Nem a bírókon múlott
A VESC-kosárlabdázók egy pontszegény mérkőzésen elszenvedték idei első vereségüket az NB I/B Nyugati-csoportjában.
Galéria: foto24.hu
Veszprém, 300 néző. Vezette: Lövész, Maár, Domokos.
VESC: Vertetics 8, Oltárczy 12, Kováts, Czakó 11, Takács 11/3. Csere: Szlávik 3, Hoffmann 9, Sefcsik. Vezetőedző: Petőfi Áron.
TF: Rakocevic, Katona 12/9, Szobi 2, Beák 12/3, Likár 20. Csere: Mihalics 8/6, Debreceni D. 4. Vezetőedző: Mehmedovic Merim.
Mindkét szakvezető jól összerakta a csapatát, az elején ugyanis főként egyéni akciók, betörések révén voltak eredményesek a felek, figurákból alig született pont. Mindkét gárda ügyelt a védekezésre, hol az egyik oldal, hol a másik állt jobban (10:6; 10:13), miközben a hazaiaknak meggyűlt a baja a végül tizenöt lepattanót is szedett Likárral. A második játékrész is magas színvonalú volt, azzal a különbséggel, hogy az izgalmas jelzőt elhagyhattuk, az akkortájt pompásan zárt – talán erőn felül is kosárlabdázott – VESC előbb 23:17-re, majd 32:19-re húzott el. Aztán kisvártatva „megállt a tudomány”, tripláik révén észhez tértek a hosszú gólcsendet tartott fővárosiak. A szünet után 38:40-nél már náluk volt az előny. Az egyetemisták egyre tompábbnak és lassúbbnak tűntek, de mert nagy szívvel tették a dolgukat, az utolsó negyedre 46:45-tel mentek. A záró felvonásban felváltva találtak be a gárdák, az utolsó öt perc előtt 50:50-et mutatott az eredményjelző-tábla.
Bár a mieink a találkozón alig harminc százalékkal dobtak a mezőnyből – tizenhat triplakísérletükből csak egy volt jó – 54:50-re „megléptek”, ám a vendégek előbb kiegyenlítettek, majd a feszült végjátékban kiharcolták a sikert.
Petőfi Áron: Furcsa érzések kavarognak bennem, mert bár nem vagyok csalódott, mégis úgy érzem, hogy ezek a pontok hiányoznak majd nekünk a végelszámolásnál. Az első félidőben jól játszottunk, az ellenfelet 58 ponton tartottuk, mégsem érdemeltünk győzelmet.
forrás:veol.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
PVSK-Veolia
2026. 03. 18.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 23 | 0.96 | 44 | 21 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 23 | 0.87 | 40 | 17 | 6 |
| 3. | PVSK-Veolia | 22 | 0.84 | 37 | 15 | 7 |
| 4. | BKG PRIMA Akadémia | 23 | 0.80 | 37 | 14 | 9 |
| 5. | Újbuda MAFC | 23 | 0.80 | 37 | 14 | 9 |
| 6. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 23 | 0.78 | 36 | 13 | 10 |
| 7. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 22 | 0.75 | 33 | 11 | 11 |
| 8. | DEAC U23 | 23 | 0.74 | 34 | 11 | 12 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 23 | 0.72 | 33 | 10 | 13 |
| 10. | Jászberényi KSE | 23 | 0.72 | 33 | 10 | 13 |
| 11. | Vasas Akadémia | 23 | 0.70 | 32 | 9 | 14 |
| 12. | EBH-Salgótarján | 23 | 0.67 | 31 | 8 | 15 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 23 | 0.63 | 29 | 6 | 17 |
| 14. | TF-BP | 23 | 0.52 | 24 | 1 | 22 |






