Veszprém

 

Oroszlány, 400 néző. Vezette: Jakab, Vida, Hervay.

Oroszlány: Kiss 7/3, Hadnagy 9/6, Wehner 10/6, Bocsárdi 2, Vujovic 12. Csere: Burai 14, Gorzsás 21/3, Sonyák 2, Tanács 8/3, Zrínyi 5/3, Ughy 2, Keller 6. Vezetőedző: Vavra András.

Veszprém: Vertetics 6/3, Novák 4, Kámán 12/3, Körtélyesi 9/9, Takács 19/3. Csere: Simon, Kálló 2, Oltárczy 7/3, Sipos 2, Kováts, Kovács. Vezetőedző: Mérész Csaba.

A bemelegítésnél az előnyben lévő hazai spílerek tűntek feszültebbnek, a vendégek akkor is nyugodtan készülődtek, mikor a piros-feketébe öltözött szurkolók elképesztő hangulatot varázsoltak a terembe. A szűk katlanban a várakozásoknak megfelelően indult a presztízscsata, hol az egyik, hol a másik kör vezetett, az elszánt vállalkozó-kedvet mutatott Takács Andrásék valamennyi energiájukat mozgósították, hogy kiegyenlítsék a párharcot (7-8). Az „előadásukat” ekkor törte meg az első hullámvölgy: a rossz passzok és dobások, valamint a védekezésük szilárdságának elvesztése azt eredményezte, hogy az OSE repesztett egy kilenc–nullás sorozatot (16-8). A menet közben több cserét is eszközlő Mérész-edző nyomban időt kért, csapatától figyelmetlenségek és pontatlanságok helyett több ötletességet és bátorságot remélt. Szavai értő fülekre találtak, a hátsérüléssel bajlódott Körtélyesi Gergely beszórt két triplát, így az ellenfél nem lett elengedve, mi több, „ikszre” hozták az állást (16-16). Azért a nagy tét érződött Nikola Vujovicék produkcióján is, nem voltak olyan mozgékonyak, gyorsak és higgadtak, mint a Vetési gimnáziumban (18-21). Kámán Tamásék ugyanakkor a múlt hetinél jobb teljesítménnyel rukkoltak elő, általában összeszedetten és fegyelmezetten tüsténkedtek. A másik oldal ugyan válaszolt a bakonyi gólokra, ám a nyugati-első ebben az időszakban jól szuperált, többször az oroszlányi hívek arcára fagyasztották a mosolyt (27-31). Mindenki beletett valamit a közösbe, Oltárczy Máté is remekül szállt be a rangadóba, egyértelmű volt, hogy a küzdelem még nincs lefutva. Mivel a pályán ment az adok-kapok, semmi sem utalt arra, hogy Gorzsás Krisztiánék – szinte a semmiből – csinálnak egy tizenhárom–nullás szériát, ami nagyban befolyásolta a találkozó későbbi alakulását (40-27). Noha az egyetemisták szemmel láthatóan elvesztették a fonalat – előbb a vetélytárs, majd a saját palánkjuk alatt –, ebből a nehéz helyzetből is próbáltak felállni: az újabb „gikszer” dacára nem adták fel a derbit (48-39). A legérdekesebb az volt, hogy Vavra-mester tanítványai semmi különössel nem szolgáltak, a fölényükhöz elég volt annyi, hogy alázatosabbak és elszántabbak voltak, több lepattanót szedtek és kevesebb labdát adtak el (…a két mutató tekintetében a lefújáskor 47-30, illetve 11-20 volt a felek közötti arány).

A valamivel pontosabb hazaiak a fordulás után megint megnyugtató előnybe kerültek (52-39), de a mieink elkezdtek a megbeszéltek szerint kosárlabdázni. Minden húzásra reagáltak, ha nem is játszottak álomszerűen, a szívük vitte őket előre (52-47). Időnként hősiesen küzdöttek, ily’ módon életben tartották a reményeiket, azonban mint utóbb kiderült: az újabb rövidzárlat végzetes volt számukra. Pedig az ellen – és nézőserege – is ideges, feszült volt, messze került a csúcsformájától, viszont a tálcán kínált sokadik lehetőséget kihasználta és több megrendítő erejű ütést vitt be a szuflával mind rosszabbul álló Novák Patrikéknak (60-47). A hosszabb cserepaddal rendelkező oroszlányiak felőrölték a veszprémiek ellenállását, akiktől rendszerint a levegőt is sajnálták. A hazaiak rendkívül keményen védekeztek – ha úgy gondolták, egész pályán –, a sok labdaszerzés és vendéghiba hatására mind felszabadultabb lett a bemutatójuk (69-51). A maroknyi Veszprém-táborban a záró felvonás elején tudatosult, hogy innen nincs visszaút, lévén, a kedvenceik szenvedtek, bármihez nyúltak, az rosszul sült el. Mikor húsz pont lett az alakulatokat elválasztó különbség, az állva hagyott keretünk elemeire hullott szét (75-51). Fejben is nehezen viselték el a vereséget, erre utalnak a technikai hibák, valamint a büntetőarány (huszonöt, ill. tizenöt). Ekkortájt nem volt éppen felemelő érzés HOYA-drukkernek lenni, miközben a hazai tábor ünnepelt, a mieinknek semmi sem sikerült: támadásban teljesen elfogyott a tudomány (86-56). Ekkor Kámán már a padon, míg Körtélyesi az öltözőben pihent. Beszédes volt az adat, hogy amíg a hazai cserék 58 pontot dobtak, addig a mieink tizenegyet. Ha mindez nem lett volna elég: a veszprémi fiatalok közül többen mínuszos teljesítményindex-szel zártak, a csapatok IBM-összehasonlítása pedig 132-41 lett. Sajnos a szezonban pompásan teljesített gárdánk elvesztette a tartását, s az oroszlányiak azt csináltak ellenük, amit akartak. Sportszerűségüket jelzi, hogy az utolsó tizenkét másodpercben nem vezettek támadást a százpontos álomhatárért – nem rúgtak még jobban bele a földön fekvő veszprémiekbe.

Mérész Csaba: Amíg bírtuk erővel a meccset, addig nem volt gond, ám miután elfáradtunk, szétestünk. Ha a mostani teljesítményünkre nem is, az évadbeli produkciónkra büszke lehetek. Most nyilván csalódottak vagyunk, de ne vonjunk le messzemenő következtetéseket a mai meccsből: a bronzcsatára megpróbáljuk összeszedni magunkat.

 

Fotó: foto24.hu