Szó sincs unatkozásról
2015. Augusztus 18.
9 éve
9 éve
vissza
Hétfő délelőtt az egyetemi tornacsarnokban gyülekeztek a megyeszékhely legjobb kosárlabdázói, hogy idei felkészülésük első foglalkozását megkezdjék Starhon Katalinnal, a helyi egyetem testnevelési és sportintézetének adjunktusával. Mint az eligazításnál kiderült: Vertetics Ádámék eztán hetente kétszer találkoznak az erőnléti trénerrel, hogy igazán jó kondícióra tegyenek szert. A gyakorláson értelemszerűen nem vettek részt a nemrég eligazoltak – Szabó Tibor, Fekete Csaba, Nagy Róbert és Gáll Dominik –, viszont ott iparkodtak az újak, az előző állomáshelyeiken remekelt Simon László és Körtélyesi Gergely, akiktől mindenki sokat vár. A bemelegítéskor feltűnt a visszatért Takács András, illetve ott volt két kaposvári fiatal – Kovács Dániel és Herbel Péter – is, akik a jövőben az itteni egyetemen folytatják felsőfokú tanulmányaikat. A debütáló összetartásról Oltárczy Máté és Kováts Viktor igazoltan volt távol. Egyelőre nem tisztázott, hogy a VUKE utánpótlásműhelyéből kik csatlakozhatnak a felnőttek munkájához. Egy biztos, Mérész Csaba vezetőedző hamarosan teljes kerettel dolgozhat.
– Némi drukk van bennem, lévén, szakvezetőként mégis csak ez az első idénynyitóm. Nyáron sok hozzám közel álló ember tanácsát és észrevételét hallgattam meg, hogy egységes és jó gárdát gyúrjak össze. Felkészülten vártam az első napot, ám mint látom: a játékosaim sem eresztettek le teljesen a szünetben. Állítólag már hiányzott nekik a mozgás, várták a mostani tréningeket, de természetesen még nincsenek csúcsformában, inkább alakulgat a játékuk. Komoly hangsúly lesz a megfelelő kondíció megszerzésén, persze a fizikai feladatok mellett a labdának is jut szerep – mondta Mérész-edző.
A társaságra már a napokban kemény edzések vártak – komoly teendőkkel indult az erőgyűjtés, vagyis rögtön a munkáé lett a főszerep. A „régi és az új bútordarabok” a folytatásban sem unatkoznak, naponta két tréningjük lesz, miközben hetente kétszer mindenki ott lesz a fedélzeten. Az újonnan érkezettek hamar felvették a ritmust, könnyen azonosultak az edzések hangulatával. Ami a legfontosabb: mindenki elszánt és sikerre éhes, így meggyőződésük, hogy eredményes lesz a csapat. – A keretünk alkalmas arra, hogy a megerősödött NB I/B Nyugati-csoportjában az első négy hely egyikén zárjon. Tudjuk, hogy a közelmúltban az ellenfeleink sem unatkoztak, s acélosabbá tették az alakulataikat. Az előzőnél jobb évadot remélünk. A múltat magunk mögött hagytuk, most kizárólag a következő szezonra koncentrálunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy nagy az elvárás velünk szemben, s mindnyájunknak meg kell küzdeni a pozíciójáért. Ám állunk a kihívások elé – tették hozzá a játékosok.
Az elöljárók sok tesztmérkőzést terveznek az október eleji bajnoki rajtig. Kezd összeállni a felkészülési program, így szeptember ötödikén (szombat, 17 óra) a szlovák MKB Rieker Komarno lép fel a Vetési gimnáziumban, majd Kámán Tamásék másnap a pápai Balogh József emléktornán vesznek részt. Szeptember tizenegyedikén a királynék városában rendeznek felkészülési viadalt, tizenkilencedikén pedig Győrbe hivatalosak. Mérész Csaba gyors és agresszív kosárlabdát játszatna az övéivel, s mint elárulta: mindennek az alapja a csapatszintű védekezés lesz. Ez sok energiát vonhat el a sportolóktól. Mivel minden poszton két közel azonos tudású játékosa van, azok eloszthatják egymás között a terheket, kiegészíthetik egymást. A szisztematikusan felépített edzésterv csiszolhatja és fejlesztheti a játékukat. Így a szakember előbb-utóbb mindenkiről tiszta képet kap.
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Eszterházy SC
VS
Veszprém KK
2025. 01. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
2. | Dunaharaszti MTK | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
3. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
4. | Százhalombattai KSE | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 11 | 0.77 | 17 | 6 | 5 |
6. | BUDAFOK | 11 | 0.73 | 16 | 5 | 6 |
7. | PTE-PEAC | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
11. | Eszterházy SC | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
12. | Békéscsabai KK | 11 | 0.55 | 12 | 1 | 10 |