Nem szurkolónak érkezik
2014. Július 16.
10 éve
10 éve
vissza
– Tényleg várom, hogy bemutatkozhassak új sportköröm színeiben, illetve az itteni szurkolóknak. Félsz persze nincs bennem, inkább egyfajta drukk. Már csak amiatt is, mert Veszprémben szinte mindenben szeretnék fejlődni – hang-súlyozta a főként hármas poszton használható 23 éves játékos (195 centi, 94 kiló), aki mindazonáltal a négyes helyen sem mozog idegenül.
Miután Sipos Ádám Körmenden látta meg a napvilágot, „kosaras-nyelven” szólva, törvényszerűnek tűnt, hogy idővel a palánkok környékére keveredik. Tíz évesen már a vasiak korosztályos együttesében pattogtatott, s kiváltképp Németh Istvánra nézett fel. Ám nem csak játszott, időnként az ottani B-középben is hallatta hangját. Tizenegy éve a lelátóról, drukkerként köszönthette a bajnokságot nyert körmendi „félisteneket”, akik a döntőben a kaposváriakat múlták felül. Később Szombathelyen folytatta középfokú tanulmányait, ám továbbra is szülővárosa gárdáját erősítette. Aztán Pécsett lett egyetemista, előbb az élvonalbeli PVSK U23-as csapatának, majd egy év múlva az NB II-ben szerepelt PTE-PEAC tagja lett. Velük jutott fel az NB I/B Nyugati-csoportjába, ahol több mérkőzésen tört borsot a veszprémiek orra alá. Az előző szezon alapszakaszában tizenegy és tizenöt pontot szórt Vertetics Ádáméknak. Noha csak egy fél év választja el attól, hogy épületgépészként diplomázzon, ő úgy döntött: a királynék városában íródjon tovább a karrierje. Ahol idővel műszaki menedzsernek tanulna.
– A Mecsek-aljai városhoz is kötődő Petőfi Áron vezetőedzővel már februárban értekeztünk arról, hogy mit szólnék, ha a veszprémi műhely megkeresne – emlékezett vissza. Bevallom, a válaszon sem akkor, sem később nem hezitáltam, úgy voltam vele, szívesen kipróbálnám magam itt. Jóllehet szép emlékek kötnek a baranyai megyeszékhelyhez. Korábban szó volt arról is, hogy a csapattársammal, Koller Tamással érkezem Veszprémbe, de ő végül a bajaiak ajánlatát fogadta el. Meggyőződésem, hogy egy remek képességű alakulathoz köteleztem el magam, ahol a játékoskeret még tovább erősödhet. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor ott lehetünk a blokk négy legjobb csapata között.
A sportoló a legutóbbi idény alapszakaszában 16,6, míg rájátszásában 13,8 pontot átlagolt, s mérkőzésenként volt nyolc lepattanója is, amit a „túlórában” kilencre tornászott fel. Ezen mutatókkal a csoport élmezőnyében foglalt helyet, a derbiken játszott idő kategóriában pedig – majd’ 37 perccel – első lett. Találkozónként több mint két labdát szerzett, a Bajai Bácska FKE-nek például 27 pontot dobott, a rendkívül fiatal pécsiek mégis utolsók, 24. helyezettek lettek, úgy, hogy a teljes évadban csupán két bajnokit nyertek meg – huszonnyolc vereség mellett.
A kosárlabdázó nyáron szeretne megismerkedni a Balaton-parttal, s a szabadidejében a Bakonyban is túrázna.
– Bár csak augusztus 10-én kezdődik az erőgyűjtés, már két hete Veszprémben időzök, a 18 éves fiatalok tréningjein veszek részt. Pécsett én voltam az, aki megpróbált valamiféle tudást átadni a társaknak, ám itt más lesz a felállás, én fogok tanulni a rutinosabb sportolóktól. Bízom benne, hogy a bő játékoskeret egészséges versenyhelyzetet teremt. Nekem kihívás lesz ennyi jó játékossal együtt dolgozni, ám értelemszerűen a legjobbat akarom kihozni magamból. Mint mondtam, sok mindenben szeretnék továbblépni, leginkább a gyorsaságomon javítanék, s a jelenleginél atlétikusabb felépítésre is vágyom. Nem az a fontos, hogy a fellépéseinken mennyi pontot dobok majd, hanem, hogy a csapat – persze ha lehet, akkor a hathatós közreműködésemmel – minél többször nyerjen.
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Eszterházy SC
VS
Veszprém KK
2025. 01. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
2. | Dunaharaszti MTK | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
3. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
4. | Százhalombattai KSE | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 11 | 0.77 | 17 | 6 | 5 |
6. | BUDAFOK | 11 | 0.73 | 16 | 5 | 6 |
7. | PTE-PEAC | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
11. | Eszterházy SC | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
12. | Békéscsabai KK | 11 | 0.55 | 12 | 1 | 10 |