Okosan kell játszaniuk
Ha nyerni akar a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém október huszadikán (szombat, 17.30 óra), akkor az eddigieknél is jobb játékkal kell szolgálnia a MAFC otthonában, lévén, egy hozzájuk hasonlóan remek formában lévő – ősszel még szintén veretlen – és jól összerakott csapathoz látogatnak.
A mieinknek jár az elismerés, hiszen múlt héten megszerezték a negyedik győzelmüket az NB I/B Piros-csoportban, ráadásul az Omnia Pub & Food Békés ellen kiütéses diadalt arattak (127-65). Kovács Ádámék már a mérkőzés elején pompás megoldásokkal jelentkeztek, ennek köszönhetően a különbség folyamatosan nőtt: hamar kidomborodott a felek közötti tudásbeli eltérés. Mindenki azt tette a pályán, amit tennie kell, aztán a második negyedben valóságos triplaesőt küldtek a másik oldalra – minden távoli szegletből betaláltak. Noha a helyi kedvencek a nagyszünetig szétlőtték a rivális állásait, a fordulás után sem lassítottak, rendre megtalálták a megfelelő „fortélyokat”. Az egyoldalú csata során parádés dolgokkal rukkoltak elő. A záró felvonásban hetven ponttal is vezettek, ám visszavettek a tempóból és teret engedtek az alföldieknek.
Szabó Péteréknek hétvégén újra átlag feletti teljesítményt kell nyújtaniuk (…elől és hátul is), mert ahhoz a műegyetemistákhoz utaznak, akik ugyancsak négy győzelemmel kezdték a másodosztályú bajnokságot. Többek között az MTK Törökbálintot, a BKG-Príma SE-t és a MEAFC-Miskolcot fektették két vállra. A keretükben az amerikai irányítóra, Eric Washingtonra, valamint Bordács Gáborra, Misek Leventére és Garamvölgyi Ákosra érdemes odafigyelni.
– Van esélyünk arra, hogy sikerrel hagyjuk el a MAFC pályáját, de a mutatóink dacára még nem vagyunk olyan szinten, hogy biztosra vegyem a pontok begyűjtését – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Komoly erőpróba előtt állunk. Nehéz ellenféllel találkozunk, akit tisztelünk, s aki velünk együtt nagy ambíciókkal vágott neki az idénynek. Ezúttal is megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani. Nyerni szeretnénk és mindent megteszünk azért, hogy ez sikerüljön. Ha megfelelő szintet képviselünk, akkor nincs mitől félnünk, lehet sanszunk a győzelemre. Szerencsére fordulóról-fordulóra javulunk. Végig okosan kell játszanunk, nem szabad engednünk, hogy a vetélytárs a saját ritmusában „pattogtasson”. Most is a védekezés lesz a kulcs, fontos lenne kevés ponton tartani őket. Harcos veszprémi sportolókat óhajtok a parketten látni, akik csapatként funkcionálnak, továbbá maximálisan koncentrálnak, hátul keményen küzdenek, elől pedig precíz támadásokat vezetnek.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
HÜBNER Nyíregyháza BS
2026. 05. 02.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 26 | 0.96 | 50 | 24 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 26 | 0.85 | 44 | 18 | 8 |
| 3. | BKG PRIMA Akadémia | 26 | 0.83 | 43 | 17 | 9 |
| 4. | PVSK-Veolia | 26 | 0.83 | 43 | 17 | 9 |
| 5. | Újbuda MAFC | 26 | 0.81 | 42 | 16 | 10 |
| 6. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 26 | 0.77 | 40 | 14 | 12 |
| 7. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 26 | 0.75 | 39 | 13 | 13 |
| 8. | Óbudai Kaszások | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 9. | DEAC U23 | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 10. | Jászberényi KSE | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 11. | Vasas Akadémia | 26 | 0.69 | 36 | 10 | 16 |
| 12. | EBH-Salgótarján | 26 | 0.67 | 35 | 9 | 17 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 26 | 0.63 | 33 | 7 | 19 |
| 14. | TF-BP | 26 | 0.52 | 27 | 1 | 25 |





