Veszprém - Szigetszentmiklós 51-90
Két hét után ismét hazai környezetben léptünk pályára felkészülési mérkőzésen, az ellenfelünk pedig a BKG Prima Akadémia volt. A találkozón Bogdán Benedek, Tóth Dániel és Kuttor Gergő sérülés miatt nem lépett pályára.
Férfi kosárlabda, Felkészülési mérkőzés
Insedo Veszprém KK – BKG Prima Akadémia 51-90 (16-22, 10-21, 14-27, 11-20)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium – 100 néző
Játékvezetők: Váczi Mihály, Németh Kristóf, Koller István
Veszprém: Valkó -, Frank 6/6, Bonifert 14, Kocsis 6, Kelechi 11 Cserék: Kuczik -, Krkljes 2, Lintner -, Kass 8/6, Gera 4. Vezetőedző: Kostis Fivos.
Szigetszentmiklós: Nagy Be. 10/6, Nagy Bo. 13/9, Armaghani 20, Kovács 4, Reiber 16/12 Cserék: Gyimes 5/3, Várszegi 8, Büki 8/6, Arnóczi 3, Yao 3/3, Fábián -. Vezetőedző: Dr. Nagy Ágoston.
Tudósítás
A mérkőzés elején kiegyenlített játék zajlott, az előny hol nálunk, hol a Szigetszentmiklósnál volt. A negyed közepén döntetlenre állt a találkozó, egyik fél sem tudott tartósan fölénybe kerülni. A hajrában azonban a vendégek két pontos távoli dobással megbontották az egyensúlyt, miközben mi kevésbé voltunk hatékonyak, így az első negyed végére 22-16-os hátrányba kerültünk.
A második negyedben a vendégek lendülete tovább folytatódott, hamar 15 ponttal megléptek. Hat perc elteltével Kass egy triplával igyekezett megtörni a rossz szériát, de a játék képe ezt követően sem változott. A szigetszentmiklósiak tovább növelték a differenciát, a nagyszünetben 43-26-ra vezettek.
A harmadik negyed elején kiegyenlített játék zajlott, de a vendégek továbbra is eredményesen céloztak távolról, aminek köszönhetően folyamatosan nőtt a különbség, és négy perccel a játékrész vége előtt már 27 pontos hátrányban voltunk. Kostis Fivos időkérése után sikerült némileg rendezni a sorokat, és közelebb zárkóztunk, ám a hajrá ismét a Szigetszentmiklósnak sikerült jobban. A vendégek magabiztosan kosárlabdáztak, így a negyed végén 70–40-re vezettek.
A záró negyed elején sikerült némileg kozmetikázni az eredményt, de a játék képe hamar visszatért a korábbi medrébe. A Szigetszentmiklós továbbra is magabiztosan és pontosabban játszott, így előnyét folyamatosan növelni tudta. Végül 90–51-es vereséget szenvedtünk.
Nyilatkozat
Kostis Fivos: Ma nem játszottunk jól: védekezésben hiányzott a kellő koncentráció, támadásban pedig nem voltunk elég hatékonyak. Azt azonban megígérem, hogy a bajnokság kezdetére készen fogunk állni.
Fotó: Szász Péter - veszpremkosar.hu
élő közvetítés
Következő mérkőzés
K
VS
1970. 01. 01.
Korábbi mérkőzés
Tabella
Férfi NB I. B - Piros csoport
| H | Csapat | M | % | Pt | Gy | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Phoenix-MT Fót | 26 | 0.96 | 50 | 24 | 2 |
| 2. | HÜBNER Nyíregyháza BS | 26 | 0.85 | 44 | 18 | 8 |
| 3. | BKG PRIMA Akadémia | 26 | 0.83 | 43 | 17 | 9 |
| 4. | PVSK-Veolia | 26 | 0.83 | 43 | 17 | 9 |
| 5. | Újbuda MAFC | 26 | 0.81 | 42 | 16 | 10 |
| 6. | Insedo Veszprém Kosárlabda Klub | 26 | 0.77 | 40 | 14 | 12 |
| 7. | Peka Bau-MEAFC Wolves | 26 | 0.75 | 39 | 13 | 13 |
| 8. | Óbudai Kaszások | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 9. | DEAC U23 | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 10. | Jászberényi KSE | 26 | 0.73 | 38 | 12 | 14 |
| 11. | Vasas Akadémia | 26 | 0.69 | 36 | 10 | 16 |
| 12. | EBH-Salgótarján | 26 | 0.67 | 35 | 9 | 17 |
| 13. | Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK | 26 | 0.63 | 33 | 7 | 19 |
| 14. | TF-BP | 26 | 0.52 | 27 | 1 | 25 |





