Naptár

Betöltése

Naményi Márk az új vezetőedző

2022. Augusztus 04.
1 éve
Hivatalosan tájékoztatjuk a közvéleményt és a kosárlabda szurkolókat, hogy a Veszprém Kosárlabda Kft. Naményi Márkot nevezte ki az első csapat, azaz a Veszprém Kosárlabda Klub vezetőedzőjének. A fiatal szakember kétéves szerződést írt alá.
 
A hamarosan huszonötödik életévét betöltő Naményi Márk veszprémi születésű, és a Veszprémi Kosárlabda Utánpótlás Egyesületben haladt jó úton afelé, hogy felnőtt játékos váljék belőle, amit azonban egy súlyos térdsérülés megakadályozott 2018-ban. Ezt követően döntött úgy, hogy továbbra is a sportág berkeiben szeretne dolgozni, ám immáron edzőként. Az utánpótlásban már azt megelőzően is dolgozott nevelőedzőként, és egyre idősebb korosztályok tartoztak hozzá, 2020-tól aztán a legidősebb, U20-as csapat. Azóta több ízben segített be a felnőtteknél is, akár másodedzőként, akár ideiglenesen vezetőedzőként. Ezen a nyáron jött el a pillanata annak, hogy őt nevezték ki az első számú együttes vezetőedzőjének.
 
Naményi Miklós, a Veszprém Kosárlabda Kft. ügyvezetője a következőket nyilatkozta az új vezetőedző kinevezéséről: „Természetesen apaként hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy a fiam szakmailag és emberileg is eljutott arra a szintre, hogy egy ilyen nagy felelősséggel járó feladatkört lásson el. Klubvezetőként pedig büszke vagyok arra, hogy az egyesületünknél Baksa Szabolcs után, hozzá rendkívül hasonló utat bejárva, Naményi Márk is kinőtte magát a felnőtt csapat vezetőedzőjévé. Mindez immáron azt is bizonyítja, hogy nemcsak tehetséges játékosokat, hanem edzőket is nevelünk, még inkább megerősítve a fiatalok támogatását első számú prioritásként kezelő klubfilozófiánkat. A közös munkánkat illetően elmondhatom, hogy a családi szálat, ahogy eddig is, félretesszük, és minden kosárlabdával kapcsolatos kérdést profiként kezelünk. A szakmai részbe továbbra sem szólok bele, hiszen én nem vagyok edző. Teljes felelősséget kap, akárcsak az elődei, amiért vállalnia kell a felelősséget. Az elvárások vele szemben sem alacsonyabbak, mint voltak az eddigi vezetőedzőinkkel szemben. Apaként is mindig magasra tettem a lécet a számára, és termesztésen sportvezetőként sem teszem másként. Pontosan tudjuk, hogy mit várhatunk el egymástól, hiszen tulajdonképpen ez már egy lassan huszonöt éve tartó közös munka.
 
---
 
Az alábbiakban egy interjút olvashatnak a Veszprémi Kosárlabda Klub újdonsült vezetőedzőjével, Naményi Márkkal.
 
- Hogyan és mikor kezdődött Nálad a kosárlabda szeretete? Hogyan alakult a játékospályafutásod?
- Ahogy megtanultam járni, már el is kezdődött nálam a kosárlabda szeretete, tulajdonképpen kosárlabdával a kezemben nőttem fel. Ez volt mindig is az elsőszámú sportág a számomra. Szervezett keretek között hétévesen kezdtem el edzeni itt, Veszprémben, egészen tizennyolcéves koromig. Olyan edzők keze alatt dolgoztam, mint Petőfi Lajos, Szokolik Gergely, Molnár István és Mérész Csaba. Ezután Budapestre kerültem egyetemre, ahol az Óbudai Kaszásoknál játszottam, sőt edzősködést az ő utánpótlásukban kezdtem el. Ám az első évem után hazahúzott a szívem. Visszatérve is folytattam volna a játékot, ám sajnos az első edzések egyikén tulajdonképpen minden elszakadt a térdemben. A nyolchónapos rehabilitáció után kiderült, hogy nem leszek már alkalmas a versenysportra. Azóta csak az edzősködésre fókuszálok.
 
- Mikor és milyen indíttatásból döntöttél úgy, hogy kipróbálod magad edzőként?
- Az Óbudai Kaszásoknál döntöttem így, mivel egy velem egykorú srácokból álló edzői gárda állt össze az utánpótlásnál, és velük együtt csöppentem ott bele az edzősködés világába. Velük egyébként a mai napig nagyon jó barátok vagyunk, de szakmai szinten is tartjuk a kapcsolatot.
 
- Melyek voltak a legszebb pillanatok számodra a fiataloknál töltött időszakodból?
- Nagyon szerettem a kicsikkel, az U11-12-es korosztállyal dolgozni. Számomra a legszebb dolog a nevelőedzősködében az, ahogy látom őket játékosként és emberként is felnőni.

 

- Több mérkőzésen ültél már a felnőtt csapat kispadján, akár vezető-, akár másodedzőként. Hogy emlékszel vissza ezekre a meccsekre?
- Mindig igyekeztem a klubnak segíteni, amiben csak lehet, így amikor ilyen szerepben volt rám szükség, bármilyen időtávlatban, akkor természetesen rendelkezésre álltam. Ezek az alkalmak ráadásul remek tapasztalatszerzési és tanulási lehetőségek voltak a számomra. Mérész Csabával kezdődően figyelhettem a vezetőedzők munkáját, és alkalmanként dolgozhattam is együtt velük. Mindegyiküktől sokat lehetett tanulni. Abban, hogy elvállaltam most a vezetőedzői kinevezést, az is nagy szerepet játszott, hogy az első csapatnál olyan tapasztalt játékosok, mint Tóth Norbert és Horváth Ákos ismerhettek meg és aztán bíztattak abban, hogy bátran legyenek ambícióim a jövőben egy felnőtt csapat vezetését illetően is.
 
- Mostantól hivatalos is Te leszel a felnőtt csapat vezetőedzője. Milyen érzések és gondolatok vannak benned ennek kapcsán? Hogy készülsz erre a feladatra?
- Igyekszem mindent megtervezni, így természetesen már minden taktikát és edzéstervet kidolgoztam. Sokat beszélgetek a klubnál dolgozó szakemberekkel, hogy közösen minél profibb munkát tudjunk végezni, és egy nagyon jó közösséget alakítsunk ki a fiúkból. Már elkezdtük a közös munkát. Nagyon várom az első meccseket, nagyon bizakodó vagyok azt illetően, hogy milyen játékot fog játszani ez a csapat az előttünk álló idényben.
 
- Milyen típusú edzőnek tartod magad?
- Szeretek beszélgetni a játékosokkal és meghallgatni az ő véleményüket. Ugyanakkor a végső döntést, mindezek figyelembevételével, mindig magam hozom meg, és vállalom is annak következményét, az azzal járó felelősséget. Szeretek jó viszonyt ápolni mindenkivel, akivel együtt dolgozom, legyen az szakember vagy játékos. De természetesen mindenkitől elvárom azt a fajta felkészültséget és odaadó hozzáállást, amit magamtól is, és amire úgy gondolom, hogy szükség van a közös sikerek elérése érdekében.
 
- Mik a rövid- és a hosszútávú céljaid a felnőtt csapattal?
- Ebben az idényben a rájátszás elérése a célunk, azaz a legjobb nyolc közé kerülés. Egy nagyon fizikális, védekezés domináns csapatot szeretnénk építeni, mivel ez az, amiből egy ilyen fiatal együttes előnyt tud kovácsolni ebben a mezőnyben. A hosszútávú elképzelést illetően van egy hároméves tervünk ezekkel a fiatal srácokkal. Amellett, hogy igyekszünk minden évben a legjobban szerepelni, a fiúkkal egyénileg is foglalkozunk, hogy folyamatosan fejlődve, mind egyénileg, mind csapatként a harmadik évben a lehető legmagasabbra érhessünk velük. Szeretnénk tovább haladni a klub azon filozófiája mentén, hogy minél több fiatalt beépítsünk, és velük legyünk eredményesek, egy napon akár az „A” csoportos szereplést is kivívva.
 
- Kérlek, ossz meg velünk néhány gondolatod az új idény keretéről, valamint arról, hogy mi vár a fiúkra a felkészülés folyamán?
- A közös munkát augusztus elején kezdtük el, összesen hét hetes felkészülés vár a gárdára. A kezdetekben a fizikai felkészülésen lesz a hangsúly, amelyet Starhon Katalin vezet, majd később jön a taktika. Van két idősebb, rutinos vezéregyéniségünk, Szabó Péter és Madár András, akik mellett csak 24 év alatti játékosaink vannak. Rájuk akarunk minél nagyobb felelősséget tenni, elérve, hogy minél előbb megszokják a felnőtt kosárlabda ritmusát, és abban mielőbb kiteljesedjenek. A keretünk még nincs teljesen kész, több fiatal tehetséggel is kapcsolatban állunk és egyeztetünk. Bárki is csatlakozik még hozzánk, vele szemben is elsőszámú kritérium lesz az, hogy fejlődni akarjon.
 
- Végezetül mit üzennél a szurkolóknak?
- Azt szeretném kérni a szurkolóinktól, hogy legyenek ők is legalább annyira türelmesek a fiatalokkal, mint én, és folyamatosan buzdítsanak minket, ahogy csak tudnak. Minden jó szó nagy lökést jelenthet ezeknek a fiatal srácoknak. Alig várjuk már, hogy az első meccsen feldobják a labdát a drukkereink előtt a Vetlsi Gimnáziumban.
 
- Jó munkát és sok sikert kívánunk Neked és a csapatnak az új szezonhoz!
- Köszönjük szépen!
 

K?vetkez? mérk?zés

K


VS 

1970. 01. 01.

Korábbi mérk?zés

GY

Veszprém KK
VS  Vásárhelyi Kosársuli

99 - 77

2024. 04. 13. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink