhat győzelemmel és hat vereséggel a második helyen álló – veszprémieknek, hiszen azt az MTK Törökbálintot fogadják a Vetési gimnázium tornatermében, akik tizenkettő–tizenegyes mérleggel a hatodikak. Az ellenfél idegenben ugyan négy–hetes mutatóval bír, de pazar formában vannak: az előző öt csatájukat megnyerték. A Jakab Péter, Boinitzer Dávid, Bihari Máté és Szabó Tibor nevével fémjelzett műhelyt tavaly sem volt könnyű két vállra fektetni, az egyetemisták keményen megdolgoztak a sikerért. Akkor a vetélytárs próbálta megnehezíteni a dolgunkat, ám Körtélyesi Gergelyék jól kezelték a nyomást, a döntő pillanatokban nem remegett meg a kezük (88-95). A párharc eleje arról árulkodott, hogy a klubok nem a masszív hátsó alakzataikkal óhajtják behúzni az élvezetes mérkőzést, ám mikor szorult a hurok, a vendégek tudták, hogy mit kell tenni. Néha túlcifrázták ugyan az akcióikat, de a nagyszünet előtt összekapták magukat és hozták a begyakorolt figuráikat. A veszprémiek a második húsz percben tartották a négy-nyolc pontos vezetésüket, hogy aztán az utolsó negyedben, döntetlen körüli állásról minden kezdődhessen elölről. Eleinte hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, majd a mieink nem engedték ki a kezükből az irányítást, figyelmesebb és magabiztosabb lett a produkciójuk, s visszaverték az offenzívákat.
– Jól ismerjük egymást a leendő ellenfelünkkel, nagy titkaink nincsenek egymással szemben – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Veszélyes társasággal találkozunk, emiatt is, jó lenne ott folytatni, ahol nemrég abbahagytuk. Hazai környezetben viaskodunk, a szurkolóink előtt, minden apróságra oda kell hát figyelnünk. Főként a védekezésre, ugyanis leginkább azzal tudjuk őket nyomás alatt tartani. Fontos lesz, hogy jó döntéseket hozzunk, nem szabad könnyű kosarakat engedni nekik, fel kell vennünk velük a harcot. Így a legjobb volna csapatként és a saját tempónk szerint játszani. Megígérhetem, hogy mindent megteszünk, ami az erőnkből telik. Nagy csatára számítok, sok nézővel – és remélhetőleg hazai diadalt.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Eszterházy SC
VS
Veszprém KK
2025. 01. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
2. | Dunaharaszti MTK | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
3. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
4. | Százhalombattai KSE | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 11 | 0.77 | 17 | 6 | 5 |
6. | BUDAFOK | 11 | 0.73 | 16 | 5 | 6 |
7. | PTE-PEAC | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
11. | Eszterházy SC | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
12. | Békéscsabai KK | 11 | 0.55 | 12 | 1 | 10 |