Puszta: vezet feljebb is út
Kosárlabdázóink jó előjelek mentén várják a huszonegyedik fordulóban vívandó csatát, lévén, egy kisebb hullámvölgyet „kipipálva” ismét pozitív szériát építenek – egymás után háromszor nyertek –, illetve a tizenkét szereplős osztályuk sereghajtójához látogatnak. A mieink múlt héten a Bajai Bácska FKE-vel bántak el a Vetési gimnáziumban (88-68), de etekintetben a piros-kékek sem panaszkodhatnak, akik legutóbb a Soproni MAFC NyME-t múlták felül (85-76). A szezonban ez volt a harmadik diadaluk, tizenöt kisiklás mellett. Ezen paraméterek alapján utolsók, a veszprémiek pedig – tizenegy győzelemmel és kilenc vereséggel – harmadikak. A felek az év elején már összefutottak a megyeszékhelyünkön. Akkor búcsúzott el a helyi publikumtól Farkas Attila, valamint mutatkozott be Szabó Tibor és Fekete Csaba. Mint emlékezhetünk rá: a mieink többször belealudtak a mérkőzésbe, végül döcögős játékkal, megérdemelten verték meg a – záró negyedre elfáradt – fővárosiakat (82-64). A hétvégi összecsapásnak sem a Garamvölgyi Ákos, Marko Krivacevic, Fekete Viktor és Munanga Shekinah nevével fémjelzett gárda az esélyese.
– Természetesen mindent megteszünk azért, hogy a fiatal átlagéletkorú budapestiek ellen tovább íródjon a jó szériánk, de mert tehetséges sportolók lesznek a másik térfélen, aligha lesz könnyű dolgunk – mondta a kiváltképp a kettes poszton bevethető, 25 éves Puszta Dávid, akit tél végén igazoltak le a veszprémiek. Eddig négy találkozója volt HOYA-mezben, s azokon majd’ huszonhat pontot, hat és fél lepattanót és több mint három gólpasszt átlagolt. Egy alacsonyabb ligás német klubtól érkezett klasszis aláhúzta: egy pillanatig sem bánta meg, hogy a királynék városát választotta állomáshelyéül, ahová Kámán Tamás közbenjárásával került.
– Hajdan Nagy Róberttel, Vertetics Ádámmal, Gáll Dominikkal és Szabó Tiborral is együtt pattogtattam, az ő ittlétük megkönnyítette a beilleszkedésemet – jegyezte meg a Zala-megyei kiválóság. Bátran mondhatom: remek helyre jöttem, szimpatikus a közeg, a társaság és a klubmodell is. Ha erre gondolok, akár évekig is erősíthetem a keretet, amely a csoport első négy helyezettje között végezne, hogy jegyet válthasson a felsőházi rájátszásba. Erre minden esélyünk megvan. Engem azonban mindenütt az vezérel, hogy vezet feljebb is út, vagyis nem elégszem meg az adott sikerekkel. Kerestek A-csoportos műhelyek is, de én – velük ellentétben – másként gondolkodom a sportágról. Nem csak az eredményeknek szabadna számítani, hanem a minőségnek, a közönségvonzó produkciónak is. Nem csupán hétvégén, hanem máskor is azon leszek, hogy a maximumot nyújtsam, mert az hozza magával a győzelmeket is. Én mindig szívből játszom, máshogy nem is tudnék kosárlabdázni.
Fotó: veol
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
MEAFC-Peka Bau
VS
Veszprém
2025. 12. 06.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
| 3. | Újbuda MAFC | 10 | 0.80 | 16 | 6 | 4 |
| 4. | PVSK-Veolia | 10 | 0.80 | 16 | 6 | 4 |
| 5. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 10 | 0.80 | 16 | 6 | 4 |
| 6. | Jászberényi KSE | 10 | 0.80 | 16 | 6 | 4 |
| 7. | DEAC U23 | 9 | 0.78 | 14 | 5 | 4 |
| 8. | Vasas Akadémia | 10 | 0.75 | 15 | 5 | 5 |
| 9. | Óbudai Kaszások | 10 | 0.75 | 15 | 5 | 5 |
| 10. | BKG PRIMA Akadémia | 9 | 0.72 | 13 | 4 | 5 |
| 11. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
| 12. | Salgótarjáni KSE | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.60 | 12 | 2 | 8 |
| 14. | TF-BP | 9 | 0.50 | 9 | 0 | 9 |





