Tudják, hogy mi a teendő
2019. Január 22.
5 éve
5 éve
vissza
Újabb lépést tenne előre a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém az NB I/B Piros-csoportban, a szezonban még veretlen kosárlabdázóink január huszonharmadikán (szerda, 18 óra) a Pécsi VSK-Kronosz Kiadót fogadják, és nem óhajtanak letérni arról az útról, amin ősz óta járnak.
A mieink a másodosztály előző körében negyedóra alatt kilátástalan helyzetbe hozták az aktuális ellenfelüket, és noha később hullámzó teljesítményt nyújtottak, gond nélkül mattolták a Knipl Kft. Bonyhádi KSE-t (100-82). A listavezető a mérkőzésen hamar felvette az üzemi hőfokot, az állva hagyott riválist a játék minden elemében felülmúlta. Gyorsan kiütközött a felek közötti tudásbeli különbség. Aztán a nagy előny birtokában elkezdtek csikorogni a fogaskerekek – az addig dobóedzést tartott – bakonyiak gépezetében: a vetélytárs némiképp összeszedte magát. A hazaiak már nem voltak oly’ figyelmesek, nehezebben valósították meg a terveiket, persze így is megnyugtató, húsz pont körüli volt az eltérés. A záró felvonást ezzel együtt ellazsálták, ritkán erőltették rá az akaratukat a Tolna-megyeiekre, akik kihasználták, hogy a Hoya-mezesek védelme már nem volt az igazi.
A ligában immár tizenöt diadalnál járó Körtélyesi Gergelyék hétközben a Mecsek-aljaiakat látják vendégül, akiket az idényben egyszer már két vállra fektettek, akkor ráadásul idegenben (78-96). A pécsiek legutóbb ugyan nyertek, de három győzelemmel és tizenkét vereséggel még mindig a tabella tizenkettedik helyezettjei. Pedig a legjobbjaik – Demeter Attila, Dragasevic Veljko, Olasz Ádám és Bíró Levente –, illetve a többi fiataljuk éppenséggel nem ügyetlen.
– Örülök a múlt heti sikerünknek, annak viszont már kevésbé, hogy a második félidőben nem tudtuk hozni az addigi magas szintű játékunkat, a harmadik negyed után szinte befejeztük a bajnokit – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Nyilvánvaló, hogy a későbbiekben ennél több kell tőlünk, összeszedettebbnek és koncentráltabbnak kell lennünk. A feladatot ezúttal is szeretnénk elvégezni, az igazi arcunkat mutatni, végig megfelelő fordulatszámon pörögni és magabiztosnak lenni. Persze a győzelem érdekében most is jelentős erőket kell majd mozgósítanunk. A védekezés döntőnek bizonyulhat, ezért azon leszünk, hogy abból ne hiányozzon a keménység. Az ellennek nem akarjuk megadni azt az esélyt, hogy könnyű kosarakat szerezzen. Szeretnénk mindent megcsinálni, amit eltervezünk, vagyis az elsőtől az utolsó percig fegyelmezettnek maradni, mielőbb megtalálni a ritmust, kevés ponton tartani a pécsieket és lehetőség szerint szép megoldásokkal szolgálni. A kinti dobásokkal most is megalapozhatjuk a sikerünket. A célunk változatlan: a lehető legjobb helyen zárni az alapszakaszt.
Fotó: foto24.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Kometa Kaposvári KK
VS
Veszprém KK
2024. 12. 04.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Zöld csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | Százhalombattai KSE | 8 | 0.94 | 15 | 7 | 1 |
2. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 8 | 0.88 | 14 | 6 | 2 |
3. | Veszprém Kosárlabda Klub | 8 | 0.88 | 14 | 6 | 2 |
4. | Dunaharaszti MTK | 8 | 0.81 | 13 | 5 | 3 |
5. | BUDAFOK | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
6. | Vásárhelyi Kosársuli | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
7. | Nagykőrösi Sólymok KE | 8 | 0.75 | 12 | 4 | 4 |
8. | SMAFC 1860 Soproni Egyetem | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
9. | Agrofeed UNI Győr | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
10. | PTE-PEAC | 8 | 0.69 | 11 | 3 | 5 |
11. | Eszterházy SC | 8 | 0.63 | 10 | 2 | 6 |
12. | Békéscsabai KK | 8 | 0.50 | 8 | 0 | 8 |