Teszttornák: kettőből kettő
A királynék városában rendezett négycsapatos seregszemlén a mieink kronológiai sorrendben a Széchenyi Egyetem Győri KC-t (85-63), a Motax-Concordia KC Pápát (88-65) és végül az MTK Törökbálintot (68-61) győzték le. Kámán Tamásék mögött a pápaiak lettek a másodikak, a törökbálintiak a harmadikak és a kisalföldiek a negyedikek. Az esemény legjobb játékosának a vendéglátók új szerzeményét, Körtélyesi Gergelyt választották.
– A Vetési gimnázium tornatermében történtek is jelzik, hogy – a védő- és támadójátékunkban néha előforduló pontatlanságok ellenére – tényleg jó úton járunk – mondta Mérész Csaba vezetőedző. A srácok ezúttal is odatették magukat, a hozzáállásukat nem érheti kritika. A mérkőzések a számszerű eredmények dacára nem voltak olyan egyértelműek, ami a lényeg: azok újfent jól szolgálták a felkészülésünket. Elégedett vagyok a mutatott formával, s leginkább az előző szezonbelinél sokkal agresszívabb védekezésünkkel, lévén, mindhárom vetélytársunkat hatvan pont környékén tartottuk. Valahol a szimpatizánsaink kedvében is jártunk, ők is láthatták, hogy kisebb problémáktól eltekintve napról-napra fejlődünk. Időnként egészen szép dolgokkal jártunk a kedvükben. Ám még mindig van javítanivalónk.
Az elmúlt hetek sikerei az öltözői hangulatnak is jót tettek, a tréningeken szorgosan dolgozó sportolók egy hullámhosszra kerültek, a pályán egymásért is harcolnak. Az együttes az október 19-én (szombat) tartandó győri teszttornát is gyakorlásként fogja fel, ahol továbbfejleszthetik a játékukat. A kisalföldi megyeszékhelyen a házigazdák mellett a Budafoki KK és a Szombathelyi Egyetemi SE vár rájuk. Az NB I/B Nyugati-csoportjának október eleji rajtjáig pedig több edzőmérkőzés szerepel Vertetics Ádámék programjában.
Fotó: veol.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
VS
1970. 01. 01.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 26 | 0.96 | 50 | 24 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 26 | 0.85 | 44 | 18 | 8 |
| 3. | BKG PRIMA Akadémia | 26 | 0.83 | 43 | 17 | 9 |
| 4. | PVSK-Veolia | 26 | 0.83 | 43 | 17 | 9 |
| 5. | Újbuda MAFC | 26 | 0.81 | 42 | 16 | 10 |
| 6. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 26 | 0.77 | 40 | 14 | 12 |
| 7. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 26 | 0.75 | 39 | 13 | 13 |
| 8. | Óbudai Kaszások | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 9. | DEAC U23 | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 10. | Jászberényi KSE | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 11. | Vasas Akadémia | 26 | 0.69 | 36 | 10 | 16 |
| 12. | EBH-Salgótarján | 26 | 0.67 | 35 | 9 | 17 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 26 | 0.63 | 33 | 7 | 19 |
| 14. | TF-BP | 26 | 0.52 | 27 | 1 | 25 |





