Naptár

Betöltése

Tóth Norbert is Veszprémben folytatja

2021. Augusztus 02.
2 éve
Büszkén tájékoztathatjuk a kosárlabda szurkolókat, hogy a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém csapata leigazolta Tóth Norbertet. A hatvanötszörös válogatott játékossal egyéves megállapodást írt alá az egyesület.
 
A harmincnégy éves, 203 cm magas és 103 kg súlyú bedobó utánpótlás játékosként minden korosztályban bajnok lett a Diana majd a PVSK színeiben, ráadásul minden évben tagja volt a korosztályos válogatottaknak is. Pécsen mutatkozott be a felnőttek között, ahol 2009-ben kupagyőztes lett. Ezt követően Fehérváron, majd Körmenden és Szombathelyen játszott. A piros-feketékkel 2016-ban újabb Magyar Kupát nyert, míg 2019-ben a Falcoval immáron a felnőttek között is magyar bajnoki címet ünnepelhetett.
 
A hazánk válogatottjában elért legnagyobb sikere egyértelműen a 2016-os, veretlenül elért Európa-bajnoki kvalifikáció, majd az azt követő évben a kontinenstornán való szereplés, ahol a nyolcaddöntőig jutott a nemzeti csapat.
 
Csorvási Levente, a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém sportigazgatója a következőket mondta el a Klub új szerzeményéről: „Norbi igazolásával elmondhatjuk, hogy egy harcos, magas kosárlabda IQ-val rendelkező játékossal bővült a csapatunk. Pontosan olyan típusú játékos, akire nekünk szükségünk van: képzett és agilis magasember, aki kiválóan olvassa a támadást és védekezést egyaránt. Profi szemléletű sportember, aki mindig tudatosan építi magát, hogy hétről hétre a maximumot tudja nyújtani. Szeretnénk győztes kultúrát kialakítani a csapaton belül, amivel harcban lehetünk a top csapatok ellen."
 
Isten hozott Veszprémben, Norbi! Sok sikert kívánunk Neked a Királynék városában!
 

K?vetkez? mérk?zés

K


VS 

1970. 01. 01.

Korábbi mérk?zés

GY

Veszprém KK
VS  Vásárhelyi Kosársuli

99 - 77

2024. 04. 13. 18:00

K?vess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink