Tovább építenék magukat
2019. Március 20.
5 éve
5 éve
vissza
Révbe érhet, némi túlzással a klubtörténet aranylapjaira kerülhet március huszonkettedikén (péntek, 18 óra) a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, ha idehaza mattolja a Vasas Akadémiát; kosárlabdázóink siker esetén kipipálhatják az évad második nagy vizsgáját: megnyerhetik az NB I/B Piros-csoport alapszakaszát.
A dr. Hepp Ferenc-emlékkupa idei „befutója” az elvárásoknak megfelelően magabiztosan halad a céljai felé: csak egy szezonbeli vereséggel – továbbra is – vezetik a liga tabelláját, legutóbb a sokáig kellemetlenkedett és bravúrt fontolgatott Budafoki KK pályájáról hozták el a pontokat (81-90). A kisebb-nagyobb sérülésektől sújtott listavezető a „gólszegény” első negyedben hamarabb kapott lábra, aztán a felsőházi play-offba vágyó hazaiak is elkezdtek komolyabb elánnal viaskodni. Akkortájt még sikerült őket féken tartani, a védekezésbe sok energiát fektetett egyetemisták a megbeszélt taktika szerint irányították a találkozót – húsz ponttal is vezettek. Miközben érvényre juttatták az elképzeléseiket, az ellenfél egyszer csak megmutatta, hogy van benne kurázsi. Miután nem tettek le arról, hogy meglepetést szerezzenek, ledolgozták a hátrányukat, a tripláikkal „szétlőtték” az állásainkat. A fordulást követően még macerásabb volt felőrölni a huszonkettedik kerületiek ellenállását, a riválist nem tudták leszakítani magukról. Az izgalmas csata során Mérész-edző egyszerre bíztatta és nyugtatta az övéit, mert a budafokiak megérezték a vérszagot. Sportolóink a záró felvonásban igazi csapatként működtek, öt perc erejéig „lenémították” a vetélytársat – összekapták magukat és visszatértek a helyes útra. A végén már nem engedték játékba lendülni a másik oldalt, sikeresen óvták a gyűrűjüket és rutinosan megtartották az előnyüket.
Az éllovas ezúttal a piros-kékeket fogadja, akik – tizennégy győzelemmel és tíz vereséggel – a hatodik helyen állnak. Otthon és idegenben is hét–öt a mérlegük, az Andrássy Géza, Boros Márk és Moravcsik Áron tolta együttes az előző körben a MEAFC-Miskolcot páholta el (90-76). A mieink decemberben 72-84-re győzték le őket. – Ha úgy tetszik, kényelmes helyzetben vagyunk: nincs rajtunk teher, tét nélkül játszhatunk, lévén, egyrészt kiharcoltuk, hogy az első nyolc pozíció egyikén zárunk, másrészt, a derbinek nem mi vagyunk az esélyesei – jegyezte meg Faragó Péter, a fővárosiak szakmai főnöke, aki hajdanán a királynék városában is pattogtatott. Ez akár jól is elsülhet. Mivel „felvezetés” gyanánt sokat videózom, tudjuk, hogy a veszprémiek ellen mi lehet a siker receptje, a kérdés az, hogy az elképzeléseinket miként tudjuk átültetni a gyakorlatba. Völgyi Marcellék megnyerhetik a másodosztályú bajnokságot – jóllehet a rájátszás azért más kávéház lesz –, minden azon múlik, hogyan bírják elviselni az ezzel járó nyomást.
– Nem lep meg, hogy a jó erőkből álló Vasas Akadémia nyílttá tenné a csatát, vagyis, szó sincs arról, hogy lefutott mérkőzés előtt állunk – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Várjuk az alapszakaszból hátralévő fejezeteket, azokra jó hangulatú tréningekkel készülünk. Mint minden párharc előtt, most is a diadal lebeg a szemünk előtt. Az alapfilozófiánk, hogy először a védelmünk legyen rendben, ugyanis ha azt jól csináljuk, abból jöhetnek a jó tempójú támadások. Ezen túlmenően maximalisták is vagyunk, figyelnünk kell hát arra, nehogy álmosan kezdjünk, mert akkor még gondjaink is adódhatnak. Élvezni szeretnénk a játékot, akkor nagy baj már nem lehet. A tanítványaim a folytatásban is az egyéni érdekeiket háttérbe szorítva iparkodnának. Eztán sem a hibákra fókuszálunk, hanem a pozitívumokra. Remélhetőleg „átmegy az üzenetem” a srácoknak, helyén lesz a szívük és egyes szituációkban kitalálják a megfelelő megoldásokat. Az eddigi eredményeink miatt nem lehetünk csalódottak, de a játékunkon van még mit javítani. Ez az összecsapás is jó lehetőséget kínál arra, hogy tovább építsük magunkat, s csiszoljuk az előadásunkat. Nem számolgatunk, mert az igazság az, hogy a pontvadászatban még roppant nehéz ütközetek várnak ránk: a „túlórában” kizárólag erős együttesekkel mérkőzünk hétről-hétre.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Eszterházy SC
VS
Veszprém KK
2025. 01. 12.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Veszprém Kosárlabda Klub | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
2. | Dunaharaszti MTK | 11 | 0.91 | 20 | 9 | 2 |
3. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 10 | 0.90 | 18 | 8 | 2 |
4. | Százhalombattai KSE | 9 | 0.89 | 16 | 7 | 2 |
5. | Nagykőrösi Sólymok KE | 11 | 0.77 | 17 | 6 | 5 |
6. | BUDAFOK | 11 | 0.73 | 16 | 5 | 6 |
7. | PTE-PEAC | 10 | 0.70 | 14 | 4 | 6 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
9. | Vásárhelyi Kosársuli | 11 | 0.68 | 15 | 4 | 7 |
10. | Agrofeed UNI Győr | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
11. | Eszterházy SC | 10 | 0.65 | 13 | 3 | 7 |
12. | Békéscsabai KK | 11 | 0.55 | 12 | 1 | 10 |