Nem lesz könnyű, de…
2015. Április 16.
9 éve
9 éve
vissza
Miután Vertetics Ádámék az NB I/B Nyugati-csoport alapszakaszában ötödikek lettek, a másodosztályú kosárlabda-bajnokság 9-16. helyért zajló keresztjátékában először a „keleti-nyolcadikkal” mérik össze az erejüket. A nyitó találkozót a Heves-megyeiek pályáján bonyolítják le, ahol a hazaiak az idei kiírásban többek között a „keleti-második” Debreceni EAC-t is felülmúlták. A vetélytárs az oroszlánbarlangjában hét–négyes mérleget produkált az alapszakaszban, amit összességében kilenc–tizenhármas mutatóval zárt (a mieink az első kört tizenkettő–tízzel fejezték be). Az egrieknek egyébiránt az utolsó fordulóban nyerni kellett a Mercedes-Benz Gyár KA-nál, ám az üdvösséghez az is kellett, hogy a Tehetséges Fiatalok-Budapest két vállra fektesse a Budapesti Honvéd SE-t, aztán az Óbudai Kaszások kétszeri hosszabbítás után kikapjanak a Szolnoki Olaj KK II.-től.
– Az alapszakasz végén ellentétes utat jártunk be a bakonyiakkal, amíg mi a hajrában váltottunk jegyet a középházba, addig ők az utolsó pillanatban maradtak le a felsőházról – mondta Váczi Péter, az egriek szakvezetője. Ismerjük leendő riválisunkat, tudjuk, hogy erős játékoskerettel rendelkeznek, a csata első felvonását mégis hozni akarjuk. Azonban egy hét múlva a királynék városában is helytállnánk. Tisztában vagyunk Kámán Tamásék képességeivel. A küzdelem esélyesei nem mi vagyunk, ám szeretnénk papírformát borítani.
Az egyetemistáknak nem teljesült az álma, lemaradtak az 1-4. helyről, emiatt az alapszakasz zárásakor szomorúak és csalódottak voltak. – Akkor kicsit összezuhantunk, de meggyőződésem, hogy azóta túltettük magunkat a történteken: a héten már jó hangulatban teltek a gyakorlásaink – jegyezte meg Mérész Csaba vezetőedző. Szerencsére a sorainkban mindenki hadra fogható, így megyünk tovább az úton. Előretekintünk. Remélhetőleg a zajló sorozatban siker koronázza immár második elképzelésünket és a végelszámolásnál ott leszünk a kilenc-tizedik besorolásért vívandó találkozón. A közelmúltban – nagyvonalakban – már visszakaptam azokat a dolgokat, amiket korábban kértem, bízom benne, hogy ez a folytatásban is így lesz. A napokban tovább csiszoltuk a produkciónkat, hogy a védekezésünk agresszívabb és a támadójátékunk hatékonyabb legyen. Nem lesz könnyű, de összesítésben túljutnánk az egrieken, tehát az első derbin olyan eredményt érnénk el, ami a visszavágó előtt bizakodásra ad okot.
Kováts Viktorék tavaly ilyenkor ötödikek lettek a középső csoportban, ami számukra összesítésben a tizenharmadik helyet jelentette. Idén ennél előrébb lépnének. Az egriek elleni visszavágót április 24-én (péntek, 19 óra) rendezik a Vetési gimnáziumban. A továbbjutó a Falco KC Szombathely II.–Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK párosítás nyertesével néz farkasszemet.
Fotó: veol
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Eszterházy SC
VS
Veszprém KK
2025. 01. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
2. | Dunaharaszti MTK | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
3. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
4. | Százhalombattai KSE | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 11 | 0.77 | 17 | 6 | 5 |
6. | BUDAFOK | 11 | 0.73 | 16 | 5 | 6 |
7. | PTE-PEAC | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
11. | Eszterházy SC | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
12. | Békéscsabai KK | 11 | 0.55 | 12 | 1 | 10 |