Passzold a kérdést!
„Passzold a kérdést!” című cikksorozatunkban egyesületünk tagjai tehetnek fel egymásnak öt komoly, vagy esetleg mulatságos kérdést a kosárlabdasport, valamint a világ dolgaival kapcsolatban. Múlt héten Mérész Csaba vezetőedző kérdéseit Csorvási Levente klubmenedzser válaszolta meg, aki pedig klubunk játékosához, Madár Andráshoz passzolt.
- A jászberényi sérüléseddel járó karrierváltozásod után, hogy sikerült felállnod, túllépned a sérülésen?
- Nehéz időszak volt az életemben. Ugyanis a sérülésem után kaptam egy arcüreggyulladást is, így hónapokkal csúszott a térdműtétem. A szüleimnek azonban nagyon sokat köszönhetek, hiszen maximálisan támogatták és segítették a felépülésem.
- Előfordulhat, hogy a közeljövőben bővülni fog a családod?
- Kisbabát egyelőre nem tervezünk, de előfordulhat, hogy hamarosan egy kiskutyával többen leszünk...
- Előfordulhat az, hogy az álmodat itt, Veszprémben váltsd valóra? El tudod egyáltalán képzelni itt a jövődet?
- Abszolút el tudom képzelni a karrieremet, illetve az életemet is itt. Ugyanis Veszprém egy nagyon otthonos város, arról nem is beszélve, hogy a szerelem is itt talált rám. Azon leszek ebben az idényben is, hogy itt váltsam valóra az álmom; hogy ismét az A csoportban játszhassak.
- Mikor jön el a pillanat, amikor te fogsz elvinni valahova, s nem én téged?
- Rajta vagyok az ügyön! Még ha nehezen is, de az első lépcsőfok már megvan, és remélhetőleg 1-2 hónapon belül én vihetlek majd Székesfehérvárra autóval, Levi!
- Milyen érzés szembesülni azzal, hogy amikor leülünk a családi asztalhoz csak a második legjobb monopoly-játékos lehetsz?
- Ezt cáfolnom kell! Ahogy Schéda Martin barátom mondaná; az "örök második" te vagy!
+1 - Kinek passzolod a saját kérdéseid?
- Csapattársamnak, aki egyben a barátom is; Szabó Péternek.
Azt, hogy mik voltak Madár András kérdései csapattársa felé, s hogy Szabó Peti mit válaszolt rájuk jövő heti cikkünkből kiderül!
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
HÜBNER Nyíregyháza BS
2026. 05. 02.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 26 | 0.96 | 50 | 24 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 26 | 0.85 | 44 | 18 | 8 |
| 3. | BKG PRIMA Akadémia | 26 | 0.83 | 43 | 17 | 9 |
| 4. | PVSK-Veolia | 26 | 0.83 | 43 | 17 | 9 |
| 5. | Újbuda MAFC | 26 | 0.81 | 42 | 16 | 10 |
| 6. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 26 | 0.77 | 40 | 14 | 12 |
| 7. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 26 | 0.75 | 39 | 13 | 13 |
| 8. | Óbudai Kaszások | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 9. | DEAC U23 | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 10. | Jászberényi KSE | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 11. | Vasas Akadémia | 26 | 0.69 | 36 | 10 | 16 |
| 12. | EBH-Salgótarján | 26 | 0.67 | 35 | 9 | 17 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 26 | 0.63 | 33 | 7 | 19 |
| 14. | TF-BP | 26 | 0.52 | 27 | 1 | 25 |





