Naptár

Betöltése

Orgona Gergő visszatér!

2022. Július 18.
1 éve
Hivatalosan tájékoztatjuk a közvéleményt és a kosárlabda szurkolókat, hogy a Veszprém Kosárlabda Kft. megállapodott Orgona Gergővel. A csapatunkban már korábban megforduló, főként négyes poszton bevethető játékos két évre, azaz a 2023/24-es szezon végéig írt alá.
 
A tehetséges magasember 2000. augusztus 13-án született Szentesen, 200 cm magas és 99 kg súlyú. Korábban tagja volt az U20-as magyar válogatott keretének is. Először 2020 júniusában szerződött Veszprémbe, előtte Kecskeméten játszott, ahol amellett, hogy a felnőtt csapatban is szerepelt, kiemelkedő teljesítményt nyújtott az NBI/A U20-as bajnokságában, 17,5 pontot, 11 lepattanót és 27,5 VAL-t átlagolva.
 
A Veszprémben töltött 2020/21-es idényben a csapatunk egyik meghatározó játékosává nőtte ki magát. Az alapszakaszban 12,6 pontot és 7,8 lepattanót tett bele a közösbe, majd ugyanezek a mutatók a rájátszásra 11,6-ra és 6-ra módosultak.
 
Az elmúlt évben 6 mérkőzésen szerepelt Pakson, az NBI/A csoportos Atomerőmű SE keretében. Emellett az Atomerőmű KSE Bonyhád színeiben is játszott az NBI/B Zöld csoportjában, amellyel az alapszakaszt a kilencedik helyen zárta, 8,6 pontot és 5,3 lepattanót átlagolva 19 meccsen. A 9-14. helyért folyó találkozókon pedig 8,5 pontot és 6,5 lettanót ért el.
 

A 2022/23-as idénynek ismét a Piros csoportban vághat neki, ráadásul régi-új csapatában, a Veszprémi Kosárlabda Klubban, amelynek nemcsak játékosai, de szurkolói is gyorsan megkedvelték őt a mindkét térfélen mutatott csupaszív, harcos és hatékony játéka miatt a Királynék városában töltött egy éve során.
 
Ezen a linken olvasható vele egy korábbi interjúnk, amely még az első szerződtetését követően készült vele, itt pedig egy beszélgetés arról, hogy kezdődött el nála a kosárlabda szeretete.
 
Naményi Miklós, a Veszprém Kosárlabda Kft. ügyvezető igazgatója a következőket mondta a fiatal erőcsatár szerződtetése kapcsán: „Gergő tavalyi távozását nagyon sajnáltuk, de érthető volt, hogy fiatalként ki akarja magát próbálni az A csoportban. Decemberben már tárgyaltunk esetleges visszatéréséről, azonban akkor ez nem jött össze. Az új idény koncepciójába tökéletesen beleillik, így az elsők között kerestük meg, hogy visszacsábítsuk. Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy Orgona Gergő 2022-2024-ig Veszprémben dolgozik velünk. Biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül kulcsembere lesz a csapatunknak.
 
Köszöntjük Gerit ismét Veszprémben, és sok sikert kívánunk neki újra csapatunk színeiben!
 
Orgona Gergő legszebb megmozdulásai a 2020/21-es szezonból az alábbi videón tekinthetők meg.
 

 

K?vetkez? mérk?zés

K

Veszprém KK
VS  Százhalombattai KSE

2024. 03. 31.

Korábbi mérk?zés

V

Veszprém KK
VS  Dávid Kornél KA

68 - 88

2024. 03. 23. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink