Naptár

Betöltése

Változások, döntések és célok a csapatnál

2026. Január 15.
4 órája
Az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub sportigazgatója, Naményi Márk nyilatkozott csapatunk hivatalos oldalának, amely az alábbiakban olvasható.
 
Rengeteg változás történt az elmúlt időszakban a csapat körül, és fontosnak tartom, hogy a szurkolóink átfogó képet kapjanak arról, mi miért történt. Az elmúlt hónapokban nagyon sokat dolgozunk azon, hogy a lelátóról érkező támogatást és elhivatottságot méltó módon viszonozzuk a pályán is. Ennek érdekében szakmai és emberi szempontból is olyan döntéseket hozunk, amelyek hosszú távon a klub érdekeit szolgálják.
 
Szerződésbontások és lezárult együttműködések
 
Decemberben közös megegyezéssel szerződést bontottunk Lamar Norman Jr.-ral. A légiós poszton sajnos nem váltotta be azokat a reményeket, amelyeket a szakmai stáb és a klub előzetesen hozzá fűzött, ezért mindkét fél számára ez bizonyult a legjobb megoldásnak.
 
Januárban Gera Ferenc esetében született hasonló döntés. Fiatal játékosként jelezte felénk, hogy a jövőben kevesebb energiát szeretne a kosárlabdába fektetni. Ez a hozzáállás nem összeegyeztethető klubunk értékrendjével és céljaival, ugyanakkor maximálisan tiszteletben tartjuk a döntését, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban.

 
Új érkezők, új lehetőségek
 
Természetesen az átalakulás nemcsak távozókat, hanem érkezőket is jelent. Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy a légiós posztra Viont'e Daniels érkezik, aki komoly motivációval és bizonyítási vággyal csatlakozik a csapathoz.
 
 
Emellett a fiatal Simon Dávid is nálunk folytatja pályafutását, aki az Alba Fehérvár együttesétől érkezik. Mindkét játékos leigazolása új szakmai lehetőségeket nyit meg az edzői stáb számára, és bízunk benne, hogy gyorsan be tudnak illeszkedni a csapatba.
 
 
Sérüléshelyzet
 
Sajnos egy komoly sérülésről is be kell számolnunk. Csapatkapitányunk, Vukasin Krkljes csuklója eltört a MAFC elleni mérkőzésen, ami miatt hosszabb kihagyás vár rá. A sérülés súlyossága miatt jelenleg kérdéses, hogy a szezon során pályára tud-e még lépni. A rehabilitáció folyamatos, mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb körülmények között tudjon felépülni, ugyanakkor az egészsége az elsődleges szempont.
 
Elkötelezetten a jövő felé
 
Elkötelezetten dolgozunk azon, hogy egy stabil, küzdő és szerethető csapatot építsünk, amely méltó módon képviseli a klubot és a szurkolóinkat. Tudjuk, hogy a változások mindig türelmet igényelnek, de hisszük, hogy ezek a döntések közelebb visznek minket a hosszú távú céljainkhoz, és ahhoz, hogy a pályán is vissza tudjuk adni azt az energiát és támogatást, amit hétről hétre kapunk a lelátóról.
 
Hajrá, Veszprém!

 

Következő mérkőzés

K

Veszprém
VS  Óbudai Kaszások

2026. 01. 17.

Korábbi mérkőzés

GY

Budafok
VS  Veszprém

53 - 84

2026. 01. 14. 19:00

Kövess minket

Névadó partnerünk

Kiemelt Támogatóink

Támogatóink