Udemezue Ekenedilichukwu Promise Veszprémbe igazol
Hivatalosan tájékoztatjuk a közvéleményt és csapatunk szurkolóit, hogy a Veszprém Kosárlabda Kft. megállapodott Udemezue Ekenedilichukwu Promise-szal és a DEAC Kosárlabda Akadémiával a tizenhét éves sportoló szerződtetéséről. A kontraktus a 2022/23-as szezon végéig szól, de mindkét fél tervei szerint a későbbiekben is a bakonyi együttes csapatában szerepelne majd a 195 cm magas és 79 kg súlyú, kettes és hármas poszton egyaránt bevethető játékos.
Udemezue Ekenedilichukwu Promise 2005. április 30-án született Nigériában, ugyanakkor „kosármagyarnak” számít, hiszen a DEAC előtt az Alba Fehérvár játékosa is volt, elérve az ehhez a státuszhoz szükséges harminc hónapot. A felnőtt mezőnyben tizenöt évesen a DEAC U23 színeiben debütált még a Zöld csoportban, és egyből tizennyolc pontot szerezve a mezőny legeredményesebbje volt, hozzájárulva akkori csapata győzelméhez a Tiszaújváros ellen. A 2020/21-es szezonban tíz mérkőzésen szerepelve 6,2 pontot, 4,8 lepattanót, 1,9 blokkot és 7,7 VAL-t átlagolt, míg az előző évadban tizennyolc alkalommal lépett pályára, és 6,1 pontot, 5,9 lepattanót, 0,7 blokkot és 6,6 VAL-t ért el meccsenként.
Ebben a videóban egy látványos összeállítás látható új játékosunkról.

Köszöntjük Promise-t Veszprémben, sok sikert kívánunk neki csapatunk színeiben!

Fotók: Instagram – Udemezue Promise
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
Veszprém
VS
BKG PRIMA Akadémia
2025. 09. 13.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1. | BKG PRIMA Akadémia | 0 | 0 | 0 | 0 | |
2. | DEAC U23 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
3. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 0 | 0 | 0 | 0 | |
4. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 0 | 0 | 0 | 0 | |
5. | Jászberényi KSE | 0 | 0 | 0 | 0 | |
6. | Óbudai Kaszások | 0 | 0 | 0 | 0 | |
7. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 0 | 0 | 0 | 0 | |
8. | Phoenix-MT Fót | 0 | 0 | 0 | 0 | |
9. | PVSK-Veolia | 0 | 0 | 0 | 0 | |
10. | Salgótarjáni KSE | 0 | 0 | 0 | 0 | |
11. | TF-BP | 0 | 0 | 0 | 0 | |
12. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub | 0 | 0 | 0 | 0 | |
13. | Újbuda MAFC | 0 | 0 | 0 | 0 | |
14. | Vasas Akadémia | 0 | 0 | 0 | 0 |