Veszprém

 

Veszprém, 400 néző. Vezette: Tóth, Sabáli, Földesi.

Veszprém: Simon 4, Kálló 8/3, Kámán 2, Pavlovic 14/3, Körtélyesi 19/6. Csere: Májer, Hegedűs A. 7, Helmeczi 11/3, Jilling 9/6, Szűcs 4. Vezetőedző: Mérész Csaba.

Győr: Kovács 10/3, Ruják 12/3, Puszta 21/12, Gombás 14/6, Nárai 13. Csere: Hegedűs G. 12/9, Horváth 2. Vezetőedző: Csaplár-Nagy Ervin.

Jó ritmusban kezdődött a másodosztályú bajnokság nyitó körének záró fordulója: a vendég-duplákra Körtélyesi Gergely triplákkal felelt, de a szépszámú szurkolóseregből akkor kevesen gondoltak arra, hogy az esélyesebb hazaiak már nem vezetnek sokáig (6-4). Noha a párharc egyik fél alapszakaszbeli helyezésén sem változtatott, a győriek 10-7 után nagyobb elánnal dolgoztak, pedig a bakonyiak talán a legerősebb ötösükkel voltak a pályán. Mindkét oldalon akadtak hibák, de mert a veszprémi támadások elvesztették a gördülékenységüket, a fegyelmezettebb ellenfél jobban kihasználta a botlásokat, az azokból adódó lehetőségeket (10-13). Mérész-edző időt kért, csakhogy a tanítványai később is rossz döntéseket hoztak: közelről és távolról több próbálkozásuk maradt ki (12-18). Mivel a magukat jól tartott Nárai Bencéék a lepattanókat is szorgalmasabban szedték, a gyorsabb lábbal védekező és a mezőnyből sokkal pontosabb Rába-partiak mind inkább igazolták, hogy idegenben is képesek jó játékra (15-22). Sajnos a mieink produkciójából a folytatásban is hiányzott az ötletesség, a trénerük hiába cserélgetett, nem találta a legjobb kvintettjét (18-27). A harcosabb és erőszakosabb nyugati-bronzérmes nem kis meglepetésre tartotta a különbséget, miközben kísértett a januári, kisalföldi „odavágó”, mikor az ex-veszprémi Puszta Dávidék legalább egy félidőn át hárompontosokkal demoralizáltak. A mieink nehezen tudtak közelebb férkőzni, tudniillik az akaratosabb győriek több energiával – és gondolattól vezérelve – iparkodtak (20-27). Mikor a publikum már azt hitte, hogy Jilling László hármasa után a helyi kedvencek visszajöttek a mérkőzésbe (23-27), csalódniuk kellett, lévén, Csaplár-Nagy-mester – vérszagot érzett – csapata hirtelen megint kontroll alatt tartotta az eseményeket (24-34). A vendéglátók nem az igazi arcukat mutatták: bizonytalankodtak, gyakran tévedtek, ráadásul Körtélyesi és Nebojsa Pavlovic idén oly’ sokszor megcsodált „műsora” is alig volt felfedezhető. Idővel javult ugyan a HOYA-mezesek dobóformája – meg is jött a közönség hangja –, ám a fürgébb és a sípmesterek jóindulatát is élvező győrieknek mindenre volt válasza (32-37). Mivel akadozott a hazai gépezet, s mert a szerencsével is szövetséget kötött ellenfél jó tripla-mutatóval jelentkezett, egyre nagyobb lett a különbség (34-43).

A nyugati-első fordulást követően próbált megfelelő kapacitással küzdeni – Hegedűs Attila villogott is a gyűrűk tövénél –, riadót még sem lehetett fújni, hiszen a rivális néhány távoli „bombával” lehűtötte a kedélyeket (39-49). Kálló Nándorék dolgát az sem könnyítette meg, hogy a másik oldalt „kopírozva” sok büntetőt hagytak ki (…az együttesek a lefújásig huszonegyet puskáztak el: kilenc–tizenkettes megoszlásban). Aztán kisvártatva úgy tűnt, hogy Helmeczi Andrásék mégiscsak győzelemmel akarják meghálálni a mellettük kitartó hívek alapszakaszbeli bíztatását: a korábbinál nagyobb koncentrációt „mellékelve” elkezdtek odafigyelni a történésekre, vele együtt pedig a felzárkózásra (48-51). Ekkor sem játszottak fényesen, ám óriási szívvel minden labdáért megharcoltak, ha kellett, csúsztak-másztak a parketten. Bár az ellen betöréseivel továbbra is meggyűlt a bajuk, sziszifuszi munkával – és már dicsérhető hozzáállással – kiegyenlítették az állást (55-55). A helyi sportbarátok azonban nem örülhettek sokáig az eredménynek, az egységesebb győriek ugyanis újra élesek és éhesek lettek a sikerre: látványos attakokat vezetve megléptek, amitől aztán megint magabiztosak lettek (55-63). Újra szétesett a csata során az ellenfélnél jóval kevesebb labdát eladott mieink előadása (hét, illetve tizenhat), nem elég, hogy középtávolról rosszul céloztak, még ajtó-ablak helyzeteket is kihagytak. Hétpontos vendégelőnyről indult a záró negyed, majd Pusztáék néhány pompás akcióval szétzilálták a bakonyiak állásait (59-71). Mérész-edző hat perccel a vége előtt újabb eligazítást tartott az övéinek, akik tanácstalannak mutatkoztak, mi több, a hárompontos-vonalon túlról csapnivalóan dobtak (…összesen hét próbálkozásuk lett jó a huszonhatból, míg az ellenfél ezen szegmensben majd’ negyven százalékot „adott”, tizenegy triplával). Ugyanakkor a leteremtett veszprémiek a hajrában nagyot hadakoztak: előbb hat (67-73), majd három pontra jöttek fel (76-79), kihasználva, hogy az alig cserélt győrieknek is maradtak ki dobásaik. A hullámzó teljesítményüknek köszönhetően viszont ennél közelebb nem jártak, mert a lepattanó-csatát is megnyert, a mezőnyből szinte végig jobban célzott és masszívabb csapatmunkával szolgált vendégek talpra álltak és ismét kézbe vették az irányítást. Így nem jött össze a zsinórban elért huszadik győzelem és fél év után (!) kikaptak.

Mérész Csaba: Sajnálom, hogy így, vereséggel búcsúztunk az alapszakasztól, de be kell, hogy valljam: ezúttal rosszul játszottunk. Főként hátul hibáztunk sokat, amit a csütörtökön kezdődő folytatásban (…a Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE ellen – a szerk.), az első kör dicséretet érdemlő abszolút győzteseként nem engedhetünk meg magunknak. 

 

Fotó: foto24.hu